Torghelle Sándor

Király bravúrokkal tolta Torghellééket a Bundesliga felé

Feltöltve: 2010, március 7 - 15:18

Király Gábor remek védéseinek is köszönhetően az 1860 München 2-1-es győzelmet aratott a Bundesliga II egyik élcsapata, a St. Pauli ellen hazai környezetben. Az Oroszlánok ezzel az FC Augsburgnak is tettek egy szívességet, amely magyarjait nélkülözve lépett így még egyet az élvonal felé.

Torghelle a gólgép helyére pályázik, Szabics visszatérhet

Feltöltve: 2010, március 5 - 11:42

Ahogy a csapat egyre jobban szerepel, úgy szeretnének az Augsburg keretének tagjai minél több szerephez jutni a Bundesliga 2-es együttes kezdőcsapatában. A két magyar légióst, Torghelle Sándort és a sérüléséből felgyógyuló Szabics Imrét is foglalkoztató német gárdánál elsősorban a csatársorban lehet kiélezett csata a következő napokban-hetekben.

Torghelle: Én is benne voltam a gólban, ezt vártam az oroszoktól

Feltöltve: 2010, március 4 - 08:51

Szokásához híven ezúttal is nagyot küzdött a rá jutó védőkkel Torghelle Sándor a válogatott Oroszország elleni 1-1-es döntetlenje alkalmával. Az Augsburg csatára rengeteget brusztolt, és úgy érzi, megérdemeltük az egy pontot Arsavinék ellen, amit jó eredménynek tart. A csatár némi önkritikával a mérkőzést követően a pepsifoci.hu-nak elmondta, érzése szerint ő is benne volt a vendégek góljában, hiszen az ő embere talált a hálónkba.

Torghelle nem tudja, miért mellőzik - "Nyáron meglátjuk, mit lépünk"

Feltöltve: 2010, március 2 - 22:02

Torghelle Sándor, az Augsburg csatára a pepsifoci.hu-nak nyilatkozva elmondta, nagyon úgy néz ki, hogy sikerül kivívniuk a feljutást, azonban a kecsegtető helyzetük ellenére sem szabad elbízniuk magukat. A mostanában újfent mellőzött támadó nem tudja, miért nem kap több lehetőséget, de ahogy fogalmaz, nyáron lejár a szerződése, és akkor majd eldől, hogyan tovább.

Koeman "találmánya" nem Dzsudzsákot koppintaná

Feltöltve: 2010, március 1 - 22:08

Torghelle Sándor, a magyar válogatott támadója arra számít, ütik-vágják majd az orosz védők a mieink csatárait a két válogatott szerdai meccsén. Az Augsburg légiósa bátrabb játékot vár a nemzeti csapattól annál, mint amit ősszel mutatott a gárda. Koltai Tamás, a Győri ETO meglepetésembere leszögezte, ne tekintse senki Dzsudzsák Balázs helyettesének, hiszen ő másfajta játékra képes, mint a PSV szélsője.

A nap fotója: Centik híján szájba rúgták Torghelléék gólzsákját

Feltöltve: 2010, február 28 - 15:00

Kis híján súlyos sérülést szenvedett Michael Thurk, az FC Augsburg csatára a gárda Koblenz ellen 1-0-ra megnyert összecsapásán. A két magyart foglalkoztató bajorok házi gólkirályának arca előtt centikkel állt meg Paucken kapus lába.

"Torghelléék tuti feljutnak, csak az a kérdés, hogyan"

Feltöltve: 2010, február 25 - 09:04

Az Augsburg 1-0-s rostocki sikerét követően kezd hurráhangulat úrrá lenni a városon. A vezető helyi lap szakírója legalábbis azt fejtegeti, már biztosra lehet venni a feljutást, csak az a kérdés, egyenes ágon vagy osztályozón sikerül-e mindez. A magabiztosságot azzal indokolja a szerző, ha a legfontosabb kulcsemberek esnek ki, mint hétvégén a gólzsák, Michael Thurk, azt is el tudja viselni a gárda, hiszen remek helyettesek állnak készenlétben.

Durván kiakasztotta az ellenfél szurkolóit Torghelléék sikere

Feltöltve: 2010, február 21 - 15:18

Komoly indulatokat váltott ki Torghelle Sándorék győztes vendégjátéka Rostockban. A találkozót követően a hazai csapat szurkolói elzárták a stadionból kivezető utat, tüntetésbe kezdtek, valamint megdobálták a biztonsági embereket és az újságírókat is.

Torghelléék tovább menetelnek, Királyék ötgólos meccsen győztek

Feltöltve: 2010, február 20 - 15:06

Tovább folytatja remek szereplését Torghelle Sándor csapata, az Augsburg a Bundesliga II-ben, miután a bajorok 1-0-ra nyerni tudtak a Rostock otthonában is. A magyar légiós 55 percet kapott. Ötgólos meccsen győzött Király Gábor csapata, az 1860 München, amely a magyar kapussal a soraiban verte 3-2-re az Aachent.

Torghellét rejtélyes telefon mentette meg a büntetéstől

Feltöltve: 2010, február 15 - 11:12

Torghelle Sándor csak egy jóakarónak köszönheti, hogy nem kapott büntetést az Augsburg Fortuna Düsseldorf elleni meccse előtt. Az egyik helyi lap beszámolója szerint a támadót és csapattársát egy rejtélyes, névtelen telefonhívás mentette meg attól, késve jelenjen meg a reggelinél.

Tartalom átvétel