Angol átigazolások és átigazolási hírek

Feltöltve: 2008, július 1 - 14:29 Frissítve: 2010, február 1 - 10:36

Itt értesülhetsz rendszeresen az angol klubokat érintő legfrissebb átigazolási hírekről, illetve a létrejött klubváltásokról. A menüből elérhető rovatunk rendszeresen frissül, nézz vissza naponta, akár többször is!

FRISS ÁTIGAZOLÁSI HÍREK NAPONTA:
Magyar   I   Olasz   I   Spanyol   I   Német

Február 1.:

A Blackburn csatárt még mindenképpen szeretne venni. A jelöltek: Benjani Mwaruwari a City-ből és Aruna Dindane a Portsmouth-ból.

A City közben egy utolsó kísérletet tesz Fernando Gago megszerzésére.

A Stoke a Portsmouth egyik kapusát, David Jamest vagy Asmir Begovicot akarja.

A West ham a brazil Ilannal erősítené csatársorát.

A Birmingham a Salzburg gólgyárosát, Marc Jankót akarja.

Január 30.:
Roberto Mancini, a Manchester City menedzsere 5 millió fontért szerződtetné Adam Johnsont, a Middlesbrough 22 éves szélsőjét. Az angol középpályás iránt Fülöp Márton együttese, a Sunderland is érdeklődik.

A Stoke Cityben folytathatja pályafutását Asmir Begovic, a Portsmouth 22 éves bosnyák válogatott kapusa.

Harry Redknapp ragaszkodna Robbie Keane-hez. A Tottenham menedzserének még úgyis szüksége van az ír támadóra, hogy a napokban Eidur Gudjohnsen személyében riválist hozott a nyakára.

A Chelsea-ből erősíthet a Burnley: Brian Laws az idény végéig venné kölcsön Jack Corkot, az angol U21-es válogatott védőt.

Január 29.:

Az Olympique Lyon is harcba száll Anderson megszerzéséért. A Manchester United brazil középpályását egykori klubja, a Vasco da Gama is vinné.

A Szpartak Moszkva a szezon végéig kölcsönadta Quincy Owusu-Abeyiet a Portsmouthnak, a 23 éves csatár megjárta már az Arsenalt és a Birminghamet is.

A Birimingham, a Portsmouth, a Bolton Wanderers, a Blackburn Rovers, és a Stoke City futott versenyt a Lens csatáráért, Aruna Dindaneért, akit végül 4 millió fontért a Biriminghamnek sikerült megszerezni.

Január 28.:
Könnyen lehet, hogy távozik a Manchester United 21 éves középpályása, Anderson Luís de Abreu Oliveira. A brazil válogatott 2007-ben a Porto együttesétől igazolt a Vörös Ördögökhöz, s mivel egyre hűvösebb viszonyt ápol Sir Alex Fergusonnal, elképzelhető, hogy hamarosan új csapatban találja magát. A pletykák szerint a Vasco da Gama lehet a célállomás, de a brazil klub sportigazgatója cáfolta ezeket a híreszteléseket.

A Liverpool tagadta a Yossi Benayoun Dinamo Moszkvába igazolásáról keringő pletykákat. A klub szóvivője kijelentette, hogy a 26 éves izraeli támadó középpályásnak fontos szerepet szán Rafa Benitez, így a játékos nem eladó.

Angol sajtóhírek szerint az Everton és a Blackburn is szívesen szerződtetné a Barcelonában kevés lehetőséghez jutó 22 éves szélsőt, Jeffrén Isaac Suárez Bermúdezt.

Korábbi Barca-csatárral erősített a Tottenham: Harry Redknapp az idény végéig kölcsönvette az izlandi Eidur Gudjohnsent a Monacóból. A Chelsea-ben hat, a Barcelonában három évet lehúzó 31 éves támadó heti 30 ezer fontot kap majd új állomáshelyén.

Január 27.:

Megegyezett egymással a Blackburn Rovers és a West Ham United Benny McCarthy áráról, így a Kalapácsosoknál folytatja pályafutását a 32 éves dél-afrikai támadó. A csatár 2006 óta játszott Blackburnben, ahol 141 mérkőzésen 52 gólt rúgott.

Edzője szerint is a Manchester Unitedben játszik a következő szezonban Chris Smalling, a Fulham 20 éves középső védője. Roy Hodgson szerint hiába érdeklődött az Arsenal, a bekk a 2010/2011-es idényt már a Vörös Ördögöknél kezdi.

Fran Merida és Cesc Fabregas után újabb ifjú tehetséget csábíthat el a Barcelonából Arsene Wenger: az Arsenal menedzsere ezúttal egy 18 éves izraeli támadó középpályásra, Gai Assulinra vetette ki a hálóját.

Az Atletico Madridból igazolhat kapust a Wigan: Roberto Martinez David De Geával pótolná a szezon végéig harcképtelen Chris Kirklandet.

Január 26.:

Robinho az egyik brazil TV-csatornán kijelentette, nagy valószínűséggel hazatér a Santosba.

A Blackburn Eidur Gudjohnsent szeretné megszerezni a Monacóból.

Immár a Birmingham City együttese is érdeklődik a Tottenhames Roman Pavljucsenko iránt.

A Wigan Marco Rubent szerződteti a Villarrealból.

Gera Zoltán csapata, a Fulham Mohamed Nagy, az egyiptomi válogatott erőssége után érdeklődik.

Január 25.:
A Manchester City 100 millió fontért vinné Fernando Torrest.

Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere Chris Smallingot 8 millió fontért vinné a Fulhamtől. Amennyiben Roy Hodgson januárban nem engedi el a védőt, akkor a nyáron szerződtetnék az ágyúsok.

A Liverpool menedzsere, Rafa Benitez ajánlatot tett a Standard Liege csatáráért, Milan Jovanovicért.

