Fradi-győzelemmel rajtolt az NB I: Heinz-bomba és öngól is kellett Prukneréknek
FRISS ÁTIGAZOLÁSI HÍREK - NÉZZ VISSZA NAPONTA:
Hazai játékosmozgás
I Magyar légiósok hírei
Jegyzőkönyv
Ferencváros – Paks 2-1 (Heinz 10., Szabó 33. – öngól ill. Bartha 8.)
A meccs minden fontos mozzanata itt - kattints!
FRISSÍTETT TABELLA ALOLDALUNKON - KATTINTS!
Összefoglaló
Kiegyenlített játékkal kezdődött az NB I nyitómeccse, a 8. percben meglepetésre a Paks szerzett vezetést, Csehi beadását Bartha fejelte a hálóba. Mindössze két percig tartott a vendégelőny, a 10. percben Heinz első lövését még védte Kovács, a kipattanót azonban a cseh támadó a léc alá vágta. Ezután átvette az irányítást a Fradi, de a Paks kontrái is veszélyesek voltak, egy ilyen után Montvai szerezhetett volna gólt, de óriási helyzetben becsúszva nem tudta jól eltalálni a labdát. A 33. percben aztán vezetést szerzett a Fradi, Heinz labdájával Rósa húzott le az alapvonalig, középre adott labdáját Szabó rúgta saját kapujába. A félidő vége előtt még Ranilovicnak kellett óriásit védenie, Montvai fejesét szedte ki a levegőben úszva a felső sarok elől.
A fordulás után több lett a pontatlanság a csapatok játékában, mindkét oldalon akadtak kisebb-nagyobb helyzetek, de igazi ziccerig egyik csapat sem jutott. A hajrá felé közeledve megjött a paksiak lövő kedve, de sem Kiss, sem Montvai nem járt sikerrel. A hajrában mindkét csapat akart, főleg a Fradi kezdeményezett, de a helyzetek kimaradtak, sok volt a pontatlanság a csapatok játékában, így maradt a 2-1. A Ferencváros főleg első félidei jó játékának köszönhetően megérdemelten nyert a több veszélyes helyzetet is kialakító és jól küzdő Paks ellen az NB I nyitányán.
Fotó: ftc.hu
Ha szeretnéd látni az Európa Liga legjobb csütörtöki pillanatait, akkor ide kattints, ha pedig az NB I rajtjáról szeretnél mindent egy helyen megkapni, erre menj tovább.
Ha hírgyűjtő oldalról érkeztél, próbáld ki ezt is!
Kapcsolódó hírek
- Heinz: De jó, hogy nem vonultam vissza!
- Heinz: "Nem tiltakozhatok a dicsérő vélemények ellen"
- Prukner: "Aki ennyit dolgozik, annak lehet szerencséje is" - így látták az edzők a nyitómeccset
- Videó: A Fradi Heinz-bombával és öngóllal nyert a rajton
- Prukner elvárásai: harc, játék, építkezés - így készül a Fradi és a Paks
















Prukner azt mondta hogy csírájában már látni,hogy mit akar játszani a Fradi.. Én az eddig látott csapatoknál csak NANo csirát vélek felfedezni,ne legyen igazam,de attól tartok hogy a következő évek Magyar futbalszinvonala,csak a béka seggét fogja talán elérni,és a sokatrangu légiósok,nem fogják a Magyar foci felemelkedését szolgálni !!
Prukner azt mondta hogy csírájában már látni,hogy mit akar játszani a Fradi.. Én az eddig látott csapatoknál csak NANo csirát vélek felfedezni,ne legyen igazam,de attól tartok hogy a következő évek Magyar futbalszinvonala,csak a béka seggét fogja talán elérni,és a sokatrangu légiósok,nem fogják a Magyar foci felemelkedését szolgálni !!
Felesleges 1 forduló után bármiféle következtetést levonni szerintem.
Azért megnézném hogy az 5 forduló után hogy áll majd a tabella.
Jó meccs volt, jól játszottunk. Heinz, Rósa és Andrezinho főleg. Ranilovics nagy meglepetés volt, remekül védett, nem vártam tőle ennyit.
