Koeman előtt két út áll - avagy ki pótolja Juhászt?
AJÁNLÓ: A legfrissebb magyar átigazolási hírek - kattints!
"Juhászt játszatni kellett"
Abszolút egyetértek a kapitánnyal, logikus lépésnek tartom, hogy Juhász ezúttal is ott volt a pályán. Lehet, sokan azt mondják, most nélküle kellett volna felállni, és azt játszatni a helyén, aki majd Albániában is játszhat, de nem tartottam volna jó döntésnek azért az egy meccsért feláldozni egy másik mérkőzést. Ezt legfeljebb egy olyan csapat csinálhatná meg, hogy több embert próbálgat ki egyszerre, amely három-négy éve együtt játszik, és a csapat tagjai már egymás minden gondolatát ismerik. A magyar válogatott most még nem ilyen.
"Nem a csere miatt kaptuk a gólt"
Ennek a csapatnak még össze kell szokni, ehhez időre van szükség. Közhely, hogy a csapat együtt támad és együtt védekezik, de nagy igazság. Különösen most, hiszen ez az Izrael elleni találkozón megint bebizonyosodott. Hiba lenne a védekezést a védelemmel azonosítani. A védekezést a csapat egészére kell érteni, ebben benne van például a belső középpályás-hármas védekezése. Egy csapat védekezése nem azonos azzal, hogy ki az a négy játékos, akit a kapitány a védelembe beállít. Sokkal fontosabb, hogy a védelem hogyan érti meg magát a kapussal, vagy a középpályás sor hogyan segíti ki a védelmet. Az Izrael elleni találkozón például mindkét téren akadtak hiányosságok, ezeket pedig csak azzal lehet orvosolni, ha ez a csapat többet játszik együtt. Az Izrael elleni meccsen például úgy kaptuk a gólt, hogy megbontották a jobboldali védekezésünket, a gondok már a középpályás-védekezéssel kezdődtek. Érdekesség, hogy Juhász lecserélését követően 2 perccel azonnal gólt kaptunk. Azonnal óva intenék azonban mindenkit attól, hogy összefüggéseket keressen. A gól nem annak volt a következménye, hogy Juhász lejött, és a helyére Tímár Krisztián állt, butaság lenne ebben párhuzamokat keresni, ez egyszerűen csak egy peches szituáció volt.
Ki hiányzott a pályáról?
Juhász Roland kiváló védő. Ám esetében sem csak a játéktudása a kulcspont, hanem a személyisége. A játékosok szeretnek olyan társsal együtt futballozni, akikben megbízhatnak, aki képes a nehéz pillanatokban pusztán azzal erőt adni, ha pályán van. Ő ilyen. És most mindenki róla beszél, teljes joggal, de van valaki, akinek a távolléte legalább annyira probléma. Ő Dárdai Pál, aki egy olyan labdarúgó, aki szellemiségével, egyéniségével igazi vezére tud lenni a társaknak. A csapat támadásban egyébként a beharangozott 4-1-4-1-es felállásban játszott, védekezésben azonban visszaállt a korábbi hadrend, általában Hajnal Tamás volt az, aki csatlakozott az egyébként jól szűrő Vadócz Krisztián mellé.
"Koeman előtt két út áll"
Aki jártas a futballban, az tudja, hogy minden védelemben van egy domináns személy, aki irányítja a többieket, a védelmet. Ezt kívülről nehéz észrevenni, hogy ki tölti be ezt a szerepet, ezt akkor lehet igazán megállapítani, ha az ember együtt lélegzik a csapattal. Gyanítom, a védelemben most Juhász az a személy, aki személyiségével pozitív hatással van a többiekre.
Meglátásom szerint Koeman előtt két út áll Juhász pótlása kapcsán:
1. keres egy hasonló típusú, szellemű belső védőt
2. vagy pedig valakinek át kell vennie az ő szerepét a csapaton belül, és mellé beilleszteni egy embert.
Az első verziónál talán Vaskó Tamás lehetne a megfelelő ember, aki korábban, főként a Várhidi-korszakban, de emellett például Újpesten is stabil ember volt, betöltött egyfajta vezérszerepet. Éppen ezért sajnálom, hogy ő most nem lehetett ott a magyar csapattal.
