"Nem akarjuk seggbe rugdosni a labdát" - Urbányi látványos focit vár

Feltöltve: 2010, július 30 - 11:15 Frissítve: 2010, július 30 - 11:21

Csütörtökön délután tartotta szezonnyitó sajtótájékoztatóját a KTE-Ereco együttese. A klubot Rózsa Pál tulajdonos, Losonczy László ügyvezető igazgató, Urbányi István vezetőedző, Csordás Csaba csapatkapitány, valamint két új nyári szerzemény, Tököli Attila és Foxi Kethevoama képviselte - adta hírül a kecskemetite.hu.

FRISS ÁTIGAZOLÁSI HÍREK - NÉZZ VISSZA NAPONTA:
Hazai játékosmozgás  I  Magyar légiósok hírei

- pepsifoci.hu - A sajtótájékoztatót a kecskemetite.hu beszámolója szerint a tulajdonos, Rózsa Pál nyitotta meg, aki elmondta, egy újabb 3 éves ciklus előtt áll a csapat, melynek végére komoly célokat tűztek ki. Az első év, tehát az idei szezon célja, hogy összerázódjon a csapat, és kialakuljon egy olyan mag, amely képes lesz elérni a kitűzött komoly célokat is. Ezután Urbányi István vezetőedző vázolta elképzeléseit:

– A hajrában jól szerepeltünk, így az alap megvolt, és abban reménykedem, hogy az új csapat még stabilabb lesz. 3-4 új embert kell beépítenem a csapatba, ez szinte teljes átalakulással jár. Nem szeretném, ha előre magyarázkodásnak tűnne, de nem az első három meccs lesz ennek a csapatnak az igazi erőfelmérő. A végső célunk viszont az idei szezonban, hogy közvetlen felzárkózzunk a nemzetközi szereplésért küzdő együttesek mögé – mondta a tréner, majd ismertette az általa elvárt játékstílust is:

– Látványos, sokpasszos játékra törekszünk, amiben természetesen benne van a hiba lehetősége is. De inkább ezt a harcmodort választjuk ahelyett, hogy hátulról "seggbe rugdossuk" a labdát, így elkerülve a labda kapunk előtti eladását.

Csordás Csaba, az együttes egyik nagy erőssége, aki nemrég hosszabbított szerződést, elmondta, nagyon bízik benne, hogy megszakad a Kecskemét rossz sorozata, miszerint soha nem nyer az első fordulóban, és hozzátette, ő személy szerint nem volt elégedett az előző szezon 10. helyével, ennél jobb helyezésben bízik az idei szezonban.

Tököli Attila úgy fogalmazott, a neki felvázolt jövőkép miatt választotta a kecskeméti együttest, és örül, hogy olyan rutinos játékosokkal szerepelhet egy csapatban, akik a nehéz időszakon is átsegíthetik majd a gárdát.

(fotó: kesport.hu)

Ha szeretnéd látni az Európa Liga legjobb csütörtöki pillanatait, akkor ide kattints, ha pedig az NB I rajtjáról szeretnél mindent egy helyen megkapni, erre menj tovább.

Ha hírgyűjtő oldalról érkeztél, próbáld ki ezt is!

EZEKRE IS KATTANJ RÁ: DrFoci I Videók I A Loki BL-hírei I ETO- és Vidi-kupahírek


Hozzászólások

Új hozzászólás | A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Eléggé jól jönne a Kecskeméti Labdarúgásnak az a Merci cég! :))))))

Esetleg a Mercedes ha elkészül a gyár támogathatná a csapatot (valahogy úgy érzem egyébként, hogy fogja)

Tartalom átvétel