Diósgyőr: A Lokiból érkezhet az utolsó téli igazolás
RSS
ÁTIGAZOLÁSOK: A legfrissebb magyar infók - kattints!
- pepsifoci.hu - Tóth László, a DVTK sportigazgatója a boon.hu-nak elmondta: a boszniai edzőtáborban részt vett három kapus közül kettő marad, a litván Mindaugas Malinauskas, valamint a horvát Ivan Rados egyaránt 2,5 éves szerződést írt alá a DVTK-val, hasonlóan a szintén horvát védőhöz, Igor Galhoz. Az említetteken kívül még a volt ferencvárosi Zsivoczky Norbert szerepelt szerződés nélkül Medugorjében.
– Zsivoczky Norberttel, és a múlt héten megérkezett kameruni Sadjo Hamannal is két és fél éves szerződést fogunk kötni még ezen a héten, mert erről már megállapodtunk, és tulajdonképpen már csak aláírás van hátra – mondta Tóth László a Borsod Online-nak, hozzátéve, hogy a fiatal Burányi Tamás tavasszal Bőcsön szerepelhet kölcsönben, mivel vele majd 2010 őszétől számolnának komolyabban.
Nem csak az érkezők, de a távozók névsora is terjedelmes lesz majd a téli miskolci mérleg megvonásakor.
– Somodi végleg a barcikaiaké lett, ahogy Lakatos is végleg került az ugyancsak NB II-es Mezőkövesdhez, de a távozók közül van már csapata Horváth Szabolcsnak is, aki szintén a második vonalban, Vecsésen folytatja pályafutását. A külföldiekről szinte semmit nem tudok, ami pedig a magyarokat illeti: úgy hallottam, hogy Faggyas Ausztriában járt próbajátékon, Menyhért tudomásom szerint a Kaposváron járt, micel Kállaival szerződést bontottunk, így nem tudom, nem követem az ő sorsát. Gohért a Honvéd szeretné, ez ügyben szerdán találkozom a fővárosi klub képviselőjével. Ivancsics ügyében is ezen a héten lehet előrelépés, a Kecskemét szeretné soraiban tudni a középpályást – mondta a DVTK sportigazgatója.
– 23 olyan labdarúgónk van, akikkel tavasszal számolunk és aláírt szerződésük is van, ehhez jön még Zsivoczky és Sadjo, akikkel 25 fősre nő a keret létszáma. Szó van még arról, hogy esetleg jön egy játékos, de azt gondolom, hogy nem létkérdés az érkezése – tette hozzá Tóth.
Az Észak-Magyarország értesülése szerint az utolsó érkező a debreceni Rezes László vagy Nagy Zoltán lehet, de csak az után, hogy a bajnokcsapat klubmenedzsere, Herczeg András kialakítja a hajdúsági gárda végleges tavaszi keretét.
(Fotó: bksc.hu)
Fradi, Újpest, Loki, Vidi és a többi NB I-es csapat hírei itt - kattints!
Kapcsolódó hírek
- DVTK: Megegyeztek az ex-fradistával, elég lehet a kölcsönjátékosokból
- Diósgyőr: Újabb négy érkezőt jelentettek be
- DVTK: "Másodrangú légiósok az öltözőbe sem léphetnek be"
- DVTK: Oláh? Demjén? Sifter? Vinicius? Miért éppen Vidi és Loki? - a válaszok
- A Loki és a Vidi első keretéből igazolhat a Diósgyőr