David De Geával, az Atletico Madrid 20 éves hálóőrével erősítene a Manchester United.

5 millió fontot ajánlott Carlo Ancelotti, a Chelsea menedzsere Adam Johnsonért, a Middlesbrough játékosáért.

Harry Redknapp, a Tottenham menedzsere megerősítette, szívesen látná csapatában Simon Kjaert, a Palermo védőjét.

Január 23.:

Visszatérhet hazájába Robinho: a Manchester City az idény végig adná kölcsön brazil szélsőjét a Santosnak. A 25 éves labdarúgó 2005-ben éppen a Santosból szerződött a Real Madridba, 2008-ban pedig brit klubrekordot jelentő összegért (32,5 millió font) igazolta le a City.

A városi riválistól igazolt a Birmingham: Alex McLeish együttese az Aston Villa 23 éves középpályásával, Craig Gardnerrel erősített.

A Manchester City élénken érdeklődik Adrian Mutu, a Fiorentina román csatára iránt.
A pletykák szerint az Olympique Lyon szívesen szerződtetné Andersont, a Manchester United brazil középpályását.

Január 22.:

A Manchester City tárgyalódelegációt küldött Spanyolországba, hogy szerződtesse a korábban a Real Madrid kívánságlistáján is szereplő Sergio Canalest. A Racing Santander 18 éves támadó középpályását 4-5 éves szerződéssel és évi 1,5 millió eurós fizetéssel csábítja a City.

David Sullivan, a West Ham United új társtulajdonosa nagyágyúval lepné meg a Kalapácsosok szurkolóit: a kiszemelt Ruud van Nistelrooy, a Real Madridban epizódszerepre kárhoztatott holland támadó.

Izraeli klubnak adta kölcsön holland középpályását a Wigan Athletic: a héberül folyékonyan beszélő Daniel De Ridder a Hapoel Tel Avivban folytatja pályafutását.

Brian Jensen a nyáron elhagyja a Burnley-t – állítja a kapus ügynöke. A következő célállomás a Sporting Lisszabon, a Benfica vagy a Porto lehet.

Január 21.:
A West Ham United szerződtetné Ruud van Nistelrooyt, a Real Madridban kevés lehetőséghez jutó holland csatárt. A támadó két másik angol klub kívánságlistáján is szerepel, de a Tottenham és a Stoke City mellett a török Galatasaray is érdeklődik utána.

Az Arsenal és a Liverpool is érdeklődik a Milan mellőzött csatára, Klaas-Jan Huntelaar iránt.

Roberto Mancini a Real Madridból és a Milanból igazolna középpályást: a Manchester City olasz menedzsere az argentin Fernando Gagót és a francia Mathieu Flaminit is szívesen látná a csapatában.

A Fulham vezetői szerint nem igazol az Arsenalba Chris Smalling, az együttes húszéves középső védője.

Január 18.:

A The Daily Mail szerint a Real harcba száll az Interrel Steven Gerrard megszerzéséért.

Ruud Van Nistelrooy-ért – a Real Madrid csatáráért – a Liverpool, a Tottenham Hotspur és a Stoke City után a Galatasaray is bejelentkezett.

A Chelsea is vinné Karim Benzemát – a Real Madrid csatárát.

Nikola Žigićért – a Valencia szerb játékosáért - a Chelsea és a Liverpool is bejelentkezett.

Január 17.:

A Monaco csatára, Frederic Nimani hamarosan a Burnley-be igazolhat.

Jack Wilshere, az Arsenal 18 éves középpályása kölcsönben a holland bajnokságban vitézkedő Twenténél, vagy az angol Boltonnál köthet ki.

Angol lapértesülések szerint Thiérry Henry (Barcelona) és Mathieu Flamini (Milan) is visszatérhet az Arsenalba.

Utóbbihoz képest Philippé Senderos ellenkező utat járhat be: a svájci bekk visszatérne Olaszországba.


Január 16.:

Kieran Richardson vélhetően távozik a Sunderland együtteséből. A The Times információi szerint a Tottenham, a Birmingham City és a Fulham látókörébe került.

Cesc Fabregas az Arsenal csapatkapitánya továbbra is ébren tartja a Real Madrid érdeklődését is. A spanyol válogatott középpályása, annak ellenére, hogy jól érzi magát az ágyúsoknál, bizonytalan a jövőjét illetően.

A Liverpool megszerezné a jelenleg a Manchester City kötelékeibe tartozó Roque Santa Cruzt.

Adam Matthews, a Cardiff City fiatal középpályása akár a Manchester Unitednél is kiköthet.

A Ferencváros testvércsapata, a Sheffield United félmillió fontért szerződtetheti Gary McSheffrey-t, a Birmingham City szélsőjét.


Január 15.:

Fülöp Márton egyiptomi csapattársat kaphat: Steve Bruce Sunderlandba csábítaná Mahmoud Abdel Razek Fadlallahot, az El-Zamalek Afrika-kupán csillogó középpályását.

Az Everton és a Burnley is szívesen látná soraiban Matthew Kilgallont, a Sheffield United védőjét.

Sir Alex Ferguson szívesen szerződtetné Rolandót, az FC Porto 24 éves portugál válogatott védőjét.

Owen Coyle 2 millió fontért szerződtetné Andy Carrollt, a Newcastle csatárát, s a Bolton menedzsere a hírek szerint a Nottingham Forrestben játszó Chris Cohenre is kivetette a hálóját.


Január 14.:

Úgy tűnik, nem igazol Blackburnbe Nigel Reo-Coker, az Aston Villa középpályása. A 25 éves futballista szeretné visszajátszani magát Martin O’Neill együttesébe, így Sam Allardyce-nak vélhetően új jelölt után kell néznie.