A másik verziónál pedig a megoldás az lehet, hogy például Juhász jelenlegi párja, Vanczák Vilmos átveszi a „belső” irányítást, és melléje kell keresni olyan embert, aki beilleszthető ebbe a csapatba, aki akár lehet egy fiatal is. A fiatalokra amúgy is jellemző, hogy az első meccsüket általában remekül hozzák le, a hullámvölgyek csak később jönnek. Több tehetséges belső védő akad idehaza, elég csak megemlítenem a fehérvári Horváth Gábort, aki egyértelműen a jövő embere, de például a Haladásnál ott van Guzmics Ricsi, aki erre képes lehet, igaz, nem most, hanem majd idővel.
A kapitány egyébként Tímárt küldte be Juhász helyére, ez nekem azt vetíti előre, hogy inkább olyan játékosban bízik, aki külföldön edződik, és ha fogadnom kellene, akkor arra fogadnék, hogy nem egy itthon játszó játékos, hanem egy légiós lehet az, aki bekerülhet az Albánia elleni csapatba.
Egy dologtól azonban óva inteném a kapitányt, persze, gondolom, ő ezzel abszolút tisztában van. Azt tartják, hogyha egy gépezetből egy játékos kiesik, az a legjobb, ha a helyére betesznek egy olyat, aki otthonosan érzi magát abban a stílusban. Nagy hiba lenne ilyenkor átszervezni a védelmet, felcserélni a benne lévő embereket vagy egy újfajta védekezést kitalálni. A legjobb megoldás megtalálni azt a helyettest, aki a leginkább hasonlíthat stílusában, szellemiségében a hiányzóhoz. Sok minden történhet még az albánok elleni meccsig, de talán Vaskó Tamás lehet az, aki bekerülhet Juhász helyére.
Izrael-Magyarország percről-percre - kattints!
Látogasd meg válogatottal foglalkozó aloldalunkat!
Tetszik az oldal? Tedd a kedvenceid közé - csak egy kattintás!
Kapcsolódó hírek
- Komant kezdőként, Juhászt új poszton veti be Koeman - íme a tizenegy
- Koeman betonbiztos védelme az olaszokat és az angolokat is veri
- Európa legjobb gólvágója Juhászék ellen - videó!
- Így győzött a Koeman-csapat Albánia ellen - videó!
- Bajban Egervári kulcsemberei: a fél válogatott menekülne az utolsó pillanatban
















Előttem lévő hozzászóláshoz csak annyit fűznék, hogy az izraeliek és én is jó véleménnyel vagyok Dzsudzsiról. Rendben volt a középpályánk, persze Gerát kivéve. Nagyon sajnálom, mert ha ő formában van -lásd az olaszok elleni meccset - akkor döntő szerepe van meccsek kimenetelében.
Szélesi helyett nálam Bodnár a megoldás, középső védőként Juhász és Tímár/Vaskó. Azt ti is megfigyelhettétek, hogy miután egyszer Benayoun megfricskázta Bodort, Bodor úgy beindult, hogy ember nem ment át rajta, a szemem majd kiesett olyan szerelései voltak, szóval neki egy ilyen megingást mindig engedjünk meg, mert utána túlzás nélkül "Eric Abidal" lesz belőle.
Sajnálom, hogy 1 ékkel játszunk, de ha ez a kulcs a VB-hez akkor folytassuk.
Hajrá magyarok!
Még egy észrevételem lenne: nem értem miért kezdő Dzsudzsák?! Olyan szerencsés helyzetben vagyunk a posztját illetően, hogy ott van nekünk Huszti Szabolcs, aki egy klasszissal jobb mint Dzsudzsáknál. Huszti baloldali középpályásként képes a legjobb teljesítményre. Dzsudzsák nem tud sem beadni, se passzolni, Huszti pedig igen, nem is akárhogy, és Szabolcs még védekezni is tud ha erre van szükség. Dzsudzsák lendületes, dinamikus játékos, jól lő, de a a kombinatív és az észjáték nem neki való. Ott a helye neki is a keretben, de legfeljebb a kispadon. Csereként beállva, bizonyos szitukban - amikor kimondotan a támadójátékot kell felerősíteni - akár Jolly Joker is lehetne, de így feleslegesen vesz el egy fontos posztot a csapatban.
