Németh Krisztián: Momentumunk sem volt
Azt hiszem akkora pofont kaptunk, mint még soha. De az is lehet, hogy nem kaptuk ezt a pofont, hanem magunknak adtuk. Eltelt egy éjszaka és pár óra a meccs óta, de csak nézünk ki a fejünkből, nézzük egymást, és senki nem érti, hogy mi történt? Kár is arról beszélni, hogy jobbra számítottunk, meg mik voltak a várakozásaink, mert erre senki nem számított. Csalódást okoztunk mindenkinek, és persze magunknak is. Így egész egyszerűen nem lehet focizni. Momentumunk sem volt. Képtelen lennék visszanézni ezt a meccset többször videón, de biztos vagyok benne, hogy szörnyülködnék magamon is, és a csapaton is. Borzasztó volt átélni az egészet belülről is, de gondolom kívülről még sokkal nagyobb gáz volt. A legrosszabb az, hogy nincs magyarázat. Legalábbis, nekem semmi épkézláb dolog nem jut eszembe. Egyszerűen nem tudtunk 5 méteres passzokat megoldani, szóval nagyon nem ment, és ráadásul úgy jött össze, hogy szinte az egész csapatra igaz volt az, hogy képességeink alatt játszottunk nagyon sokkal. Az első félidőben kaptam azt a rúgást, az egyik bokám kétszer akkora, mint a másik, van benne két stoplinyom, talán hülyeség volt tovább játszani. Lehet jobb lett volna mindenkinek, ha lejövök a szünetben, de nem akartam. Arra gondoltam, hogy mindenki menekülésnek hinné, meg biztos voltam benne, hogy tudok segíteni a csapatnak, aztán persze nem úgy lett. A második félidő még rosszabb lett, mint az első, semmit nem tudtam hozzátenni. Tudom, hogy most én leszek a kritikák fő célpontja, amit el kell viselni, hiszen amikor nyerünk, akkor is velem szoktak kezdődni a dolgok. Remélem a következő meccsre rendbe lesz a bokám és tudok játszani, mert ezt, ami történt csak a pályán lehet jóvátenni, itt beszélni tovább felesleges. Elsüllyedni úgysem lehet, így jobb megpróbálni javítani, méghozzá minél gyorsabban.
Németh Krisztián bejegyzései csak a forrás feltüntetésével és az oldalra mutató aktív hivatkozással (www.pepsifoci.hu) vehetőek át!












