Koeman szerint a gyenge kondíció a fő magyarázat a vereségre

Feltöltve: 2010, május 29 - 22:52 Frissítve: 2010, május 30 - 09:50

Erwin Koeman, a magyar válogatott szövetségi kapitánya elsősorban a két csapat közt a fizikai állapotban mutatkozó különbségben látta a németek elleni 3-0-s vereség okait. A holland szerint jól küzdött csapata, technikailag, taktikailag és sebességben azonban egyértelműen alulmaradt. A trénert jövőjével és a közelgő, Hollandia elleni ütközettel kapcsolatban is faggatták.

MAGYAR-NÉMET: Minden a meccsről itt - kattints!

- pepsifoci.hu - Erwin Koeman így értékelte a látottakat a lefújás utáni sajtótájékoztatón:

– Nagyon erős, jó kondicionális állapotban lévő ellenféllel volt dolgunk, amely a világ élvonalába tartozik. Ha egy ilyen csapat ellen a 3. percben hátrányba kerül az ember, az nem könnyíti meg a helyzetet. A csapat jól küzdött, de jó pár területen – taktika, technika, sebesség terén – hatalmas különbség volt a két csapat között. Ez okozta a vesztünket. Nagy pozitívum, hogy jó páran bemutatkozhattak a nemzeti együttesben, fontos, hogy ezek a tehetségek minél magasabb szinten szerezhessenek tapasztalatot. Amikor Németh Krisztiánt nem sokkal beállása után elgázolták, azt úgy fogtam fel, hogy köszöntötték a csatárt a nemzetközi topfutballban. Nem kell elbujdosnunk, hiszen nagyon erős ellenfél győzött le minket. Főleg kondicionális állapotban volt hatalmas különbség, de ez valahol érthető is, hiszen a mi játékosaink már befejezték a bajnokságot, a németek pedig javában készülnek a világbajnokságra. Nekünk is sok rendkívül mozgékony játékosunk van a középpályán, de meg kell tanulnunk agresszíven védekezni, ha eredményt akarunk elérni ezen a szinten. Husztinak és Dzsudzsáknak is megvannak a képességei ahhoz, hogy egy ilyen meccsen nagy hasznára legyenek a csapatnak, ezt viszont sajnos a fizikai állapotuk ezúttal nem tette lehetővé. A világ egyik legjobb csapata ellen játszottunk, de meg is könnyítettük a dolgukat, ez volt a baj... A szurkolóknak annyit tudok üzenni, hogy a svédek elleni tétmeccsen sokkal jobb állapotban lesz a csapat.

Erwin Koeman újságírói kérdésre azt is elmondta, miért szerepeltette Juhász Rolandot az első játékrészben a középpályán:

– Szerettem volna, ha agresszivitásban előrébb lép ez a csapatrész, ennek érdekében vezényeltem előrébb Juhászt. Aztán a szünet után visszakerült a védelembe, mert nagy szükség volt rá. Két-három meccsünk még van a svédek elleni selejtezőig, ezeken lehet az ilyen dolgokat kipróbálni – mondta a holland.

A trénernek azt is felvetették, nem gondolja-e, hogy egy magyar edzővel jobban teljesítene a csapat.

– Véleményem szerint az elmúlt két évben előrelépett a válogatott, ez az eredményeken is látszott. Ha az új MLSZ-vezetés úgy dönt, hogy nem velem képzeli el a folytatást, akkor majd biztosan megkeresnek. Addig viszont száz százalékig a magyar válogatottért dolgozom – reagált Koeman, majd a hollandok elleni közelgő találkozó esélyeit firtató kérdésre így válaszolt:

– Számunkra nagyon könnyű meccs lesz. Remélem, díjazza a humorérzékem...

MAGYAR-NÉMET: Beszámoló itt! I Minden fontos mozzanat itt! I VIDEÓ: A gólok itt! I Minden hír egy helyen itt! I FOTÓ: Szurkolói üzenet Gerának itt!

A legérdekesebb magyar focihírek - kattints!

Hozzászólások

Új hozzászólás | A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Erwin Koeman szimpatikus ember ezért nem azt mondom h. húzzon a picsába, hanem h. menjen el amilyen gyorsan csak tud.

