Dzsudzsák: "Valencia, Atlético? Bármelyiket aláírnám, de…"

Feltöltve: 2010, április 23 - 13:11 Frissítve: 2010, április 25 - 16:09

Dzsudzsák Balázs remek szezont tudhat a háta mögött a holland bajnokságban, 14 góljával és 15 gólpasszával messze a PSV legeredményesebb tagja. A magyar szélső a Sport Televízió Zuhanyhíradó című műsorában nyilatkozva elmondta, elégedett a szezonjával, de sajnálja, hogy végül csak a harmadik helyre tudnak befutni. Jövőjével kapcsolatban a szélső úgy fogalmazott, ha mondjuk a korábban vele már kapcsolatba hozott Valencia, vagy Atlético Madrid hívná, egyből menne, de valószínűbbnek tartja, hogy Eindhovenben kezdi meg a felkészülést.

- pepsifoci.hu - Dzsudzsák a hétvégi, Groningen elleni bajnokin lőtt csodálatos szabadrúgásgólja utáni mezlevételért sárgát kapott, így ki kell hagynia az idényzáró AZ elleni meccset.

A szélső a Sport Televízió Zuhanyhíradó című műsorában telefonon nyilatkozva elmondta, sok mindent tanult ebben a szezonban, ha nem is a hétvégi sárga lapjából, de inkább a Hamburg elleni Európa Liga-meccsen összeszedett pirosából, összességében viszont elégedett az idényével.

- Azt mondom, hogy mindenféleképpen, tehát egy ilyen szezon után, nyilván, ha a saját érdekemet nézem, nem sok olyan dolog van, ami miatt a saját teljesítményét kritizálni tudja az ember. Nyilván nekem is voltak benne olyan dolgok, amikből sokat kell tanulnom és remélem, hogy tanultam is, hogyha most ez a sárga nem is arra utal, de az a kiállítás a viselkedésemben nagyon sok mindent megváltoztatott. De attól függetlenül lehet mondani, hogy elégedett vagyok, sajnos a csapatnak nem úgy sikerült, ahogy nagyon sokáig mentünk az idényben. Egész márciusig mindenféle rekordot megdöntöttünk, meg beszéltünk róla, hogy nagyon szép idény lehet. Aztán a legfontosabb hónapban sajnos elfáradtunk egy picit, meg Lazovic elment tőlünk, amit így menet közben nem tudtunk feldolgozni és pótolni. Sajnos, már nem mozdulhatunk a harmadik helyről, úgyhogy marad az Európa Liga - fogalmazott Dzsudzsák a Zuhanyhíradóban.

A PSV közönségkedvencét már több nagynevű csapattal is szóba hozták, a spanyol bajnokságból például a Valencia és az Atlético érdeklődéséről lehetett hallani. Dzsudzsák habozás nélkül aláírna bármelyik klubhoz, jövőjével kapcsolatban mégis inkább óvatos.

- Szívem szerint azt mondom, hogy én is nagyon-nagyon szeretnék menni, és olyan csapatokról beszélünk, olyanokról hallunk, ahova az ember csukott szemmel menne. Atlético Madrid, Valencia, bármelyiket aláírnám. De nem lehet arról elfeledkezni, amit ugye nagyon kevesen tudnak, és hisznek el, hogy egy olyan összeg szerepel a szerződésemben, amit tényleg nagyon kevés csapat tud kifizetni, főleg ebben a mai világban. És attól függetlenül még van egy kétéves élő szerződésem, és az nem biztos, hogy átadja mindenkinek, ha én lenyilatkozom, hogy mennyire szeret az edző. De hallom egy-két beszélgetésünkből, hogy milyen nehéz lenne az, hogy meg kellene válnia tőlem. Jelen pillanatban mégis az a legjobb, hogyha azt mondom, hogy valószínű, hogy ide kell visszajönnöm, jövő héten kapom meg az edzésprogramomat, így egyelőre tényleg azt mondom, ez a békesség mindenkinek a legjobb.

