kedd, 20.30
RSS [4]
kedd, 20.30
NB I-ES VISSZHANGOK: Minden a 17. fordulóról egy helyen - kattints! [14]
- pepsifoci.hu - Régóta vártam már arra a pillanatra, ami szombaton eljött. Nagyon szerettem volna pályára lépni, és a Larisa elleni bajnokin már leülhettem a kispadra. Számítottam rá, hogy valamennyi játéklehetőséget kapok majd, mivel a héten az edzéseken önmagam számára is meglepően jól mozogtam. A meccs aztán sajnos nem valami jól alakult az AEK szempontjából, és hátrányban voltunk a 65. percben, amikor pályára küldött az edzőnk.
Azt mondom, hogy kezdetnek nem volt rossz a dolog, többnyire sikerültek a megoldásaim, és adtam egy gólpassznak beillő átadást, de sajnos Scocco elhibázta a ziccert. Egy másik alkalommal én álltam a kapussal szemben, de sajnos a társam passz helyett a lövést választotta, így nem volt esélyem a gólszerzésre. Egy szerencsétlen meccsen így kikaptunk, de számomra azért volt örömteli eseménye is a napnak, hiszen végre ismét futballistának érezhettem magam.
Bízom benne, hogy a héten még jobb állapotba kerülök, és akkor a hétvégén talán több lehetőséget kapok, és nagyobb hasznára lehetek a csapatnak. Az AEK célja most egyértelműen az, hogy bekerüljön a rájátszásba, és én is ezért küzdök, mivel úgy számítom, hogy a rájátszás idejére már csúcsformában lehetek - írja blogjában [14] Németh Krisztián.
Németh Krisztián bejegyzései csak a forrás feltüntetésével és az oldalra mutató aktív hivatkozással (www.pepsifoci.hu [15]) vehetőek át!
Fradi, Újpest, Loki, Vidi és a többi NB I-es csapat hírei itt - kattints!
[14]
Linkek:
[1] http://www.pepsifoci.hu/print/55057
[2] http://www.pepsifoci.hu/send/send/55057
[3] http://www.pepsifoci.hu/napi/node/55057#add_new_comment
[4] http://www.pepsifoci.hu/crss/node/55057
[5] http://www.pepsifoci.hu/magyarorszag_moldova
[6] http://www.pepsifoci.hu/node/73068
[7] http://www.pepsifoci.hu/node/73080
[8] http://www.pepsifoci.hu/node/73067
[9] http://www.pepsifoci.hu/node/73074
[10] http://www.pepsifoci.hu/node/73070
[11] http://www.pepsifoci.hu/node/73078
[12] http://www.pepsifoci.hu/valogatott
[13] http://pepsifoci.hu/files/imagecache/image_410x286/files/némóaekel_0.jpg
[14] http://www.pepsifoci.hu/http
[15] http://www.pepsifoci.hu