Németh Krisztián: Egyre jobb a lábam!

Feltöltve: 2010, február 2 - 22:59 Frissítve: 2010, február 3 - 17:30

"Tegnap csináltak egy újabb alapos vizsgálatot, felmerült annak a lehetősége is, hogy az egyik csont terheléses törést szenvedett, de eddig ez nem bizonyosodott be. Mindenesetre most abban maradtunk, hogy erőltetem a dolgot, és reméljük, hogy majd múlik ez a fájdalom is."

Lassan végéhez közeledik a liverpooli rehabilitációm. Szerencsére úgy tűnik, hogy beváltotta a reményeket ez a két hét, legalábbis a kezdeti injekciók után egyre jobb lett a lábam, és futásra már egyáltalán nem fáj. A labdás gyakorlatoknál sincsen gond a bokámmal, de az afeletti rész továbbra is érzékeny, ha nem belsővel érek a labdába.

Tegnap csináltak egy újabb alapos vizsgálatot, felmerült annak a lehetősége is, hogy az egyik csont terheléses törést szenvedett, de eddig ez nem bizonyosodott be. Mindenesetre most abban maradtunk, hogy erőltetem a dolgot, és reméljük, hogy majd múlik ez a fájdalom is.

Az tényleg bíztató, hogy a bokám már nem fáj, így a jelek szerint hétvégén visszatérhetek Athénba. Még nem tudom, hogy ez pontosan melyik napot jelenti, de elvileg a jövő héten már együtt edzhetek az AEK-kal.

Jó is lenne, ha így alakulna és semmi nem jönne közbe, mert már nagyon hiányzik a játék. Iszonyú messze van az olaszok elleni U21-es meccs, amikor utoljára pályán voltam.

Németh Krisztián bejegyzései csak a forrás feltüntetésével és az oldalra mutató aktív hivatkozással (www.pepsifoci.hu) vehetőek át!