A játékost sok kritika érte, hogy a válogatottban nem nyújt olyan teljesítményt, mint klubjában, erre azonban már májusban csattanós választ adna.

- Remélem, hogy már májusban elkezdhetem az örömszerzést, mint amit itt a PSV szurkolóinak adtam, mert tényleg nagyon sokan gondolják, hogy nem teszem oda magam, úgyhogy nagyon nagy bizonyítási vágy van bennem, de nyilván beszélni lehet, meg mondani, úgyhogy remélem május végén sikerül bizonyítanom a pályán - zárta mondandóját Dzsudzsák.

A legérdekesebb focihírek - kattints!

Hozzászólások

Új hozzászólás | A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Sziasztok.....
Sajnos vegig olvastam az osszes hozzaszolast,hat ennyi irigy szanalmas okos embert csak a parlamentben lehet latni....
Nem hogy orulnetek egy fiatal magyar sikerenek.....ti megtalaljatok mert esetleg celebeskedik.......szanalom ez az egesz orszag az ossze ilyen irigy kocsoggel egyutt,,,Ne nezzetek,ne olvassatok rola...oruljetek a sajat sikeretek ha an ilyen....mert a masse faj....
Elnezest a kiveteltol....
tovabbi sikeres irigykedest .....

Bárki veszi is meg az tudja mire ad ki pénzt.És ha valóban odakerülne a spanyol élvonalba, akkor majd bebizonyíthatja mennyit is ér!Addig meg kár ezen vitatkozni, meg sem történt még, nem is biztos h. oda megy v. h. elmegy egyáltalán!

Butters, 2010, április 24 - 08:26 Gondolod Messi nem jár partykra? Dehogynem. Csak kint, abból ami természetes, nem csinálnak akkora ügyet. Ha történetesen azt írnák, hogy Butters ezen meg ezen a partyn részt vett, ezzel meg ezzel táncolt stb, kinek adnák el a szemét lapjaikat? Nem személyeskedni akartam!

Butters, 2010, április 23 - 15:21
Az olaszok ellen kifejezetten jól játszott, de lehet azt a meccset nem láttad. Várhidi a posztján játszatta, a PSV-ben a posztján játszatják csak egyedül Koeman nem látja, hogy hol kéne Dzsudzsáknak játszania. De ezt Geráról sem tudja a mai napig. Igaza van, hogy nem megy sehova tartaléknak. A PSV-nél állandóan játszik, a szurkolók szeretik, minek menne?

Nem hittem volna, h ennyire le kell menni pepitába. Rá kellene jönni, h most a spanyol bajnokságról beszélünk és nem a hollandról... leges legrosszabb esetben a világ 2. legerősebb bajnokságáról van szó (de helytállóbb ha úgy fogalmazok, h holtversenyben a legjobb). Ott kevés az, h 3-4-5 meccsenként villant. Most gyakorlatilag csak támad, Stevensszel is ezért volt vitája. Nem lesz még egy csapat, ahol ennyire szabadon játszhat. Aki több, mint 10 millió eurót kifizet, szerintetek nem vizsgálja meg azokat a dolgokat, amiket korábban leírtam?
Amúgy önbizalom valóban kell, egészséges formában, nem pedig nagy képűségbe átcsapóan... érdekes, Messiről soha nem lehet olvasni a bulvár lapokban, soha nem celebkedik, a világ legszerényebb játékosa, emellett még messze-messze a világ legjobb játékosa is egyben. Én kérek elnézést, ő megteheti.

Pontosan , az pont jó ha nagy arca van egy játékosnak, bár Balázs is az mégsem viszi túlzásba.Szerényen nem lehet focizni, kell a vagányság!
Butters
A tehetség önmagában nem elég?Pedig elég és annyira nem hülye h. a taktikai részét ne fogná fel, sztem ezt bizonyítja eredményessége is.
És amúgy meg ha lövöldözi gólokat, miről akarunk beszélni????