Juhászról kaphattunk volna tegnap két gólt is. Minden meccsen benne van a játékában egy-egy súlyos hiba, az már más kérdés hogy ezzel élni tud-e az ellenfél vagy sem. Persze, ettől függetlenül Juhász jó játékos, és ott a helye a csapatban, de azért felesleges túlmisztifikálni a szerepét. Nemrég volt szerencsém élőben látni Gyepest, és azt kell mondjam kiegyensúlyozottabb, stabilabb védőjátékot mutatott mint Juhász. Ha felépül, nem is lehet(ne) kérdéses hogy ő lépjen Juhász helyére az Albánok ellen, a későbbiekben pedig Vanczák helyett, Juhász mellett.
Tegnap Szélesi durva hibájából kaptuk a gólt, sajnos ő is sűrűn töketlenkedik címeres mezben, nem is értem minek erölteti Koeman. A helyére lehetne nézni egy fiatalt.
Én ammondó vagyok, hogy egy fiatalt is ki lehetne próbálni! Debreczeni András vagy Korcsmár Zsolt például nem lenne egy rossz megoldás szerintem, vagy ha már nem őt, akkor a Bodor Boldizsárt lehetne beparancsolni a védelem tengelyébe vanczák mellé, úgy tudom nem idegen a poszt a számára. Fehér Csaba is remekelt idén, s bár jobbhátvéd, vagy védekező középpályás, a rutinja okán is és mert ő is játszott már belső védőt, őt is el tudnám képzelni. Mindenesetre nálam így állna fel a kezdő Albánia ellen:
Babos - Bodnár, Vanczák, Bodor, Halmosi - Vadócz, - Gera, Hajnal, Huszti, Dzsudzsák - Torghelle
Bodnár és Halmosi igazi futók, akik támadáshoz, védekezéshez értenek, így meg lehetne lepni az Albánokat midőn a Gera, Hajnal Huszti, Dzsudzsák támadószekcióval igyekeznek Torghellének vagy maguknak helyzetet kialakítani. Az Albánok vélhetően igyekeznek bennünket megfélemlíteni egy rohamos kezdéssel, így ha mi meglepnénk őket egy bátor játékkal a meccs elején akkor könnyen megzavarhatnánk őket.
Vagy ha így állunk fel:
Babos - Bodnár, Vanczák, Vaskó/Gyepes, Bodor - Vadócz - Huszti, Gera, Hajnal, Dzsudzsák - Torghelle
Akkor a 4-1-4-1es formációból védekezésnél lehet egy 4-5-1, amennyiben a 4 támadóközéppályás visszalép Vadóczhoz közel, vagy Vadóczcal egy vonalba, amiből labdaszerzés után Huszti és Dzsudzsák gyorsasága révén könnyen 4-3-3at teremthetünk, ha ők fellépnek Torghelle két oldalára. Mögöttünk lenne ugye a Gera, Vadócz, Hajnal sor, amelyből Hajnal és Gera irányítónak is beválik, azaz bízhatunk a remek passzaikban és a pontos átlövésekben. a 4-1-4-1 meg akkor marad ha az alapjátékot akarjuk játszani csupán.
Mindenesetre a válogatottban Hálistennek vannak olyan emberek, akik ezt a nem túl bonyolult szerkezetet be tudják szerintem játszani.
Bocs ha sok voltam, csak elkapott a szakmázgatás :)
Érdekes olvasmány, mindig csíptem Kuttor "kutyát" :)
Egyetértek vele, nálam is Vaskó a megoldás, gondolom, Vanczákkal jól is ismerik egymást. Amúgy a meccs szerintem egy tipikus barátságos meccs volt, nem volt meg az az "igazi" hangulata.
Újabb remek kezdeményezés ez a rovat, szívesen olvasnék ilyet a jövőben is válogatott meccsek után.
Összességében egyetértek Kuttorral, bár én már a szünetben beküldtem volna Tímárt (vagy Horváthot), mert az a negyedóra kevés volt neki. Roland amúgy nehezen pótolható, Vanczák pedig nekem sohasem jelentett igazi megoldást. Bár egy ideje egészen stabilan játszik, most volt egy nagy mentése.