Gyapi22

Nézzük a keretet.
Király Gabi:-minden mecsen benne van egy potya, az ember azon izgul egész mecs alatt, hogy ez mikor következik be.
Bodnár Laci:-jó bal lába van, aztán ennyi, ezért válogatott?
Vancák Vili:-lelkes, de bizonytalan.
Juhász Roli:-az egyetlen a védelemben aki megbizható, hozza mindig a formáját, klubjában is mindig mecsről mecsre jól játszik. HELYE VAN
Bodor Boldizsár:-láttam már jól játszani hollandiában, vannak néha technikás megoldásai,de nemzetközi szinten szélső létére lassu.
(Horváth Gábor)
Dzsudzsák Balázs:-agilis, gyors, kapura veszélyes HELYE VAN
Koman Vladimir:-jól lát a pályán, középpályán agresszivebnek kellene lennie mint mondjuk a Cambiasso, van hová fejlödnie.HELYE LESZ
Vadócz Krisztián:-jó védekező középpályás, akkor is jól szür, ha néha
láthatatlan a pályán HELYE VAN
Huszti Szabolcs:nagyobb tehetségnek indult a Fradiba meg németeknél úgy
látszik az "orosz tél" egy kicsit befásultá tette.HELYE VAN? de milyen poszton?
Szélesi Zoltán:-egy oldalon Bodnárral egy szintet képviselnek, NB1
Torghelle Sándor:-a küzdeni tudást becsülöm benne, de amúgy nevetséges,
az itthoni mecseken úgy skandálják a nevét, mint királyi ünnepségen az udvari bohócét.Ja és állandóan lesen van mint a Pippo csak ő minden mecsen betalál.
GERA ZOLI:-HOL VAN?????

Koeman miért van itt???A csapatott öszezavarja, szétzüleszti.
Senki nem tudja mi a dolga se védekezésbe se támadásba.
Taktika,párharcok,ütközés,emberfogás,2 jó pasz,TÁMADÁS ismeretlen fogalom. 90% ez is Koeman hibája.
MENNIE KELLLLLL.

"Németország-Magyarország 0-2
Matthäus: Maradok
Index - ugyelet@mail.index.hu
| 2004. június 6., vasárnap 18:56
A legjobb összeállításában fellépő német és a finoman fogalmazva tartalékos magyar válogatott összecsapásán Torghelle két góljával nyert a Matthäus-csapat. A kapitány a találkozó után úgy nyilatkozott: marad a magyar kispadon.

A német szakember az elmúlt napokban többször is a magyarországi lehetetlen viszonyokról nyilatkozott, amit az váltott ki belőle, hogy az előzetesen tervezett keretéből 22 játékosára nem számíthat sérülés miatt.

Magyar gól a 7. percben

Start előreívelését Gera fejelte középre, de Torghelle elől menteni tudott Nowotny. A folyamatos magyar nyomás góllá érett! Leandro passzát Gera remek ütemben átlépte, így Torghelle befordulhatott, majd Wörns mellett ellőte a labdát, mely a jobb alsó sarokban kötött ki.

A 10. percben Lahm csapta be a bal oldalon Rosát, majd pontosan adott középre, a labda azonban elszállt a helyezkedő játékosok és a kapujából kirepülő Király között, így odalett az első német helyzet. Az első negyedóra végén veszélyes szögből végezhetett el szabadrúgást a német csapat, Ballack lövése azonban fölé szállt. Az első húsz perc után nem lehetett volna megmondani melyik együttes szerepel a közelgő Eb-n és melyik szerepel a C-válogatottjával.

Az első német kapura lövés, a második magyar gól
Frings beadása Tóth András lábáról visszapattant középre, Juhász azonban kivágta a labdát. A 25. percben pedig a németek először lőttek kapura. Frings lövése megpattant, így a balra ellépő Királynak vissza felé kellett vetődnie, de így is bravúrral védett. Félóra elteltével német szöglet után egymást zavarták a magyar játékosok, így Klose szabadon lőhetett, Huszti a gólvonal előtt vágta ki a labdát.

Még ugyanebben a percben Ballack esett nagyot Szélesi szorításában a magyar tizenhatoson belül, a játékvezető továbbot intett. Így jöhettek a magyarok és Gera zseniális passzát Torghelle mellel maga elé tette, majd ballal a kivetődő Kahn mellett kilőtte a bal alsó sarkot.

Vastaps a magyar csapatnak

A 83. percben Brdaric cselezgetett a bal oldalon, befelé fordult labdája azonban felpattant és a partjelzőt találta el roppant érzékeny helyen, derékmagasságban. Egy perccel később Schweinsteiger lőtt mintegy 22 méterről alig mellé. A 87. percben ugyanő senkitől sem zavartatva lőtt hat méterről a magyar kapu fölé.

