Kanta áprilisban térhet vissza
RSS
NB I-ES VISSZHANGOK: Minden a 17. fordulóról egy helyen - kattints!
- pepsifoci.hu - Kanta hosszabb ideje nem áll Garami József rendelkezésére, de ha minden igaz, hamarosan visszatérhet a pályára.
– A múlt héten volt egy kis probléma, picit túlerőltettem a térdemet, így néhány napot pihennem kellett. Most jövök Abkarovits doktortól, Székesfehérvárról, aki azt mondta, hogy a combomra újra rá kell erősítenem, így tovább kell folytatnom a kemény futó és konditermi edzéseket, de reményeim szerint áprilisban már ott lehetek a pályán – adott helyzetjelentést állapotáról a futballista az mtkhungaria.hu-nak.
Kanta a társak első két körben mutatott teljesítményét is értékelte:
– A Pápa ellen elégedett voltam a látottakkal, a játékkal minden rendben volt, csak sajnos a helyzeteket nem tudtuk kihasználni. A Kispest ellen viszont teljes csődöt mondtunk, de azt mondom: van ilyen, nem kell összetörni. Az őszi szezont négy győztes meccsel kezdtük, és utána jött a hullámvölgy, lehet, hogy most fordítva lesz, és a nehéz kezdés után belelendülünk. Sűrű a mezőny, így még oda lehet érni a dobogóra, de ehhez nagyon fontos lenne győzni a Haladás ellen a hétvégén.
Fradi, Újpest, Loki, Vidi és a többi NB I-es csapat hírei itt - kattints!















