szombat, 17.30
RSS [4]
szombat, 17.30
ÁTIGAZOLÁSOK: A legfrissebb magyar infók - kattints! [12]
- pepsifoci.hu - Elek Ákos a Kielce és a Shandong elleni felkészülési mérkőzéseken egy-egy félidőt már balhátvédként játszott, azaz úgy tűnik, Mezey György valóban komolyan szeretné, hogy a szerinte hamarosan a válogatott ajtaján kopogtató [12] játékosa beleszokna új szerepkörébe.
– Meglepetésként ért dr. Mezey György azon bejelentése, hogy ki szeretne próbálni a védelem bal oldalán. Ezt először itt, Törökországban, egy négyszemközti beszélgetésen mondta nekem. Abban maradtunk, hogy az edzőtábor végén ismét leülünk majd ebben a témában beszélgetni. Egyelőre elég idegenül mozgok ezen a poszton. A Mester szerint viszont minden adottságom megvan ahhoz, hogy jó védő legyek, s akár a nagyválogatottba is bejuthatok, ha sikerül jól megoldanom a feladatot. Koman Vladimir nemrégen azt nyilatkozta, mindegy milyen poszton, csak játszhasson. Igazából én is ezt tudom mondani, nem jó érzés a padon ülni. A végső szót persze úgyis a Mester mondja ki, majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok – nyilatkozta a „helycseréről” Elek Ákos a vidi.hu [12] oldalán.
(Fotó: vidi.hu [12])
Fradi, Újpest, Loki, Vidi és a többi NB I-es csapat hírei itt - kattints!
[12]
Linkek:
[1] http://www.pepsifoci.hu/print/53379
[2] http://www.pepsifoci.hu/send/send/53379
[3] http://www.pepsifoci.hu/node/53379#add_new_comment
[4] http://www.pepsifoci.hu/crss/node/53379
[5] http://www.pepsifoci.hu/ujpest_fradi
[6] http://www.pepsifoci.hu/node/73123
[7] http://www.pepsifoci.hu/node/73122
[8] http://www.pepsifoci.hu/node/73118
[9] http://www.pepsifoci.hu/node/73120
[10] http://www.pepsifoci.hu/node/72938
[11] http://pepsifoci.hu/files/imagecache/image_410x286/files/elekvidi.jpg
[12] http://www.pepsifoci.hu/http