Ezzel ki is merült a németek tudománya, így a magyar válogatott, kétgóllal győzött a két évvel ezelőtti vb-döntős otthonában. Ezt a teljesítményt a német szurkolók vastapssal jutalmazták. Az első félidőben még látványosan és jól játszó magyar csapat a második negyvenöt percben többnyire védekezett. Ezt olyan jól csinálta, hogy az Eb-győzelemre is esélyesnek tartott németek, hiába mentek előre reménytelenül, (igaz mindenféle elképzelés nélkül) nem tudtak gólt lőni."

http://sportgeza.hu/futball/nemagyar0606/

Ennyi a különbség szövetségi kapitány és szövetségi kapitány között..

Roli :)
Én értem, hogy a játékosok felelőssége is létezik.
De a kapitányé is!
Szerinted a ballábas Huszti önként jelentkezett jobbszélsőnek?
A jobblábas Bodnár magától ment át a baloldalra?
A stabil belső védő Juhász aki évek óta a válogatott védelmének írányítója önként ment a középpályára?
Torghelle Sanyi csatár létére!! magától védekezik mindig a rögzített szituációknál a saját 16-osunkon belül?
Nincs a játékosokban akarat?
Gerára is ezt írták a válogatottban..
Én néztem a Fulham EU liga meccseit.
Nekem nem úgy tűnt hogy nincs benne akarat.
Nekem úgy tűnik, olyan ez mint amikor valakire két számmal kisebb ruhát húznak és abban küldik tornázni..
Jó-jó, meg csinálja is de mégsem megy..
Valami nem stimmel..
Lehet magyarázkodni, de ez a német válogatott meg se közelíti azt, amit hat évvel ezelőtt Mattheus alatt 2-0-ra vertünk idegenben..
A vb keretnek kb a fele volt pályán..
De csak össze kell számolni hány gólt rúgott a válogatott és mennyit kapott egy év alatt.. bunkerfocival..
katasztrófa..
Miközben 4-5 EU szintű játékosunk is van..
A Bicskei csapatnak anno nem álltak rendelkezésére ilyen szintű játékosai..
Király és Lisztes képviselték a legmagasabb szintű focit..
Mégis több gólt szereztek mint a Koeman válogatott..
Várhidivel megtudtuk verni a VB győztes Olasz válogatottat 3-1-re egy nullás hátrányból.
Halkan megjegyzem hogy az összes olasz sztár pályán volt..
Nem a német C keret volt az ellenfél..
Az alatt az egy meccs alatt annyit rúgott a Várhidi válogatott, mint a Koeman csapat tavaly május óta..
Ezen nincs mit megmagyarázni.
VELE NEM MEGY A VÁLOGATOTTNAK.
ennyi..

Koemannal nem fog változni semmi sem!!!
Foggal-körömmel ragaszkodik a már többször megbukott bunkerfocijához!!!
Építsen bunkert máshol, nálunk ez a taktika nem megy, csak észre kellene venni!
HÚZÁS!!!

Itt a fő probléma te vagy Kouman!!!:@

A Koemannal nem megyünk sehova!!!!

Azért bízok benne hogy a dolgok megváltoznak, és kijutunk az EB re mert nem lehetetlen feladat!!!!Hajrá Magyarország!!!!

Köszönjük Koeman!!!! 4 óra vonatozás 3000 Ft-s jegy végig szurkoltam a mecset.Cserébe alibi foci....Egyesek már nem tudom mit képzelnek magukról.Aki nem veszi megtiszteltetésnek a válogatott mezét az szerintem többet ne is legyen válogatott akár ki is az illető.

roli26!

Hát éppen ez a fájó az egészben, hogy szerintem kb. 20 éve nem volt ilyen jó játékos állományunk mint most, és mégsem megyünk semmire, méghozzá azért, mert most a szövetségi kapitány egy szerencsétlen sz@r. Ha nem Koeman lenne ezen a poszton, akkor most a vb-re készülhetnének, ezek a fiúk, mert én hiszem, hogy meg lenne, hozzá az akaratuk, és a képességük is, hogy kijussanak egy világversenyre. Azonban amíg Koeman irányítja a csapatot (aki már ahhoz is béna, hogy jó embereket válogasson be, vagy ha sikerül neki jó embert behívni, akkor meg rossz poszton játszatja, addig sehova nem jutunk, csak egyre lejjebb a süllyesztőbe.

