Németh Krisztián: Ezt csak nevetve, röhögve lehetett megnyerni!

Azt mondom, hogy ennyire utoljára 2006-ban Portugáliában örültünk ezzel a csapattal, amikor bejutottunk az U17-es Eb nyolcas döntőjébe. Nagyon megvertük a svédeket és utána volt az öltözőben minden elképzelhető. Emlékszem, olyan eufórikus állapotban voltam, hogy vízzel locsoltam Both Józsi bácsit, amit 17 évesen azért beszámítható állapotban nem tettem volna meg. Azóta is voltak nagy sikereink, de olyan örömet nem éltünk át, mint tegnap. Az olaszokat vb-negyeddöntőben, hosszabbításban verni nem gyenge érzés. Ráadásul sokkal jobbak voltunk és már a rendes játékidőben is be kellett volna húznunk a meccset, de végülis jobb ez így. A meccs után jöttem ki az öltözőből, ott állt a mixed zónában Somogyi Zsolt a Nemzeti Sporttól, nem volt hangja, csillogott a szeme. Azt mondta, ez 10-es volt. Mondtam neki, hogy megint túloz. Azt mondta ő soha, és két gól, két kierőszakolt kiállítás meg egy 11-es az tízes. A legjobb az volt az egészben hogy, láttam rajta, hogy jobban esik neki 10-est adni,mint nekem kapni. Annyira jó volt látni, hogy örömet okoztunk azoknak, akik mindig bíztak bennünk, akik a legnehezebb pillanatokban is mellettünk voltak. A lefújás után még mezben felmentem a lelátóra megölelni a menedzsereimet. Reggel Kairóból azt üzenték, ha nem érnek Szuezbe a sivatagon keresztül, akkor az emlékükre rúgjak kettőt, ha ideérnek, elvárják a hármat. Egymás nyakában ünnepeltünk, és senkinek sem hiányzott a harmadik gól. Nagyon örültem, hogy a csehek elleni kihagyott 11-es után most jött ez a két gól és jól ment a játék. Tudom, hogy a cseh meccs után megint sokan legyintettek rám, de akkor én is legyintettem magamra. Nem a játékom, hanem a tizenegyes miatt. Nagyon rosszul rúgtam. Hallottam, sokan azzal találtak meg, hogy mosolyogtam a büntetők alatt. Ezzel nem tudok mit kezdeni. Most is akkor kezdett el nagyon menni, amikor a hosszabbításban már csak röhögtem. Bekaptuk a gólt a rendes játékidő végén és mindenki azt hitte végünk, innen már nem állunk fel. Nevettem a helyzeten, és úgy voltam vele, ne foglalkozzunk semmivel, röhögjünk, érezzük jól magunkat, élvezzük a focit. A nézők elkezdtek az olaszoknak szurkolni, ami még jobban feldobott. Utána meg őrület volt minden, de az egész meccs az volt. Ahogy Simi játszott mellettem, az nagyon komoly volt, az olaszok nem nyertek párharcot ellene, minden bejött neki. Voli megint beverte a tizit és adott két olyan gólpasszt, hogy azt évekig kellene mutogatni. Gula megint olyat fogott a hosszabbításban hogy azt még most sem értem. Goszi szétfutotta az agyát, a védelemben mindannyiunk új kedvence, Szabó Jani ismét elkápráztatott minket, Debrő és Korcsmár Zsolti a sérülésük ellenére hatalmasat játszottak, de mindenki király volt! Annyira bírtam ezt az estét! És most már nem megyünk haza hamarabb egyetlen csapatnál sem, és az olaszok, spanyolok, angolok, csehek néznek minket tv-n... Kösz mindenkinek, aki bízott bennünk! Nem voltak sokan, de nagyon tudjuk tisztelni őket!

Németh Krisztián bejegyzései csak a forrás feltüntetésével és az oldalra mutató aktív hivatkozással (www.pepsifoci.hu) vehetőek át!