Juhász a K.O. után: Nem volt egyszerű, jöhet a Hamburg!

Feltöltve: 2010, február 26 - 09:45 Frissítve: 2010, február 26 - 11:45

Második európai kupagóljával járult hozzá az Athletic Bilbao kiütéséhez Juhász Roland, a magyar válogatott csapatkapitánya. Az Anderlecht védője az Európa Ligában aratott 4-0-s győzelmet követően elmondta: bár az eredmény mást sugall, egyáltalán nem volt könnyű dolga a csapatának, amelynek nagyon kijött a lépés minden téren. Az 5-1-es összesítést követően a Hamburg lesz az ellenfele a belga listavezetőnek, amely ugyan más stílust képvisel majd, de Juhász szerint hasonló jó játékkal legyőzhető.

ÚJRA MAGYAR FOCI TOP 100: Új arcok, kiesők, előretörők - kattints!

- pepsifoci.hu - Ahogy arról már beszámoltunk, Juhász Roland az Anderlecht harmadik gólját szerezte a második félidő elején, így voltaképp végérvényesen eldöntötte az összecsapást, amelynek végeredményeként a brüsszeli gárda az Európa Liga legjobb 16 csapata közé jutott.

- Úgy gondolom, hogy a csapatom tagjai mind elégedettek lehetnek ez után a mérkőzés után, fantasztikus volt! Már Bilbaóban is jó meccset játszottunk a baszkokkal, de a visszavágón legalább még 20 százalékot hozzá tudtunk adni a teljesítményünkhöz, mindenki remekül játszott, az egyik legjobb meccsünk volt a szezonban. Nem volt persze egyszerű a mérkőzés a 4-0 ellenére sem, de mindenki küzdött a másikért a csapatban, nem hagytunk teret a bilbaóiaknak, hogy ki tudjanak bontakozni, a védekezésben és a támadásainkban is nagy volt az összhang. Jön a Hamburg, ami egy teljesen más stílust képvisel majd, mint a spanyol csapat, nagy erős ellenfél lesz. A német fociban több a párharc, az agresszivitás, de ha így folytatjuk, bármi megtörténhet. Nem lesz nagy ünneplés a győzelem után, mert fontos meccs vár ránk vasárnap a Rooselare ellen is, a lazulásra majd később kerül sor – nyilatkozta Juhász Roland az egyik belga sportoldalnak adott videóinterjújában, arra a kérdésre pedig, hogy „Viva Espana?” (mint ismeretes, a belga drukkerek ezzel heccelték a baszkokat az odavágón) pedig csak annyit mondott: „ez a szurkolókra tartozik”.

A magyar nemzeti csapat 50-szeres válogatott kapitánya egyébként korábbi elmondása szerint a Bundesligában szívesen játszana, így talán kapóra is jöhet neki a HSV elleni összecsapás.


A legolvasottabb magyar focihírek - kattints!

Hozzászólások

Új hozzászólás | A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Második európai kupagóljával járult hozzá az Athletic Bilbao kiütéséhez Juhász Roland, a magyar válogatott csapatkapitánya. Az Anderlecht védője az Európa Ligában aratott 4-0-s győzelmet követően elmondta: bár az eredmény mást sugall, egyáltalán nem volt könnyű dolga a csapatának, amelynek nagyon kijött a lépés minden téren. Az 5-1-es összesítést követően a Hamburg lesz az ellenfele a belga listavezetőnek, amely ugyan más stílust képvisel majd, de Juhász szerint hasonló jó játékkal legyőzhető.

Tartalom átvétel