Szóval: Koeman TAKARODJ!!!!!

Srácok! lehet a koeman-ra fogni a dolgot, de lássuk be nem egy nagy csapat a miénk. Bár vannak nagyon jo focistáink de valahogy nincs akarat... Nem akarnak ezek a srácok világversenyre kijutni és késsz!! Ha mindig a kapitányra fognánk akkor 1996-ota kellene keresni a hibákat mert akkor voltunk utoljára olimpián! It a srácoknak kell a szivüket lelküket kitenni és hajtani! bár anyi a kapitány rovására mehet hogy ne bekkeljünk és bunkerfocit lássunk hanem ki-ki meccsen ha ki is kapunk mondjuk 2-3 gollal de legalább jo meccset játszotunk és a Német sajto sem azt irta volna hogy másodosztályu magyar csapatot vertek hanem azt hogy foggal körömmel harcolo magyarokat gyöztek le 6-4-re!! azért mindjárt másképp hangzana nem?

Ez nem Válogatott!
Ez nem kapitány!
Ez nem csapat!
Se hit,se tudás,se akarat!!!
Nálunk egy valami van ami Európában is megállná a helyét:a szurkolók hite és akarata!
Itt csak mi nézők szeretnénk jó focit,akik tehetnének is érte csak magyarázkodnak!!!
Köszönjük mester elég volt!!!!!!!

Az első 15 percbe csak Királynak volt kondija... Jól védett az öreg! :D
Torgelle meg menjen el tékvandózni, vagy valami küzdő sportra...! xD

László, Mészöly, Mezey, Nyilasi, Bölöni - tessék válogatni!
(Én Bölönit választanám, de bármelyik másikat elfogadom.)

Ez az ember nem szöv kap-nak való!!! Két lehetőséget látok: 1 Az itthoniakból kell kerseni valakit! 2 Külföldről kell hozni de neves tapasztalt eredményes edzőt aki követel mert tőle is követelnek...! De így minden féle felelősségnélküli senkiket idehozni értelmetlen!

szar taktika szar játékosok,szerintem ez volt a vereség fő oka amig Király áll a kapuban Torgelle a csatár és Juhász a középpályán kap helyet addig nem kell gondolkodni és jó játékot várni és még Vancákrol nem is beszélve

Az a gond, ha nem kötnek szerződést ezzel a kúmannal annak idején, egyetlen valamirevaló csapat élére se kellett volna ez a tutyi-mutyi senki. Ezt ő is tudja. Magától biztos nem fog elmenni. És addig is nézhetjük a gyenge, elképzelés nélküli játékot, hallgathatjuk ugyanazt a sablon, semmitmondó, lélektelen nyilatkozatot meccsről meccsre.
A gyenge erőnlét volt a gond? Ennyi idő alatt senki nem ereszthet le könyörgöm! A gond a felkészítéssel volt. Ha egy játékos pontosan nem tudja, mit csináljon a pályán, persze hogy azonnal leesik a teljesítménye. Ha nincs szervezve a játék, az a legtöbb játékosnak csomót köt a lábára.
Németh lerúgása meg aztán tényleg a topfoci része! Minden normális meccsen az ilyen piros lap, de ha nem, az edző a haját tépi dühében. Ez meg csak simán túllép rajta. "Topfoci..." - na ez az, amihez nem értesz kumika!
Az új MLSz vezetés meg Csányival vagy nélküle meg remélem azonnal fejedre dobja a kalapot és a seggedbe rúg te sz@rházi holland!
Ez a szöveg a végére meg... "Számunkra nagyon könnyű meccs lesz. Remélem, díjazza a humorérzékem..." Nem! Én nem díjazom a humorodat, te senkiházi mocsadék! Ilyet egyetlen szövetségi kapitány sem mondhat!
Nagyon vigyázz magadra, mert a végén még mielőtt hazamehetnél, meglincselnek. Nem hullatnék sok könnyet miattad.

Ezzel a játékkal a hollandok ellen kinéz egy hatos méretű zakó...

A stadionunk olyan mint a focink, valamikor tiszteletet parancsolt, de ma már nevetség tárgya!

Okos vagy!
Csak nem te is üvöltöztél a Himnuszunk alatt?
Olvass lassabban fogod érteni is!

tuffy50, 2010, május 30 - 10:13

"A Némettábor se a fővárosba nőtt fel!!! (P@r@sztok)"

Semmi köze nincs a viselkedészavarnak ahhoz, hogy valaki fővárosi, vagy vidéki. Sztem.

