500 millióval dobbantott a korábbi MTK-játékos - Lapszemle

Feltöltve: 2010, március 17 - 21:44 Frissítve: 2010, március 17 - 21:54

Katzenbach Imre, az MTK korábbi focistája is érintett a 10 milliárd forintos pénzmosási és 3 milliárdos adócsalási ügyben. A férfi 500 millió forintot vett fel cége számlájáról mielőtt eltűnt - írja a borsonline.hu.

Fradi, Újpest, Loki, Vidi és a többi NB I-es csapat hírei itt - kattints!

- pepsifoci.hu - Országos elfogató parancsot adott ki a Vám- és Pénzügyőrség (VP) Katzenbach Imre, az MTK korábbi labdarúgója ellen, aki a gyanú szerint hatalmas összegű pénzmosásban érintett. A legutóbb a Rákosmenti KSK játékos-edzőjeként tevékenykedő, két éve az APEH adósok-listáján szereplő középpályás maga is részt vett az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. titkos állami pályázatokon nyert pénzeinek eltüntetésében. A VP adatai alapján a bűnszövetkezet tízmilliárd forintot mosott tisztára 20 fiktív, elsősorban építőipari cégeken keresztül – ezeknek az egyikénél „dolgozott” ügyvezetőként Katzenbach –, miközben hárommilliárd forint adótartozást halmozott fel.

Katzenbach tavaly áprilisban tűnt el először a RKSK éléről, információk szerint egy elszámolási vita miatt – dobbantása előtt 500 millió forintot vett fel cége számlájáról – külföldre, valószínűleg Görögországba vagy Olaszországba távozott – az előbbi országban hat évig légióskodott. Szeptemberben mégis hazatért, és két hétig újra irányította az NB III-ban szereplő XVII. kerületi csapat edzéseit. A játékosokkal együtt ünnepelte meg 45. születésnapját, majd váratlanul nyoma veszett. Azóta senki sem tudott vele beszélni. Telefonja kezdetben még kicsöngött, mostanában azonban már csak a hangpostája válaszol.

– Imre a Rákosmentihez hasonlóan korábban Tápiószecsőn és Kókán is támogatta a futballt – mondta Plókai Attila, a RKSK jelenlegi játékos-edzője, Kazenbach utódja. – Senki sem kérdezte tőle, miből futja neki erre. Szeptemberben hirtelen tűnt el, azóta a legjobb barátai sem tudják, merre lehet. Már a legrosszabbra is gondoltunk...

Forrás: borsonline.hu I A teljes cikk itt olvasható!

JELÖLJ BE MINKET A FACEBOOKON! Már majdnem 500-an vagyunk, csatlakozz Te is!

Hozzászólások

Új hozzászólás | A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges.
Tartalom átvétel