Nem értem ezt a nagy szigort Balázzsal szemben. Egy élsportolónál nagyon fontos az önbizalom. Én kifejezetten örülök annak, hogy van egy magyar fiú, aki pontosan látja a saját értékét. Igenis a PSV Európa egyik kiemelt klubja és vak, aki nem látja, hogy Balázs mennyire fontos eleme ennek a csapatnak. Én is úgy gondolom, hogy kinőtte a PSV-t, ennek ellenére nem vagyok biztos benne, hogy váltania kéne. Itt megkérdőjelezhetetlen a helye a kezdőben, sokat játszanak rá a társai, imádják a szurkolók és úgy tűnik, az edzőjével is megértik egymást. Talán az lenne a legjobb, ha kitöltené a szerződését és főleg fejben fejlődne még egy keveset ezalatt a két év alatt. Le fog szépen higgadni, egy kicsit nagyobb alázattal fog pályára lépni, és 26-27 éves korára egy igazi klasszis válhat belőle. A válogatottban minden játékosunk a tudása 60%-ra képes csak, ez a negatív közeg hatása. Egyszerűen sokkal idegesebbek nemzeti mezben, mint a klubjukban. Irreális elvárásoknak kéne megfelelniük úgy, hogy sokkal kevesebb javítása lehetőség van egy-egy kudarc után. Amíg nem tanulunk meg reálisan viszonyulni a focihoz, amíg nem tudjuk értékelni a kis lépéseket, a kis sikereket, addíg folyamatosan egy olyan terhet pakolunk rájuk, aminek a nyomására görcsösen, idegesen fociznak. Szerintem.

http://mfoci.blog.hu/2010/04/23/ki_marad_az_nb1_ben
http://mfoci.blog.hu/2010/04/18/hogyan_lehetne_tobb_nezo_az_nb1_ben
http://mfoci.blog.hu/2010/04/18/mi_lesz_veled_dzsudzsi
_________________________________________________________________________

Drukkolok Balázsnak, hogy jó csapatot válasszon!

Le11, 3 hsz-ban teljesen világosan, feketén-fehéren leírtam mi a bajom Balázzsal. Ha te nem érted, és nem tudod az egymásra épülő írásaimat értelmezni, akkor az téged minősít, és nem engem. Akkor lefordítom neked, h a te szinteden lévő fórumozók is megértsék: önmagában a tehetség kevés.

Szerintem egy nagyon oké fiatal srác,aki méltó arra,hogy egy erősebb bajnokságban focizzon és a spanyol bajnokság jóval a holland fölött van.A Valencia egy európai topp csapat és az Atletico Madrid sem éppen kutyaütő csapat,egy lépésre van az EL döntőtől.Szerintem minden magyar büszke lehet rá és persze sok az irigye is,mint minden sikeres embernek,hiszen a legtöbb embernek negyedannyi siker sem jön össze,mint neki 23 éves korig.Szerintem nem egy pofátlanul nagy arc és nem él erkölcstelen életet,szégyelnünk nem kell,hogy magyar,sőt büszkék lehetünk rá,bár még sok ilyen focistánk volna.Az olyan sportolókat kell szégyelni,mint pl.Gascoin volt,vagy mindazokat,akiket drog,vagy doppinfogyasztáson értek,na őket nem lehet becsülni.

Balázs sikeres, jó klubban játszik és tényleg egy jó focista. Semmi baj azzal, ha ezt ő is tudja és vállalja.
Nincsenek erkölcstelen vagy törvénytelen allűrjei, jó példa a mai gyerekeknek, remélem, hogy még sok sikert elér.
Lehet nagy az arca, van mire.

Azt kívánom neki, hogy egy top liga top csapatába kerüljön és váljon alap emberré sok sikert megélve! És még legyen sok ilyen focistánk, csapatunk és persze a válogatottunk. Kell a siker!