A Stoke City szerződtetheti David James-t, a Portsmouth angol válogatott kapusát. A 39 éves hálóőr az utóbbi időben kevés lehetőséget kapott klubjában, egy új együttesben talán első számú kapusként bizonyíthatná, hogy helye van Fabio Capello világbajnoki keretében.

A Galatasarayba igazolt Lucas Neill, a West Ham United ausztrál válogatott védője. A korábban a Milwallban és a Blackburnben is futballozó bekk másfél éves szerződést kötött Törökországban.

Emad Meteb bekerült a Portsmouth látókörébe: a pletykák szerint nem lenne meglepetés, ha az Al-Ahly 26 éves egyiptomi támadója az angol klubhoz igazolna.


Január 13.:

Újabb csodagyereket szerződtetett az Arsenal: Arséne Wenger 500 ezer fontért leigazolta Samuel Galindót, a Real America 17 éves támadó középpályását. A bolíviai tehetség mellett egy angol U 19-es válogatott csatárral is erősödött az Ágyúsok kerete, miután Rhys Murphy négyéves szerződést kötött a londoni klubbal.

Edin Dzeko ügynöke is megerősítette, hogy a Chelsea szívesen szerződtetné a Wolfsburg bosnyák válogatott támadóját.

Mathieu Falminivel és Sandróval erősítené meg középpályássorát a Tottenham Hotspur: az AC Milan francia játékosáért 7, 5 millió, a brazil U 20-a válogatott kapitányáért pedig 6 millió fontot fizetne Harry Redknapp.

A Zenit Szentpétervár 10 millió fontért vinné a Spursben kevés lehetőséget kapó orosz csatárt, Roman Pavljucsenkót.

A Galatasarayba igazolhat Lucas Neill, az Everton ausztrál védője. A török klub szívesen szerződtetné a Tottenham orosz támadóját, Roman Pavljucsenkót is.


Január 12.:
A Manchester United és a Chelsea mellett az Inter is szeretné megszerezni a Benfica szélsőjét, Ángel di Mariát.

Sergio Canales, a Racing Santander középpályása a Chelsea, az Arsenal és a Manchester City érdeklődését is felkeltette.

A komoly adósságokkal küzdő Manchester United Wayne Rooney értékesítéséből tehet szert pénzre. A kérők: Barcelona, Real Madrid.

A Bayern München csatárát, Franck Ribéryt a Chelsea és a Real Madrid is megpróbálja megszerezni.

Gary McSheffrey, a Birmingham csatára a Sheffield Unitedhez igazolhat.


Január 11.:

A Galatasaray érdeklődik a Tottenham csatára, Roman Pavljucsenko iránt.

A Fulham mindenképpen szeretné megtartani Erik Nevlandot.

A Sunderland paraguayi csatárral, Salvador Cabanasszal erősíthet.

A West Ham a Benficánál puhatolózik Nuno Gomes megszerzése érdekében.

Január 10.:

A Liverpool három játékost is venne a West Hamtől Carlton Cole, Matthew Upson és Scott Parker személyében.

A Stoke City meglepő transzferre készül, Ruud van Nistelrooyt szerződtetné a Realtól.

A Manchester City 7 millió fontért veheti meg Younes Kaboult a Portsmouth-tól.

A Sunderland által kinézett Kevin Kuranyi a Chelsea érdeklődését is felkeltette.

A Wigan a Sportingos Roberto Canellával erősítene.


Január 8.:
A pletykák szerint a Manchester City 4,2 millió euróért szerződtetné Cristian Ansaldit, a Rubin Kazany argentin balhátvédjét. A 23 éves játékos állítólag a Real Madrid, az Atletico Madrid és a Benfica kívánságlistáján is szerepel.

Görög válogatott csatárral erősíthet a West Ham United: Dmitrisz Szalpingidisz, a Panathinaikosz támadója 1 millió fontért kerülhet a Kalapácsosokhoz.

A Chelsea továbbra sem tett le Sergio Agüero megszerzéséről: Roman Abramovics a hírek szerint 30 millió eurót áldozna az argentin támadó szerződtetésére.


Január 7.:

A Tottenham is szerződtetné a Sunderland trinidadi csatárát, Kenwyne Jones-t. Fülöp Márton csapattársáért korábban a Birmingham City is bejelentkezett.

A Manchester City tulajdonosa 100 millió fontot ad Roberto Mancininek új igazolásokra. A kívánságlistára a legfrissebb hírek szerint a városi rivális United által is kinézett védő, a Palermóban futballozó Simon Kjaer is szerepel.

A Tottenham kinézte a Galatasaray által is csábított Ryan Babelt. A holland szélsőért Roman Pavljucsenkót ajánlják a Liverpoolnak.

Cesc Fabregasért Gonzalo Higuaint kínálja a Real Madrid az Arsenalnak.


Január 6.:

A Birmingham City 8 millió fontért vinné Ryan Babelt, de a Liverpool 12 milliót akar a hollandért.

Juan Sebastián Verón visszautasította a Manchester City ajánlatát.

A Tottenham Hotspur vinné a Sporting Lisszabon középpályását, Miguel Velosót.

Roberto Mancini volt játékosát, Cristian Chivu-t csábítja a Manchester City-be.

A Liverpool 1,5 millió fontot adna az Atlético Madrid 29 éves argentin középpályásáért, Maxi Rodriguezért.

Az Olympiakosz a liverpooli Yossi Benayounnal erősítene.


Január 5.:

Angol átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunk újraindult. Nézz vissza naponta a legfrissebb átigazolási hírekért!

Jermaine Beckford, a Manchester United ellen győztes kupagólt szerző leedsi csatár 3 millió fontért hamarosan a Newcastle Unitedhez szerződhet.

