Tilos passzolni!

A Fradi ura Dundikáról, Pruknerről, százezres büntetésekről és az osztrák vonalról - Tilos passzolni!

Feltöltve: 2010, augusztus 30 - 14:05

Fél éve a futballközeg szinte egyáltalán nem ismerte, ma a legnépszerűbb hazai klub első embere. Kézenfekvő volt, hogy Tilos passzolni rovatunk vendége legyen Alexander Gerstl. Ő is megkapta a maga 10+10 kérdését szerkesztőségünktől, az első félidőben most is bekezdtünk, a másodikban ezúttal is a közönségnek játszottunk: a Fradi-vezér előbb kapta a kemény kérdéseket, aztán pedig következhettek a személyes jellegű kérdések. Gerstl beszélhetett arról, fizetésben versenyezhet-e az FTC a Vidivel vagy a Lokival, elárulja azt is, melyik három játékost igazolná le az NB I-ből, beszél arról is, tudta-e egyáltalán pár hónapja, ki az a Prukner László, de az is szóba kerül, Albert Flórián hogyan állt a személyéhez.

Pintér Attila: Jól kijövök magammal - Tilos passzolni!

Feltöltve: 2010, augusztus 17 - 11:55

Pintér Attila volt a pepsifoci.hu nemrégiben indított sorozatának, a Tilos passzolni! rovatnak a legfrissebb vendége. Ezúttal az ETO-val a nemzetközi porondon bravúros továbbjutást felmutató szakember kapott 10+10 kérdést szerkesztőségünktől. Pintér Attila így beszélhetett arról, hogy miért szaladt be az öltözőbe a továbbjutásnál, nyakában van-e még a Fradi-címer, Győrben is imádkoznak-e az edzéseken, de azt is elárulja, melyik ékszertől nem válna meg sosem, persze, akadtak olyan kérdések is, ahol óvatosabb volt az ETO mestere.

Erwin Koeman: Kisteleki helyében hamarabb szerződtem volna magammal! - Tilos passzolni!

Feltöltve: 2010, május 4 - 10:45

Erwin Koeman volt a pepsifoci.hu nemrégiben indított sorozatának, a Tilos passzolni! rovatnak a vendége. Ezúttal a magyar labdarúgás utóbbi hónapjainak egyik legvitatottabb személyisége kapott 10+10 kérdést szerkesztőségünktől. Az első félidőben most is bekezdtünk, a másodikban most is a közönségnek játszottunk: a kapitány előbb kapta a kemény kérdéseket, aztán pedig következhetett a lazább műfaj. A holland szakember így beszélhetett arról, hogy szerinte miért kellett vele már a vb-selejtezők vége előtt hosszabbítani, illetve a kedvenc magyar szaváról, vagy épp arról, hogy melyik NB I-es csapat játékstílusát kedveli leginkább, de azt is elárulja, ő mit kérdezne meg Gera Zoltántól.

Berki a takarodásról, Demjánról és McCabe-ről - Tilos passzolni!

Feltöltve: 2010, április 27 - 19:18

Nemrégiben új rovatot indított a pepsifoci.hu Tilos passzolni! címmel. Elsőként Garancsi István, a Videoton tulajdonosa volt a rovat vendége, ezúttal Berki Krisztiánnak, az FTC zRt. vezérigazgatójának szegeztünk neki 20 kérdést. A futballmeccsekhez hasonlóan nálunk is két félidő van, az elsőben bekezdünk, a másodikban már a közönségnek játszunk: előbb jöjjenek a kemény kérdések, aztán pedig következzen a lazább műfaj. A Ferencváros kapcsán számos olyan kérdést tettünk fel Berkinek, ami segíthet tisztán látni abban, merre is tart a klub, de a vezérigazgató nem kerülhette el a személyének szóló kérdéseket sem.

Tilos passzolni! - Kérdésözönben Garancsi István, a Vidi tulajdonosa

Feltöltve: 2010, április 7 - 14:30

Ismét új rovatot indít a pepsifoci.hu. A főszerepben természetesen itt is futballszereplők vannak, de a futballpályával ellentétben itt most Tilos passzolni! Heti vendégeinknek 20 kérdést teszünk fel: igaz, a futballmeccsekhez hasonlóan itt is két félidő van. Az elsőben bekezdünk, a másodikban már a közönségnek játszunk: előbb jöjjenek a kemény kérdések, aztán pedig következzen a lazább műfaj. A Tilos paszolni! rovat első vendége Garancsi István, a listavezető Videoton tulajdonosa.

Tartalom átvétel