És hajrá Fulham, hajrá Gera aktuálisan, legyen magyar EL győztesünk! :)

Én szerintem semmi baj azzal, hogy Balázs vállalta a celebséget. Pár éve ha megkérdeztünk volna egy pár angol kisfiút, hogy ki a példaképe, valószínűleg a Beckham választ kaptuk volna. Épp a pepsifoci írta Gerzsonról, hogy nem hallatja eleget a hangját. Ami igaz is, nem sűrűn látjuk tévében Gerát a tévében. Ha meg a hazai gyerekek nem ismerik meg a személyiségét (értem itt a médiának kialakított imidzset), vagy egyáltalán nem is hallanak róla, akkor bizony Messi lesz a példakép. Erről meg talán Véber úr beszélt.(?) Én szerintem egy focistának egy kis nagyképűség sose árt, hisz sokaknak az jön le, hogy ez egy belevaló csávó. Habár Gera a magyar futball ikonja, kevesen neveznék meg a fiatalok közül példaképüknek, épp azért, mert ő a celebségből nem kért. Akkor Dzsudzsi ha meg vállalta, akkor csináljanak neki olyan reklámot, hogy itthon is felnézzenek rá, gondolok itt inkább az egészen kicsikre. Arról meg hogy Dzsudzsák hülye-e, avagy nem, csak annyit mondok, hogy Gera is a WBA-ban rendre hangoztatta, hogy menni akar, vagy Juhászt is biztos távozóként kezelik az Anderlechtnél. Hogy Dzsudzsákról többet hallunk ebben a témában (is) az megint a celebségből adódik.

Ne zavarodj meg! Koncentrálj Butters!

Balázst részemről nem kell semmi alól felmenteni, mert ő nem egy buta játékos. Nem értek veled egyet. Ez a vita tárgya, ne evezz más felé! Szedd össze, hogy mit is akarsz pontosan mondani, vagy inkább maradj csendben.
Neked az agyi kapacitás meg a butaság a fixa idea-ád! Most jössz azzal, hogy ki miként éli meg a sikert.. Hogy jön ez ide? Teljesen irreleváns.
Veront példaként említettem. Attól függetlenül, hogy valaki buta az életben a pályán kívül, - ahogy te ezt Balázsról is állítod, pedig nem az - még lehet sikeres focista.
Bolhából elefántot csinálsz annyit lovagolsz azon, hogy mit nyilatkozik és hogyan. A hangsúly az eredményességen van, ahogy azt már említettem.

És ez miben menti fel Balázst, áruld már el? :)
Hiába építette fel magát Eindhovenben, lassan kiprovokálja a viselkedésével, h elüldözzék... Balotteli néhány évvel fiatalabb, mint Balázs, de jóval nagyobb csapatban játszik, hát OTT SEM BOCSÁJTJÁK MEG A KIRÍVÓ VISELKEDÉST.
Amúgy leszarom az argentinokat, nekik több száz klasszis játékosuk van, nekünk jelenleg van egy Gerzsonunk (aki sajnos már túl van a 30-n) és van egy Dzsudzsákunk...
Most had ne menjek bele, h hány játékos pályafutása tört ketté, mert nem tudta feldolgozni a sikereket, mert egész egyszerűen az agyi kapacitása nem tette lehetővé, h befussa azt a pályát, amit egyébként képességei alapján be tudott volna.
Van egy naon egyszerű mondás, ami ide is vág: a futball végtelenül egyszerű játék, fejben játsszák és (többnyire) többnyire lábbal hajtják végre.
(amúgy attól h vki buta az életben, nem jelenti azt, h a focipályán is az!!! de aki a sorozatos butaságaival a saját csapatát hozzá hátrányba, ott már lehet összefüggésről beszélni)

A statisztika, a számok azért jók mert objektívek!
Ami a szubjektív véleményemet illeti, az teljesen eltér a tiédtől Butters. Őszintén, nem értem, hogy mi a bajod egy olyan emberrel aki sikereket ér el, öregbíti hazája nevét. Emellett - csak gondolom, hogy - még nem ültél le vele egy pár órára beszélgetni, ahogy én sem.
A tényleg buta focistáról csak egy szösszenet. Nem tudom, hogy rémlik-e Veron neve? Volt Parma, Lazio, ManU, Chelsea, jelenleg Estudiantes játékos, 70x-es argentin válogatott. Róla az a hír járja, hogy mikor iskolába járt jegyei inkább konvergáltak az egyeshez, mint a ketteshez. 15 évesen pedig feleségül vett egy argentin prostituáltat.
Ettől függetlenül milyen szép karriert futott be, nem?