A védelem viszont gyenge volt a széleken, Stockley oldaláról alakultak ki a Paks helyzetei és a gólja is, a gólnál és Montvai nagy helyzeténél pedig mindkétszer Junior maradt le.
Ettől függetlenül így tovább Fradi, meglehet a dobogó is!
JA :D
Nagy érdeklődéssel vártam a meccset,kíváncsi voltam az új szerzeményekre és Prukner Úr debütálására.:-)Az első félidőben le voltam nyügőzve.Komolyan ennyit számit ha minőségi légiósok vagy szerencsétlenek,ügyetlenek játszanak.Jópáran kellemes meglepetést okoztak,de messze még a bajnokság vége.De a második félidő,az számomra csalodás volt.Kis hiján nem egyenlített a Paks.Szerintem jóval előbb kelett volna cserélni,frissiteni.A védelemmel se vagyok elégedett.Kellene még 1 támadó.
Tudom még sok idő kell,h. a csapat összerázodjon.De tudom,jó úton indultunk el.Sajna továbbra is kevés a magyar a pályán.:-(((
Hajrá Fradi!!!
csak szeretnétek,ez a fradi összeszokik,veri a kondásokat,vidorbánt,és az úttestet is!!!!!!!!
jók voltunk tegnap
Aha és konkrétan leírtam valamit amit utánam még páran leírtak, csak más szöveggel. Gratulálok magadhoz.
Két rossz csapat borzasztó meccse. Az egyik a középmezőnybe megy a másik valószínűleg kiesik.
ez a paks igen is jó csapat!4nem fogják kitömni,elsőre nyertünk lényeg az,és vannak kibaszott jó igazolások!!!
csabika!
Bepofázol állandóan minden csapat híréhez, aztán jogosan visszaszólnak, de utána még te vagy felháborodva!
Nem veszed észre, hogy rajtad kívül nincs Vidi drukker aki mindig ócsárolna?
Általában akkor szólnak vissza Vidi drukkerek, ha a csapatodat kritizálják.
Ennyit erről.
Én is gratula az egész csapatnak.Hajrá Fradi
De jó lenne ha igy maradna a táblázat nem?
hahahahahahahahahahahahahahahahahahahahaha
Kinn voltam, összességében nem bántam meg. Junior nagyon fos volt, következő meccsen nem bánnám ha Rodenbücher játszana helyette. Heinz szép dolgokat művelt és Rósa is nagyon elemében volt, remélem nem csak azért mert friss szerződéshosszabbítást kapott, tartson ki az idény végéig a lendülete :)
Aki még kellemes meglepetés volt, az Ranilovic és Maróti. Külön tetszett, hogy sok és nagy százalékban pontos keresztlabdák is mentek, azonban nem kéne megint elkezdeni kapkodni meg görcsölni, ha kimarad egy-két helyzet vagy nem jön össze a támadás végigvitele.
A meccs embere nálam Heinz, remekül mutatkozott be, meglátjuk hogy hogyan fog teljesíteni az első néhány meccsen, de csórikám feltűnően sokat faragták, bár nem az a fajta aki ne bírná...csak ne utazzanak rá szándékosan. rről jut eszembe ez a balfasz bíró is miket nézett el, legalább kétszer szabálytalankodtak Marekkel szemben úgy, hogy sárga lapot simán lehetett volna adni és -bár azt a szitut nem láttam valami jól- állítólag volt egy elmaradt büntetőnk is, 3-1-gyel pedig kicsit megkönnyebbülhettünk volna, elég necces volt a vége.
Jövő héten Kecskemét, azt sajnos itthon kell nézzem, a Honvéd elleni időpontjában pont dolgozom, remélem Fehérvárra azért le tudok menni :)
A csapat játékának, a taktikának még össze kell kicsit érnie, de bízom benne, hogy jó lesz a csapat és az Újpestet is megverjük majd, hiszen már 2003. novembere óta ez nem jött össze...bár nem ártana még minimum egy csatár.
Hajrá, Fradi!
Teljesen igazad van Roland,de én bízom benne a mesterünk feljebb tolja a középpályásokat és több lehetőség nyílik átlövésekre,megbontani az ellen védelmét.Majd csak befut egy gólvágó a télen.
