A magyar Liverpool-szurkolók leadták a drótot Angliába
NAPLÓ 1.0: "Belőttük" mindkét Loki-ziccert - kattints!
- pepsifoci.hu - – A Debrecen a magyar futball több mint százéves történetében nem számít nagycsapatnak, az utóbbi időben viszont vezető szerepbe került, hiszen négy bajnoki címet is nyert. Jól felépített klubként működik, amely évről évre felfrissíti, erősíti játékosállományát. A selejtezők és a csoportmeccsek során is támadó szellemben játszott a csapat, amely nem panaszkodhat a szerzett gólok miatt, a kapott találatok azonban már okot adhatnak az elégedetlenségre. A Bajnokok Ligája óriási kihívás számukra, s az Anfield Roadon bizonyították, hogy remek futballra képesek – az a produkció pontot érdemelt volna.
Ferke Bálintot a Puskás Stadion hangulatáról is faggatta a liverpoolfc.tv munkatársa:
– Ez az egyik legjobban várt futballmeccs az utóbbi években Magyarországon. A hazai kemény mag mellett biztosan lesznek semleges szurkolók is. A stadionról annyit érdemes tudni, hogy atlétikai létesítményként is funkcionál, ami nem feltétlenül kedvez a hangulatnak. És mivel a lelátó nem fedett, reménykednünk kell abban, hogy jó idő lesz a meccs estéjén.
A pepsifoci.hu természetesen ÉLŐBEN közvetíti a Loki és a Liverpool BL-csatáját!
















Szomorú, hogy a Liverpoolnak szurkoltak magyar létükre..
SZÉGYEN
Ez jo vicc volt davens.........
HAJRÁ LOKI!
Ki fogtok kapni. Sírva fogtok hazamenni divat Liverpooliak.