laci0107 te télleg ennyire szánalmas vagy? Elég gyökér ember lehetsz ha így vélekedsz róla. Kíváncsi lennék a korodra és arra hogy te mire vitted vagy viszed magad az életbe ?ez az üzenet valamilyen szinten Buttersnek is szól de hozzá azt a kérdést tenném fel hogy neki nem voltak rossz döntései hirtelen cselekedetei az életben ? ( ha voltak akkor gondolom neked se esne jól ha ezeket a cselekedeteket említenék állandóan neked vissza és ez alapján ítélnének el téged )

Le11:
Ha mindezekhez hozzáteszed, h a válogatottban még egyetlen egy alkalommal se sikerült hasonlót teljesítenie, ezenkívül az állandó prostituciói (Real, Wolfsburg, Psg, Atletico, Valencia) ill. nyilatkozatai mind alátámasztják, h hiába lenne európai mércével is jó játékos, ha buta mint a föld.
Amúgy Hollandiában is egyre jobban utálják ezen nyilatkozatai miatt. Csak annyit kellett volna minden csapat érdeklődése után nyilatkoznia, h érvényes szerződés köti az eindhoveniekhez és ha egy állandó BL résztvevő csapat keresi, akkor elgondolkodik majd a váltáson, ha meg tudnak állapodni a PSV-vel...

Amúgy a belinkelt videón egyáltalán nem nagy arc.
Valóban nagyon jegyzett a csapata és valóban nagyon jó játékos.
Rengeteg magyar ül le Balázs miatt megnézni a PSV meccseit (néha bűn rossz meccseket), és persze nem is keres rosszul, idehaza nagyon ismert lett hát kiváncsi lennék ki hogyan reagálná le ezeket a dolgokat a helyében!

Le11 teljesen igazad van!

Nem értem miért kell kikezdeni az egyik legjobb magyar játékost!
Laci0107 neked lenne a helyed a Tescoban a csontozókés és a pékárú mögött, vagy már meg is van!

Volt szerencsém körülbelül fél éve beszélgetni Balázzsal (egy pókerversenyen) és kimondottan szimpatikus volt, teljesen normális srác. Elképzelhető, hogy a pályán elkapja a hév, illetve tisztában van a képességeivel, de szerintem ez nem baj, sőt pozitívum. Nem lehet úgy magas szinten focizni, hogy saját magadat favágónak tartod, úgy kell kimenni a pályára, hogy te vagy a legnagyobb király a világon. Egy bizonyos fajta nagyképűség hozzátartozik a játékhoz, nem értem, a magyar fórumozókat, nem feltétlenül ezen az oldalon, miért bántja ez. Ibrát imádják a svédek, pedig nem szerény gyerek, szerintem a skandik sem gondolják ezt róla. Az eredmények számítanak, és Dzsudzsák szállítja ezeket, én nem cserélném le őt mondjuk egy szerény Klausz Lacira...

Dzsudzsák Balázs 2009-2010es szezon mérlege: 14gól, 15assziszt csak a Eredivisie-ben! Ezzel házi gólkirály! Kivásárlási ára megszellőztetett hírek szerint 10 millió euró körül mozog! Mind az előbbi statisztika, mind az utóbbi transzfer érték nemcsak magyar, de nemzetközi szinten is jelentős! Ha visszatekintünk az előző szezonjaira és csak a tényeket - gólok számát - nézzük az állandó fejlődés szemmel látható! 3/11/14 + megannyi gólpassz!
Ez a statisztika és a nyilvánvaló tény, hogy Balázs 3 év alatt kinőtte a PSV-ét joggal emeli a Európa legjobb játékosai közé!
És akkor most a profizmusról.. Balázs 23 éves "rutintalan" fiatal focista, de sokat tanulhat és állítása szerint már tanult a cikkben is említett idén elkövetett hibáiból. A hamburgi szituáció szerintem is buta dolog volt. Az utóbbi sárgás eset pedig mindenkivel előfordul és én nem látom olyan komolynak a következményét sem. A csapat fix 3. vele vagy nélküle már nem változtat semmit.
A "pofi világról" még egy gondolat. Ne legyünk már se naivak, se képmutatóak. Ha egy játékos eredményes és megbízhatóan termeli a gólokat, akkor szinte, ismétlem szinte! teljesen mindegy, hogy milyen a személyisége! Számtalan példa volt van és lesz a foci történelmében, hogy egy profi futballistára nem mindig a hidegfejűség és a példás erkölcs a jellemző. PONT