Nemanja Vidic egyre közelebb a Real Madridhoz: a hírek szerint a szerb egy állítólag sérülés miatt hagyta ki a Leeds elleni FA-kupa meccset, de a brit sajtó úgy tudja, a bekk hamarosan megegyezik a spanyol óriással, ami kiverte a biztosítékot Sir Alex Fergusonnál.

A Liverpool, az Aston Villa és az Everton is harcba szállt Frederic Piquionne-ért, az Olympique Lyontól kölcsönben Portsmouthban szereplő támadóért.

A német Robert Huth (Stoke City) érkezhet a West Hamhez, míg Matthew Upson távozhat Kurucz Péter csapatának védelméből.


Január 4.:

Angol átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunk újraindult. Nézz vissza naponta a legfrissebb átigazolási hírekért!

A Stoke City együttese némileg meglepő módon a Barcelona tehetségét, Oriol Romeu-t nézte ki magának.

Roberto Mancini szeretné a Manchester Citybe csábítani Patrick Vieirát.

Nemanja Vidic távozásáról beszél az angol sajtó. A hírek szerint a szerb védő nincs túl jó viszonyban Sir Alex Fergusonnal.

David Bentley a Tottenhamtől az Atlético Madridhoz szerződhet.


December 30.:

Angol átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunk januártól újraindul. Nézz vissza naponta a legfrissebb átigazolási hírekért!

Augusztus 31.:

Ír hátvédet igazolt a Hull City, Paul McShane Sunderlandből érkezik Halmosiékhoz.

Az Everton az Atletico Madrid holland védőjét, John Heitingát akarja megszerezni.

Nicky Shorey aláírására vár a Portsmouth, akit az Aston Villától csábítanának el.

A horvát Nico Kranjcart a Tottenham szeretné megszerezni a Portsmouth csapatától.

A Leeds United megszerezte a Sheffield United 29 éves védőjét, Leigh Brombyt.


Augusztus 30.:

Joan Laporta elnök még mindig vissza akarja csábítani Barcelonába Cesc Fabregast (Arsenal).

David Moyes az Evertonhoz vinné David Bentleyt (Tottenham).

A Manchester United kinézte magának Manuel Neuert (Schalke).


Augusztus 28.:

Tommy Smith-t (Watford) a Portsmouth mellett a Reading is szeretné megszerezni.

A Stoke City 6 millió eurót sem sajnálna a Nacional Montevideo védőjéért, Diego Arismendiért. A másik kiszemelt, a német Robert Huth (Middlesbrough) 5 millió euróért a Stoke-ba igazolt.

A Hull City szeretné megszerezni Liam Roseniort (Reading).


Augusztus 25.:

Az Aston Villa ajánlatot tett a Portsmouth védőjéért, Sylvain Distinért.

A brazil Anderson távozási engedélyt kapott a Manchester Unitedtől, miután a játékos kérdőre vonta Sir Alex Fergusont. A középpályás azt kifogásolja, hogy kevés játéklehetőséget kap.

Az Arsenal újfent megkörnyékezte a St. Etienne középpályását, Blaise Matuidit. A francia csapat 6 millió fontot akar az angolai származású játékosért.

A West Ham United menedzsere, Gianfranco Zola Olaszországba utazott, hogy pontot tegyen Alessandro Diamanti, a Livorno csatárának átigazolási ügyében.

Az újonc Burnley együttese meg szeretné győzni a Tottenham vezetőit, hogy adják el nekik Ben Alnwicket. A kapust 1 millió fontra taksálják.


Augusztus 24.:

Az Everton elfogadta a Manchester City Joleon Lescottért tett ajánlatát, mely angol lapinformációk szerint 24 millió font körüli összeget tesz ki. Amennyiben a játékos sikeresen veszi az orvosi vizsgálatokat, úgy a kisebbik manchesteri együttest erősíti majd a jövőben. Hír még a City háza tájáról, hogy klub megegyezhet a Barcelona brazil bekkjével, Sylvinhoval. A játékos szabadon igazolható.

Az Aston Villát irányító Martin O'Neill kész 6 millió fontot fizetni a Newcastle védőjéért, Steven Taylorért.

Gianfranco Zola közel áll hozzá, hogy megegyezzen a Barcelona vezetőivel Eidur Gudjohnsennel kapcsolatban. Az izlandi támadó egy évre kölcsönbe kerülne a Kalapácsosokhoz.

Roy Keane megválna az Ipswich 29 éves védőjétől, Gareth McAuleytól.


Augusztus 21.:

A Tottenhamet irányító Harry Redknapp újabb, ezúttal 2 millió fontos ajánlattal igyekszik a White Hart Lane-re csábítani a Portsmouth – válogatott – kapusát, David Jamest.

A Chelsea állítólag 40 millió fontottal igyekszik megszerezni az AC Milan brazil csillagát, Alexandre Patót – azonban csak a jövő nyáron.

Szerződést hosszabbított Ashley Cole. A magát a Chelsea-hez újabb négy esztendőre elkötelező játékos ezzel a világ legjobban fizetett védőjévé vált. Cole heti 120 000 fontot vihet haza.


Augusztus 19.:

A Barcelona sportigazgatója, Txiki Begiristain felvette a kapcsolatot az Arsenallal, ugyanis a katalán gárda meg szeretné szerezni Alexandre Songot, igaz a játékos kedden pályára lépett a Celtic elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn, így az európai kupaporondon nem számolhatna vele a Barca.

A Roma ismét élénk érdeklődést mutat a Tottenham orosz csatára, Roman Pavljucsenko iránt. A Spurs bele is menne az átigazolásba, amennyiben az olasz csapat kifizet érte 12 millió fontot.

Victor Moses ott akarja hagyni a Crystal palacet, hogy a Premier League-be igazoljon. A játékost a Wigan vezetése szívesen látná a soraiban.