Első félidő zseniális volt a fradi a középpályát egy az egyben uralta háromszögelések kényszerítők szép labdatartások...DE! más szekciókról ez már nem mondható el a védelem jobb oldala Stockley-val valami katasztrófa az az ember borzasztóan futballozik,egyáltalán nem illik bele a képbe. az ő oldaláról kaptuk a gólt és még utána is voltak nehézségei Váyerrel amikor egy az egyben vitte rá már féltem hogy mi leszz. Csizmadiának is voltak érdekes megmozdulásai... jobb lenne egy Balog-Rödenbücher-Tutoric-Junior védősor. Előre meg kell egy keménykötésű erőszakos csatár és nem lessz itt gond 3-4 hely ha az első félidei játékot hozzuk Ja és még valami a brazil 10-es nagyon okosan és jól futbalozott Ándrezinho Da Silva a szezon felfedezettje lehet.
*Jav:
kevesek
tutty50 örülnék ha igazad lenne de szerintem csatár ügyileg kevések leszünk ha pl Heinz lesérül, Abdi is üveglábú! Talán majd Igor de Pölő hát nem tudom a libakupába is sok helyzetet kihagyott! nagyon kellene még egy jó csatár!
Sziasztok !
Nekem meg a páromnak tetszett a meccs.
Jó volt a hangulat és még győztünk is.Ez csak a kezdet.
Bízom benne a "Mester" éppúgy látja a hibákat mint mi.
Nem akarok se neveket se taktikákat megemlíteni, de bízom benne lesz ez még jobb is. Vannak játékosok akik megérdemelnének legalább egy félidőt,és vannak olyanok is akik csak 20-perceket.Vissza jön Dragi meg jön az Alves testvére és stabil bátor csapat leszünk. Én bízok a dobogóba ! Remélem azok fognak csalódni akik nem így látják.
* * * Hajrá Fradi * * * Mindent bele * * *
csabika te olyan hajnali gyerek lehetsz??tudod milyen az?mint te!!!fele húgy fele geci!!!na mennyél szépen aludni te szánalmas bohóc!!!Mindörökké Ferencváros!!!!!!!!!!!
fradi balu
Sajnálom apádat hogy nem volt pénze kotonra, igazi faszfej vagy.
csabika tudod mi a kevés???aranyért játszani és nem megverni a győrt!!!az a kevés te idióta!!!!
csabika szopkodjad tésztás gyurka faszát!!!!aztán ott okoskodjál!!!mezey 86 ban le szállitotta Nyilasit a buszról!!!nálam az ilyen féreg nem edző!!!!láttad a 86 os taktikát csak az azüstre elég:)!!!!!!!!!mindörökké FerencvárosŰ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
De jó ez a Fradi.
Jó meccs volt na. A 2. félidőre mintha elfáradtak volna, szerencsénk is volt, de rengeteg biztató jel van. A Heinz jó igazolás volt!
A védelem nagyon bizonytalan volt.
A csatársorba még kellene egy ilyen Heinz,mert egyedül kevés lesz.És nagyon szorítsunk nehogy lesérüljön,mert akkor támadásban nem sokat fog érni a csapat.És vannak a bajnokságban azért jobb csapatok is,mint a Paks,ha nem is sokkal,sajnos.
sztem se leszünk dobogósok (cáfoljanak rám), nem az a reális cél, 4. hely viszont meglehet ha a srácok mindent megtesznek ennek érdekében :)
lazsálással még a 4. hely sem lesz meg
Ja meg azt élteti amelyiknek éppen jobban megy. Azt olvastátok hogy olyan mély szegénység van náluk hogy felháborodott azon hogy 2000 forint a tömegközlekedés amíg eljut meccsre, de azért autóval viszik.
Régen éreztem ezt.
Köszönöm szépen fiuk!
Hajrá Fradi!
végre itthon...
grat!!!
csak így tovább!!
lesz ez még jobb is
elsők vagyunk az nb1ben :PP
olivér amellett hogy kispestit éppen annak a csapatnak nyal be itt a fórumon amelyik nyert!