A többi OK!

"hatalmas különbség volt a két csapat között"

Szerintem meg a két kapitány között van hatalmas különbség! Az egyik jó szakember a másik, meg egy szerencsétlen kontár, aki az NB2-be is kevés lenne.

Koeman TAKARODJ!!!!!!!!!!!!!!!!44

Szomorú dolog,de olvasgatva a hozzászólásokat egyértelmüen kiderül,hogy Koeman mester a leggyengébb láncszem ebben a csapatban.Ha továbbra is "Ő" marad a Szöv.kap,nem sok jót várhatunk a selejtezőkön.Marad a matekozás és sorbaállás kalapért,ami semmi érdemleges fejlődést nem mutat.Jó lenne ha nem itt tanulgatná a szakmát.
A Némettábor se a fővárosba nőtt fel!!! (P@r@sztok)
Jó lenne ha a FIFA oda figyelne és őket is büntetné.
Én nagyon várom a pozitív változásokat.

Hajrá Magyarok >>> Hajrá Fradi >>> Mindent bele >>>

Rohadjon meg aki egy vagyonért nyakunkra hozta ezt a dilettánst !

A f@szomba, már az állandó magyarázkodásoddal Koeman! Mindig csak a testvéred árnyékában éltél, miatta lettél az aki, de Ronaldnak a lábújjában több sejtelem van erről a játékról! Menj haza, vagy Kistelekihez társulj be valamilyen vállalkozásba, vagy bánom is én ragadjatok össze és forogjatok mint a búgócsiga. Erőnléttel nem lehet baj, mert állítólag edzésben maradtak a fiúk. De ha te ezt úgy láttad, akkor jelezned kellett volna és akkor esetleg csak hazai futballistákból kellett volna összeállítani egy csapatot. Bár nem kedvelem a Fradit, de Lipcseinek egy búcsúmeccs kijárt volna szerintem. Talán a hazai bajnokságban, Gulácsival, Komannal, Németh Krisztiánnal kiegészülve, lett volna 14-15 ember aki kicsit nagyobb erőfeszítésre készteti a németeket. Elég nagy szegénységi bizonyítványnak tartom, hogy a német kapusnak a 91. percben akadt először védeni valója. Taktikailag volt zéró a csapat, azt pedig Te találtad(?) ki! Saját magadat köpted szembe ezzel a kijelentéseddel!

Erwin, ga naar huis!
U hoeft niet het voetbal begrijpt, ik heb nooit begrepen waarom zij hier gekomen. Wat je doet is heel erg mis!
Lothar Mattaus gecontroleerde gemakkelijk, een goed spel van de Duitsers net op dat moment.
Toen hij had gezien een mooi spel, het Hongaarse team.

U zegt dat u weet dat voetbal, net als ik, de Nederlandse taal, Google Translator

Man, Kisteleki vriend ook niet, en helaas kun je
Gaan

Erwin, menj már haza!
Te nem értesz a futballhoz, sosem értettük, hogy miért kerültél ide. Amit te csinálsz, az nagyon nem jó!
Lothar Mattaus irányítása alatt egyszerűen, jó játékkal megvertük az akkori németeket.
Amikor Ő volt, láthattunk szép játékot a magyar csapattól.

Te annyit értesz a labdarúgáshoz, mint én a holland nyelvhez, google fordítóval

Ember, Kisteleki barátod is megbukott, és sajnos te is
Menj

Barátságos meccs ellenére... EZÉRT A KAPITÁNYNAK ÉN BIZTOSAN NEM ADNÉK FIZETÉST!

A kifogás...
A magyarázkodás...
MINDIG!
Nem veszik észre kedves MLSZ-ben ücsörgő urak, hogy a szövetségi kapitány az oka ennek a csúfos vereségnek?
:(
Kondíció?
Nevetnem kell!
Egyszerűen MOST IS rosszul állította össze a csapatot!

Az akkor is átjön, még Hollandiában is, hogy kit játszat, hol, hogyan teszi össze a csapatot, mi a taktika, milyen stratégiát alkalmaz stb.
Anyósom 81 éves, de jobban megoldaná.

Szerintem már lezsírozta Qúman otthon, hogy ne legyen libatömés - csak segítenek neki a fapapucsos haverjai és előre megegyeznek egy 3asban

Tartalom átvétel