A Sheffield United kölcsönvenné a Blackburntől Keith Treacyt.


Augusztus 18.:

Mindkét spanyol sztárcsapat, a Barcelona valamint a Real Madrid is komolyan érdeklődik a Liverpool szélsője, Albert Riera iránt.

Az Aston Villa 6 millió fontot kínál a Middlesbrough védőjéért, David Wheaterért.

A Portsmouth védője, Sol Campbell még jelenlegi fizetésének csökkentésébe is hajlandó belemenni, csakhogy a Newcastle-höz igazolhasson.

A Manchester City alighanem megszerzi a Chelsea orra elől a Fluminese hatalmas ígéretnek kikiáltott 16 esztendős támadóját, Rafael de Souza Rodolfót.

A Hull City nagy harcot vív a Real Zaragozával a Real Madrid 12 millió fontra taksált támadójáért, Alvaro Negredóért.

A Liverpool korábbi középpályása, Dietmar Hamann visszautasította Sven-Goran Eriksson illetve a Notts County ajánlatát.


Augusztus 17.:

Az Everton trénere David Moyes a hírek szerint el fogja fogadni a Manchester City Joleon Lescottért tett 25 millió fontos ajánlatát.

Rafa Benitez, a Liverpool menedzsere a Dinamo Kijev védője, Pape Diakhate után érdeklődik. A spanyol edző kérdést is intéz az ukrán klub felé a játékos árát illetően, akit 7 millió fontra taksálnak.

A Tottenhamet irányító Harry Redknapp abban reménykedik, hogy a napokban sikerül megszereznie a Manchester Citytől Martin Petrovot. A szélső a múlt héten pendítette meg, hogy nem érzi jól magát a Kékeknél.

Laurent Blanc, a Bordeaux mestere elmondta, hogy a West Ham United által kitartóan csábított Marouane Chamakhot csakis nagy klubba adja el a francia csapat, így könnyen elképzelhető, hogy a kalapácsosok helyett az Arsenal lesz a végső befutó.


Augusztus 16.:

A Hull City Andreas Hinkellel (Celtic) erősítene.

Az Everton három játékosra vadászik: Isaac Vorsah (Hoffenheim), Vladimir Bystrov (Szpartak Moszkva) és Evar Banega (Valencia).

A Chelsea újból ajánlatot tett Sergio Agueroért (Atletico Madrid).


Augusztus 15.:

A Chelsea tulajdonosa, Roman Abramovics kész 42 millió fontot adni Sergio Agüeroért. azonban az Atlético továbbra is kitart az ötvenmilliós kivásárlási ár mellett.

A Liverpool az Aston Villa szélsőjét, a 23 éves James Milnert környékezte meg.

Arséne Wenger elébe ment a találgatásoknak és elmondta, szívesen elengedi Cesc Fabregast a Barcelonába, Lionel Messiért cserébe.


Augusztus 14.:

Fernando Torres 2014-ig meghosszabbította szerződését a Liverpoollal, melynek értelmében heti hetvenezer fontról száztízezerre emelkedik a fizetése.

A Newcastle csapata kölcsönvette a Manchester Unitedtől Danny Simpsont. A 22 éves védő 2003-ban szerződött a United akadémiájához, azóta már megfordult az Antwerpen, a Sunderland, az Ipswich és a Blackburn csapatánál is. Simpson januárig erősíti a Szarkákat.

A Portsmouth egyhónapos szerződést kötött Nwankwo Kanuval. A nigériai támadó hosszabb távra tervez ugyan, de mivel a tárgyalások még zajlanak, kellett egy rövidebb távú kontraktust kötni, hogy a játékos pályára léphessen a Fulham elleni bajnoki nyitányon.



Augusztus 11.:

A Chelsea tulajdonosa, Roman Abramovich személyesen utazik Németországba, hogy ajánlatot tegyen a Bayern Münchennek Frack Ribéryre. Angol lapinformációk szerint az orosz üzletember 40 millió fontot kínál a bajoroknak.

A Barcelona közölte szurkolóival, hogy nem költekezik túl a keretén Cesc Fabregas visszaszerzése érdekében sem.

Az Arsenalnak 15 millió fontot kell fizetnie, amennyiben az Ágyúsok Gera Zoltán csapattársával, a Fulham védelmének középhátvédjével. Brede Hangelanddal kívánják megerősíteni hátsó sorukat.

Az Evertonnál továbbra is bíznak benne, hogy sikerül megszerzniük az Arsenal svájci válogatott védőjét, Philippe Senderost.


Augusztus 9.:

A West Ham még nem tett le Mario Balotelli (Inter) megvételéről.

A Sunderland 5 millió fontért szerződtette Sylvain Distint (Portsmouth).

Mark Viduka (Newcastle) két évre írt alá a Portsmouth-hoz.


Augusztus 7.:

A Chelsea visszautasította a Real Marid 18 millió fontos ajánlatát Alexért, a brazil védőért.

A Manchester United állítólag még nem modott le a Bayern Münchent erősítő Franck Ribéry valamint a Valenciában szereplő David Silva leigazolásáról.

A Liverpool brazil középpályása Lucas Leiva elmondása szerint inkább visszatér hazájában, amennyiben nem jut több lehetőséghez a Vörösöknél.

A Bordeuax-t irányító Laurent Blanc szerint az Arsenal csak szórakozik Marouane Chamakh-kal, hiszen amennyiben az Ágyúsok valóban szeretnék megszerezni a támadót, már az övék lehetne.


Augusztus 6.:

Marouane Chamakh (Bordeaux) hamarosan az Arsenalnál köthet ki.

Didier Drogba új szerződést kötött a Chelseavel.

Moussa Sissoko (Toulouse) a Tottenham játékosa lehet.


