Németh Krisztián: Zokogás, vb-döntő a WC-ben, aranyérmes rakott krumpli és Sanyi bácsi intelme

Őrületes napokon vagyok túl. Megemészteni sincs időm, és csak villannak be az emlékképek, az elmúlt órákból is. A bronzmeccsről is több furcsa emlékem van, talán inkább azokat mesélem most, amik nem annyira publikusak egyébként.

Amikor Futi (Futács Márkó – a szerk.) megsérült, akkor bemelegítés nélkül kellett beálljak. Sanyi bácsi kérte is, hogy az első 5 percben ne nagyon sprinteljek, óvatosan mozogjak, inkább arra figyeljek, meg ne sérüljek. Ehhez képest, ahogy pályára léptem jött egy remek indítás, és egy 30-40 méteres sprinttel nyitottam, de szerencsére nem lett baj.

Aztán a helyzeteim ugranak be. Az elsőt szerintem jól rúgtam el, illetve jobban nem tudtam, mert úgy jött a labda, hogy onnan volt a legnehezebb elrúgni. Sajnos pont kapust találtam. A másodiknál le kellett volna vennem, de egyből akartam rúgni, és eltörtem. Aztán jött Simi kapufája, majd kaptuk a gólt. Az egyik Costa ricai szögletnél a kezdőkörben három védő vigyázott ránk Simivel, mi meg nézünk egymásra, és egyszerre mondtuk: „Valamit csinálni kell még, mert ez így rajtunk fog elmenni!” Aztán az utolsó percben jött Szabó Jani hihetetlen szerelése a 16-oson belül, majd hozzám került a labda, sikerült beforgatnom a védőmet, aki megijedt, amikor szembe kerültem a kapuval, és elkezdett rángatni, rám is támaszkodott, én pedig estem.

Amikor megláttam, hogy a bíró tizit ítél, őrjöngve üvöltöttem, hihetetlen boldog voltam. Voli parádésan berúgta, és akkor már tudtam, hogy miénk lesz a bronz. A 11-esemről nem tudok mit mondani, csak annyit, hogy fent az égben valaki nagyon velem volt. Második nekifutásra már rendben volt a dolog, de, amit akkor éreztem, azt nem szeretném soha többet átélni. Utána meg jött Gula a szokásos parádéjával, végül a hihetetlen ünneplés.

Fantasztikus dolgokat éltünk át együtt ebben a három hétben, s most mindenkiből kijött a feszültség. Goszi például a vállamon zokogott, amit soha nem hittem volna. Abban a pillanatban értettem meg, hogy ő is ugyanolyan lelkis gyerek, mint én vagyok. Aztán nem gondolkoztunk, csak történtek velünk a dolgok.

Engem megint kisorsoltak a doppingvizsgálatra, így lemaradtam az öltözőbeli ünneplésről, de azt hallottam, hogy nem is volt semmi extra, mert mindenki hulla volt. Mesélték, hogy felhívta a csapatot Bajnai Gordon is, aki ki volt hangosítva. Azért úgy voltunk vele, hogy nem kis dolog az, ha a miniszterelnök 19-20 éves srácoknak telefonál.

Utána a díszpáholyba vezettek minket, ahol végigunatkoztuk a vb-döntőt, és mindannyian arra gondoltunk, hogy ott lehettünk volna. Én mondjuk keveset láttam a döntőből, mert Zámbó Bencével együtt egyfolytában WC-re jártunk. A doppingvizsgálat alatt megivott vizek megtették a hatásukat. Utána éremátvétel, és ünneplés volt a műsoron, majd este a szállodában folytattuk a bulizást.

Én Egervári Sanyi bácsitól engedélyt kaptam rá, hogy a csapatnál hamarabb, már reggel hazaindulhassak Bécsen keresztül. Azért kértem, mert az AEK ragaszkodott hozzá, hogy vasárnap este visszatérjek Athénba, és szerettem volna meglátogatni a családomat, és kimenni nagymamám sírjához a temetőbe is. Sanyi bácsi nagyon megértő volt, és megengedte, hogy külön eljöhessek haza, de abban maradtunk, hogy a csapat érkezésekor én is ott leszek Ferihegyen. Így is lett, de addigra már túlestem anyu húslevesén és rakott krumpliján, amit még a kairói reptérről rendeltem telefonon.

Anyu rakott krumplija világbajnok, sok tejföllel, de még soha nem ette vb-bronzérmes. Most, Győrben, az asztalnál találkozott az aranyérmes és a bronzérmes… Nagyon jó volt viszontlátni az otthoniakat, de a nagyi miatt szomorúság is volt, ami természetes. Este viszont már újra ünnepeltünk.

Ami a Ferihegyen zajlott, az hihetetlen volt. Az emberek szeretete mindannyiunkat meglepett, és, azt hiszem, soha nem fogjuk elfelejteni, amit kaptunk tőlük. Azt hiszem, ez a csapat, ez a generáció olyat élhetett át, amit itthon futballisták nem nagyon szoktak, ami inkább olimpiai bajnokoknak járt ki csak eddig. Azt érezzük, hogy mindenki szeret minket, mindenki büszke ránk. Átéltem már pár dolgot, tudom, hogy nem lesz ez mindig így, tudom, hogy egy meccs alatt is el lehet itthon mindent veszíteni, de igyekszünk minél tovább fenntartani ezt a szeretetet, mert nagyon jól esik.

Legközelebb ez a csapat, de legalábbis a csapat gerince az olaszok elleni olimpiai selejtezőn találkozik majd. Győrben állítólag telt ház lesz. Ott kéne tovább fokozni mindazt, amit idáig elértünk. Ezt várja mindenki tőlünk, nekünk pedig muszáj megtenni, mert mostantól már nem gyerekek vagyunk, és akik megszerettek minket nem gyerekként kezelnek már. A rossz eredményt, és a bukást soha nem fogják megbocsátani. Kinőttünk az U20-ból. Sanyi bácsi mondta is, hogy éljük át örömmel, a korunknak megfelelően, még kicsit gyerekként a mostani sikert, mert innentől jön a felnőttkor. Hát, azt hiszem, igaza van. Azért megpróbálunk abban is majd találni magunknak egy kis örömet!

Németh Krisztián bejegyzései csak a forrás feltüntetésével és az oldalra mutató aktív hivatkozással (www.pepsifoci.hu) vehetőek át!