Németh Krisztián: Jó lenne már valami siker, túl messze a vb-bronz

Feltöltve: 2009, november 3 - 13:14 Frissítve: 2009, november 3 - 13:16

A játék nem megy rosszul, de érzem, hogy valami pici azért hiányzik. Remélem, már nem sokáig. Zsinórban játsszuk a meccseket, aztán meg jön otthon az olaszok elleni U21-es meccs, szóval van program bőven, de jó lenne már nyerni is. Az utolsó győztes meccsem az olaszok elleni vb-negyeddöntő volt, azóta ez nem jött össze nekem. Jó, a vb-bronzmeccset azért odaszámíthatjuk, mert az 11-esekkel megvolt.

Na, hát Isten hozott mindenkit Athenpoolban! Nem hülyültem meg, csak olyan történt, amihez itt eddig nem voltam hozzászokva, esett az eső. Sőt, most is esik. Liverpoolban ez mindennapos volt, de itt eddig csak a nap sütött. Mondjuk, nem csodálom, hogy beborult, mert mostanában minden szürke körülöttünk. Nem jönnek az eredmények, folyamatosan szenved a csapat, és se az Európa Ligában, se a bajnokságban, se a kupában nem sikerült nyernünk. A legidegesítőbb a bajnoki eredménytelenség, ami érthető módon már a szurkolókat is, megviselte, akik pedig hihetetlenül lelkesek, és fanatikusak. Sajnos nincs szerencsénk a játékvezetőkkel sem, mert sorozatosan tévednek a kárunkra, és sok-sok pontot vettek el tőlünk. Az Európa Ligában is úgy kaptunk ki, hogy arról lehetne hetekig beszélni, de nem erőltetném a dolgot, mert magyar játékvezetők voltak, úgyhogy jobb, ha nem feszegetjük ezt az egészet.

Szóval akadozik a gépezet, a helyzeteink megvannak, gólokat is rúgunk, de cserébe sajnos kapunk is mindig. Nagyon jó lenne, ha már megszakadna ez a rossz sorozat, és végre jönne egy-két könnyebb, sikeresebb meccs is. A magam részéről azt hiszem, beilleszkedtem, a társak elfogadnak, jól érzem magam, de az lenne az igazi, ha közös sikereknek örülhetnénk. A vb óta kicsit fáradtabbnak érzem magam, az ott játszott meccsek, a betegségem és a sérülésem után jó lett volna egy kicsit pihenni, akkor talán frissebb lennék, de erre most nem volt lehetőség. A játék nem megy rosszul, de érzem, hogy valami pici azért hiányzik. Remélem, már nem sokáig. Zsinórban játsszuk a meccseket, aztán meg jön otthon az olaszok elleni U21-es meccs, szóval van program bőven, de jó lenne már nyerni is. Az utolsó győztes meccsem az olaszok elleni vb-negyeddöntő volt, azóta ez nem jött össze nekem. Jó, a vb-bronzmeccset azért odaszámíthatjuk, mert az 11-esekkel megvolt. Azóta abból építkezem, de most már jó lenne valami frissebb siker, mert az is túl messzinek tűnik. Ráadásul még a Liverpool sem vígasztal, ott is elég rosszul néznek ki a dolgok, szóval most nem sok sikert látok magam körül. Azon leszek, hogy változzon mihamarabb, legalább itt Athénban. Aztán hátha a nap is kisüt…

Németh Krisztián bejegyzései csak a forrás feltüntetésével és az oldalra mutató aktív hivatkozással (www.pepsifoci.hu) vehetőek át!