Augusztus 5.:

A Standard Liege középpályása, Steven Defour az Anfield Roadra tart. A Liverpool a Xabi Alonsoért kapott pénzből 18 millió fontot Alberto Aquilani megszerzésére fordítana.

A Milan módosít korábbi ajánlatán, 31 millió fontot adna az Arsenalnak Cesc Fabregasért.

A Tottenham a Blackburn védőjével, Christopher Sambával orvosolná a hátsó alakzatában kialakult krízist. A londoni klub 10 millió fontot sem sajnálna a játékosért.

A Stoke kölcsönvenné az Evertontól James Vaughant.

Tovább erősítene Halmosi Péter klubja, a Hull City is: A Tigrisek a Villarreal amerikai válogatott támadója, Jozy Altidore mellett a Stoke City középpályását, Seyi Olofinjanát is leigazolnák. Utóbbiért három millió fontot fizetnének.


Augusztus 4.:

Arsene Wenger elmondása alapján az Arsenal nem hajlandó növelni a Bordeaux-nak Marouane Chamakhért kínált 6 millió fontos ajánlatot.

Az Arsenal 8 millió fontot adna a Chelsea elefántcsontparti támadójáért, Salomon Kalouért.

A Chelsea egyre közelebb kerül Andrea Pirlohoz. A londoniak állítólag 8 millió fontot adnak az AC Milannak a középpályásért.

A felröppent pletykákkal ellentétben Joe Cole álltólag nem igazol a Chelsea-től a Tottenhamhez.


Augusztus 3.:

A spanyol Marca című lap információi szerint a Liverpool leigazolta az AS Roma középpályását, Alberto Aquilanit.

Tizenöt éves játékost igazolna a Manchester United. A svéd ígéret, Linus Sjoberg jelenleg a Vasteras kötelékébe tartozik.

A Chelsea állítólag 100 millió fontot készül elkölteni a héten. Angol lapinformációk szerint ezen összeget Andrea Pirlo (AC Milan), Franck Ribéry (Bayern München) valamint Sergio Aguero (Atletico Madrid) megszerzésére fordítják majd a londoniak.

A West Brom tárgyalásokat folytat a Real Betisszel a német David Odonkor átigazolásáról. Ugyanakkor úgy tudni, hogy az angolok még nem tették meg ajánlatukat a szélsőért.

Az Arminia Bielefeld színeiben folytathatja az albán válogatott, jelenleg a Burnley színeiben szereplő Besart Berisha.


Augusztus 2.:

Az Everton a legutóbb a Milan mezét viselő hátvédet, Philippe Senderost szeretné megszerezni.

A Portsmouth három évre leigazolta a Blackburn együttesétől Aaron Mokoenát.

A Manchester United 16 éves zsenit vett a Le Havre-től, Paul Pogba személyében.


Július 31.:

Az Arsenalt iránytó Arséne Wenger szívesen látná együttesében a Bordeaux 12 millió fontra becsült marokkói támadóját, Marouane Chamakh-ot. Az Ágyúsok ugyancsak érdeklődnek az AS Roma középpályása, Daniele De Rossi iránt.

Rafa Benitez tartja magát ahhoz, hogy addig nem hajlandó elengedni Xabi Alonsót a Real Madridhoz, amíg a spanyolok nem emelik fel jelenlegi 24 millió fontos ajánlatukat 30 millió fontra.

A Manchester United 35 millió fontot ajánlhat a Bayern Münchennek Franck Ribéryért.

Az Ipswich Town állítólag 1 millió fontot hajlandó fizetni a Watfordnak Priskin Tamásért.


Július 30.:

Az Arsenal, a Tottenham, a Fulham és a Birmingham is szívesen látná Patrick Vieriát (Inter).

A Galatasaray a brazilokkal Konföderációs Kupát nyert Elano (Mnchester City) iránt érdeklődik.

Az Aston Villa is beszállt Matt Upsonért (West Ham) zajló versenybe.


Július 28.:

Andrea Dossena ügynöke szerint a Liverpool elfogadta a Napoli 4,3 millió fontos ajánlatát a védőre.

Alvaro Arbeloa kijelentette, hogy igen közel áll ahhoz, hogy elhagyva a Liverpoolt a Real Madridhoz szerződjön.

A Manchester City hamarosan bejelentheti, hogy leigazolta az Arsenal védőjét, Kolo Tourét.

A Real Madrid túlzásnak tartja a Liverpool által Xabi Alonsoért kért 30 millió fontot. A spanyolok “csak” 24 milliót hajlandóak fizetni a középpályásért.

Az Arsenal érdeklődését is felkeltette az AS Roma támadója, Mirko Vucinic.


Július 27.:

A Manchester City letett John Terry megszerzéséről, most az Arsenal 12 millió fontos védőjére, Kolo Touréra fenik a fogukat a vezetők. Mindemellett 20 millióra emelték az evertonos Joleon Lescottért tett ajánlatukat.

A Sunderland és Bordeaux a hírek szerint közel áll, hogy megállapodjanak Marouane Chamakh átigazolásában.

Sam Allardyce, a Blackburn menedzsere Huszti Szabolcs csapattársát, Pavel Pogrebnyakot csábítgatja. A tréner az orosz válogatott és a Zenit csatárával pótolná a Cityhez igazoló Roque Santa Cruzt.

A Sunderland, az Everton és az Aston Villa is élénk érdeklődést mutat a Standar Liege játékosa, Milan Jovanovic iránt, mióta a középpályás kijelentette, hogy az angol bajnokságban szeretne játszani.

Steven Pienaar úgy tűnik távozik az Evertonból, mivel nem fogadta el a klub szerződéshosszabbítási ajánlatát. A középpályás iránt az Atlético Madrid és a Fiorentina is érdeklődik.


