kedd, 20.30
RSS [4]
kedd, 20.30
NB I-ES VISSZHANGOK: Minden a 17. fordulóról egy helyen - kattints! [14]
Jó iramú első félidőt láthatott az a mintegy 5-600 néző, aki kilátogatott a mérkőzésre. A Ferencváros többet kezdeményezett, főleg a klubrekordra hajtó Lipcsei Péter volt aktív, aki amellett, hogy irányította csapatát, még egy jó lövéssel is észrevétette magát. Nem csak a rutin, de a tehetség is megvillant a budapesti zöld-fehéreknél: a vendégek egyik legjobbja, Tóth Bence a 25. percben nagy vetődésre késztette a hazai portást, Csernyánszkit. Bő tíz perccel később a kapusnak szerencséje is volt, amikor Alcantara ajtó-ablak helyzetben kapu fölé fejelt.
Úgy tűnt tehát, hogy a vendégek fölénye hamarosan góllá érhet, amikor egy buta megmozdulás sok mindent megváltoztatott: a 45. percben a fővárosiak jamaikai légiósa, Jason Morrison jutott a kiállítás sorsára, miután egy összecsapást követően a korábbi FTC-játékos, Bartha László felé ütött. Iványi Zoltán játékvezető egyből piros lapot mutatott fel a fedezetnek, akit Tóth Róbert masszőrnek kellett lefognia és letessékelnie a pályáról.
A középpályásnak ez volt a második piros lapja, négy napon belül…
Az emberelőnybe kerülő Paks a fordulás után megpróbálta átvenni az irányítást, de nem bírt a fegyelmezetten védekező ferencvárosiakkal. A vendégek aztán kiegyensúlyozták a hazai mezőnyfölényt, sőt a vezetést is megszerezték: Tóth Bence 18 méterről tüzelt a jobb sarokba. Bő egy perccel később már oda is veszett a vendégelőny: Böde remek gólt lőtt a bal felső sarokba.
A gyors gólváltás után picit leálltak a csapatok: a Paks sem szakadt meg a győztes gólért, és talán a vendégek sem gondolták úgy, hogy rossz a döntetlen tíz emberrel, így végül 1-1-re végződött a küzdelmes összecsapás.
A mérkőzés részletes krónikája - kattints! [14]
A csoport másik meccsén az Újpest magabiztosan, 2-0-ra verte a Haladást. A lila-fehérek a napokban igazolt Gary Martin révén jutottak előnybe: a fiatal angol csatár Kovács Dániel passza után bombázott a léc alá – írja az ujpestfc.hu [14].
A végeredményt a szintén télen érkezett Varga Roland állította be a 75. percben, így Willie McStay csapata győzelemmel folytatta a szereplését a második csoportkörben.
Paks – Ferencváros 1-1 (Böde 66., ill. Tóth B. 65.)
Újpest – Haladás 2-0 (Martin 24., Varga R. 75.)
Fradi, Újpest, Loki, Vidi és a többi NB I-es csapat hírei itt - kattints!
[14]
Linkek:
[1] http://www.pepsifoci.hu/print/55120
[2] http://www.pepsifoci.hu/send/send/55120
[3] http://www.pepsifoci.hu/node/55120#add_new_comment
[4] http://www.pepsifoci.hu/crss/node/55120
[5] http://www.pepsifoci.hu/magyarorszag_moldova
[6] http://www.pepsifoci.hu/node/73068
[7] http://www.pepsifoci.hu/node/73080
[8] http://www.pepsifoci.hu/node/73067
[9] http://www.pepsifoci.hu/node/73074
[10] http://www.pepsifoci.hu/node/73070
[11] http://www.pepsifoci.hu/node/73078
[12] http://www.pepsifoci.hu/valogatott
[13] http://pepsifoci.hu/files/imagecache/image_410x286/files/tothb_1.jpg
[14] http://www.pepsifoci.hu/http