Buttersnek teljesen igaza van:

Elég csak megnézni a juj.hu videotárat:

" európa egyik nagyon jegyzett csapatában vagyok, és hát igen, - nagyon jó játékos vagyok..."

(hivatkozás: http://juj.hu/cikk/dzsudzsak-balazs-es-bodi-sylvi-feneke)

Szóval a Dzsudzsák jelenség röviden:
Akkora arc, hogy a partykra az ajtók mindkét szárnyát ki kell nyitni (egyébként is jellemző, hogy egy profi felfogású sportoló, elsősorban a futballtudásával akar kitűnni, és nem partykra jár minden héten - ezt jobb lenne ha meghagyná ilyen Beckham-féle szépfiúknak....mert hát valljuk be, értelmi képességei alapján Balázsunknak a Tescoban lenne a helye, valahól a csontozókés, és a pékáruk mögött...gyaníthatóan akkor a kutya sem vonyítana ekkora férfiszépség után...., nemhogy Zimányi Linda, v. ki a t*k*m...)
A holland bajnokság színvonalát fel lehet mérni, kb. mekkora: egy európai szinten komolyabban jegyzett futballista sem focizik a holland bajnokságban (talán Pantelics, Makay a két legnagyobb húzónév... - valljuk be, ezek a játékosok is kb. európa futtbaltérképének közepén - a futottak még kategóriát képviselik....). Holland csapat nincs a nemzetközi kupákban, sőt - igencsak hamar minden sorozatban elbukott a képviselőjük....
Hol van már a BL-t nyerő Ajax korszak, PSV- európa egyik élcsapata????
Na, ebben a leépülőben lévő szemétdombban kakaskodik Balázskánk....

Nem kell oltani. Emberileg még mindig sokkal normálisabb gyerek, mint egy-két "sztárunk". Am az Atlético-t én se értem. Volt egy jó szezonjuk. Amúgy meg se az előtt, se most nem emelkednek ki. Egy Valenciát már megértek, de ott azért van konkurencia és elszürkülne. Korántsem lenne ennyire kiemelkedő, mint itt, ahol megvan a helye és a feladata és mostmár a neve is. Persze a kihívás és a színvonal miatt megérné váltani. Jót tenne a válogatottnak is. Sok sikert neki!

Azért ennyire nem durva a helyzet, de kétségtelen, hogy viselkedésben is fel kellene nőni a játéktudás mellett..
Egyébként az évek óta középcsapat Atlético miért akkora durranás? Pl. most is faszán küzd az Osasunával meg az Almeriával a 10. helyért..

Balázs, te ugyanaz az egyszerű, buta parasztfiú vagy, akit megvakított a celebvilág. Ismét futsz egy relatíve jó szezont, de az állandó gyermeki butaságaiddal saját magad alatt vágod - LÁTVÁNYOSAN - a fát. Az összes éles szituban butaságok tömkelegét követed el újra és újra. Most hagyjuk a Hamburg elleni pirosat, a Stevensszel való állandó nyilatkozataid, múlt héten az újabb gólod után mez levételért az 5. sárgádat szedted össze, amikor szükség lenne rád. Máshol min. egy havi fizuddal soványabb lennél, de te még mindig nem érted, h a profi világban miért is vagy túl sovány (a futballszakmai részsikerek ellenére).

Tartalom átvétel