Július 26.:

Kölcsönben a Napolihoz kerülhet a Liverpool hátvédje, Andrea Dossena.

A Tottenhamet irányító Harry Redknapp még nem mondott le Klaas-Jan Huntelaarról, habár a Real Madrid játékosának csökkentenie kell heti 90 000 fontos fizetési követelését.

A Tottenham 6 millió fontos ajánlatot tett a Newcastle francia védőjére, Michael Turnerre.

Martin O’Neill szerint a Liverpoollal és a Tottenhammel is hírbe hozott Ashley Young nem vált csapatot, és a támadó a jövőben is az Aston Villát erősíti.

Dél-koreai játékossal erősít a Bolton. Az angol gárda 2,1 millió fontot fizet az FC Seoul 21 esztendős játékosáért.

Amerikai támadót igazolna a Bristol City. Az FC Dallast erőstő Kenny Cooper aláírása 2 millió fontba kerülhet.


Július 25.:

A Liverpoolt irányító Rafael Benitez személyes megbeszélést folytatott Xabi Alonsoval, akit arra kért, hogy a Real Madrid csábítása ellenére maradjon hűséges a Liverpoolhoz, annál a klubnál, ahol imádják a szurkolók.

A Manchester Cityhez igazolt Emmanuel Adebayor szerint nagy erősítést jelentene új csapata hátsó sorának, amennyiben sikerülne leigazolni előző együttesétől, az Arsenaltól Kolo Tourét is.

Egy másik, Arsenalban szereplő védőt, Emmanuel Ebout több spanyol együttes is vinné, a Fiorentina pedig állítólag 9 millió fontot is megadna érte.

Három játékost is igazolt Kevin McCabe együttese: a Sheffield United színeiben folytatja a Manchester Cityből Ched Evans, a Hull szélsője, Ryan France, míg a Blackburn középpályása Keith Treacy kölcsönben érkezik.

A Liverpool védője, Alvaro Arbeloa a jövő héten várhatóan (4,5 millió font ellenében) aláír a Real Madridhoz.

Kölcsönben a Napolihoz kerülhezt a Liverpool másik hátvédje, Andrea Dossena.

Halmosi Péter együttese, a Hull City szívesen látná a soraiban Sol Campbellt, ám a Portsmouth 2 millió fontot szeretne a 34 esztendős védőért.

A Hull ugyancsak érdeklődik a Gyepes Gábor csapattársa, a cardiffi támadó Ross McCormack iránt, akiért szintén 2 millió fontért juthatnak hozzá.


Július 24.:

Ched Evans 3 millió fontért a Sheffield Unitedhez szerződött a Manchester Cityből.

A West Brom a Fulham harmadik ajánlatát is elutasította Jonathan Greeningért.

A Sunderland közel került az Olympique Marseille sztárjának, Lorik Canának a megszerzéséhez.

A St. Étienne csatára, Bafetimbi Gomis Portsmouthba tart.


Július 23.:

Kyle Naughton és Kyle Walker, a Sheffield United két fiatal hátvédje 8 millió fontért a Tottenhamhez igazolt. A megállapodás részeként Walker egy évre kölcsönbe vissza is kerül a Pengékhez.

A Portsmouth visszautasította az Aston Villa 2,5 millió fontos ajánlatát a francia bekkért, Sylvain Distinért, de a birminghamiek hajlandóak emelni a téten.

50 millió fontot is kifizetne John Terry-ért a Manchester City és havi egy millió fontot adna az angol válogatott középhátvédnek a Telegraph szerint.


Július 22.:

A Chelsea és a Manchester City is beszáll a Xabi Alonsoért folytatott harcba, miután a Liverpool középpályásának Real Madrihoz való szerződése végleg meghiúsulni látszik.

A Tottenham valamint a Fulham tovább küzd a Portsmouth gólvágójáért, Peter Crouchért, azt követően, hogy a Sunderland 12 millió fontos ajánlatával is képtelen volt megszerezni a válogatott támadót.

A Sunderlandet irányító Steve Bruce a Tottenham csatárával, Darren Benttel erősítené meg csapata támadósorát. Fülöp Mártonék szakmai stábja ugyancsak figyeli a Bordaux marokkói válogatottját, Marouane Chamakhot.

A Chelseat valamint a Tottenhamet követően a Fulham is érdeklődik már David Beckham megszerzése iránt.

A Tottenham 17 millió fontot ajánl a Real Madrid 23 esztendős támadójáért, Alvaro Negredoért.


Július 21.:

Borsot törne a Manchester United orra alá a német bajnok Wolfsburg: a Farkasok a Vörös Ördögök kiszemeltjével, a brazil Nilmarral (Internacional ) kacérkodnak.

Marek Cech, a West Brom szlovák bekkje a Boltonhoz, vagy a skót Celtichez igazolhat.

A Wigan leigazolta a skót Hamilton szupertehetséges ír középpályását, James McCarthy-t.


Július 20.:

Az Arsenalnál újra előtérbe került Edin Dzeko (Wolfsburg) szerződtetése.

A Tottenham és a Chelsea is szívesen látná soraiban David Beckhamet (L.A. Galaxy).

A Liverpoolnál most az angol válogatott szélső, Ashley Young (Aston Villa) a téma.


Július 19.:

A West Ham leigazolná az AS Roma fiatalját, Siomne Bezziccherit.

A Portsmouth a Birmingham City védőjével, Krystian Pearce-szel erősítene.

Jason Scotland (Swansea) csatlakozott a Wigan együtteséhez.


Július 18.:

Sylvain Distin a Portsmouth csapatától az Aston Villához tart, a francia védőért 3 millió fontot kell majd fizetnie a Villának.

Peter Crouch a hétvégén dönt, hogy a Sunderland, vagy Fulham ajánlatát fogadja el, a Portsmouth 12 millió fontot fog kasszírozni a csatáron, ha létrejön bármelyik klubbal a megállapodás.

A Hull City konkrét ajánlatot tett a Newcastle balhés középpályásáért, Joey Bartonért, akiért 3 millió fontot is fizetnének.

Nathaniel Clyne személyében hátvédet csábít a Sunderland, a Fekete Macskáknak 5 millió fontjukba kerülhet Crystal Palace játékosa.

Pascal Chimbonda a Blacburn játékosa lehet, ha az előző idényt a Sunderland együttesénél töltő francia válogatottat el akarja adni a Tottenham.


Július 16.:

Liam Lawrence 2013-ig meghosszabbította szerződését a Stoke Cityvel.

Bobby Zamora (Fulham) 6 millió euróért a Hull Cityhez igazolt.

Stewart Downing (Middlesbrough) engedett a csábításnak és 12 millió fontért az Aston Villában szerződött.


Július 15.:

Bár egyelőre Xabi Alonso megtartásáért küzd, mindenesetre már kinézte a spanyol utódját a Liverpool. Rafa Benitez állítólag az AS Roma középpályásával, Alberto Aquilanival pótolná a Real Madridba tartó Xabi Alonsót.

A Sunderland ajánlatot készül tenni a Manchester City támadójára, Craig Bellamyra.

Mark Hughes szerint John Terrynek változásra, illetve váltásra van szüksége, így bízik benne, hogy a védőt a Chelsea-t elhagyva csapatához, a Manchester Cityhez igazol.

Patrick Viera visszatérhet Angliába, miután az Inter középpályása iránt élénk érdeklődést mutat a Tottenham.


Július 14.:

A Manchester City végül leigazolta Carlos Tevezt, a városi rivális United korábbi játékosát. A 25 éves argentin támadó öt évre kötelezte el magát a klubnál.

A Tottenham le kívánja igazolni a korábban az Arsenalban is megforduló Patrick Vieirát. A Daily Mail értesülései szerint a Spurs már meg is kezdte a tárgyalásokat a játékossal, akire Jose Mourinho már nem tart igényt.

A Daily Star értesülései szerint John Terry maradásáért cserébe azt várja a Chelsea vezetőitől, hogy heti 250 ezer fontos fizetést biztosítsanak neki. A kőkemény angol bekket a Manchester City csábítja kitartóan.

A West Ham United trénere, Gianfranco Zola egy évre kölcsönvenné a Barcelonától Eidur Gudjohnsent.

A Hull módosított az ajánlatán: 10 millió fontért cserébe Ross McCormack mellé Joe Ledleyt is leigazolnák a Tigrisek a Cardiff Citytől.


Július 13.:

A Chelsea vezetősége megbeszéléseket folytat John Terryvel, a londoniak ugyanis tartanak tőle, hogy csapatkapitányuk végül igent mondhat a Manchester City csábítására.

A Manchester United egyre közelebb kerül a Grémio 20 esztendős tehetséges középpályásának, Douglas Costának a leigazolásához.

Az Aston Villa a Middlesbrough-ból erősítheti meg középpályáját, amennyiben sikerül megszereznie Stewart Downingot.

Hajnal Tamás együttese, a Hull City Gyepes Gábor csapattársát, a cardiffi Ross McCormacket igyekszik megszerezni támadósorába. A Hull ugyancsak megkísérli leigazolni az Ipswich által 3 millió fontért csábított sunderlandi támadót, Darryl Murphyt.


Július 11.:

A Celtic trénere, Tony Mowbray cáfolta azokat a híreket, hogy leigazolná Mark Vidukát, aki a Newcastle Unitednél nemrég lejárt szerződése után szabadon igazolható. Az ausztrál válogatott támadó korábban már eltöltött két esztendőt a skót csapatnál és igen remek teljesítményt nyújtott, harminchét találkozón harmincszor volt eredményes.

Az Atlético Madrid elnöke, Enrique Cerezo elmondta, a Manchester United nem tett semmilyen ajánlatot Sergio Agüeroért.

A Liverpool 18 éves francia utánpótlás válogatott védővel erősített. A 18 éves Chris Mavinga több poszton is bevethető, eddig a Parsi St. German játékosa volt. Hír még a csapat háza tájáról, hogy a marokkói Nabil El Zharral 2012-ig hosszabbítottak a Vörösök. A 2006 októberében érkező támadó középpályás az előző szezonban 19-szer szerepelt az együttesben.

A The Sun értesülései szerint Phil Brown, a Halmosi Pétert is soraiban tudó Hull City trénere négy millió fontos ajánlatot tett a Fulhamnek Gera Zoltán csapattársáért, Bobby Zamoráért.

A frissen feljutott Birmingham City nem tétlenkedik: az átigazolási piacon eddig is aktív klub nyolc középpályást tesztel, a Kékek edzője, Alex McLeish csak ezután véglegesíti a keretet.


Július 10.:

Peter Crouch visszautasította a Portsmouth szerződéshosszabbítási ajánlatát.

A Blackburn Rovers a 27 éves francia középpályással, Gael Daniccsal (Valenciannes) erősíthet.

Az Everton a Reading fenegyerekére, Stephen Huntra vetette ki a hálóját.


Július 8.:

A Sunderland után a Tottenham is bejelentkezett David Dunne-ért (Manchester City).

Andrij Arhavin (Arsenal) nem akar a Barcelonába igazolni.

A Chelsea 70 millió fontot ajánlott Franck Ribery-ért (Bayern München).


Július 7.:

Sir Alex Ferguson húsz millió fontot is adna a Real Madridnak Klaas-Jan Huntelaarért.

Mindeközben a Blackburn is vinne egy holland támadót a Realból, Sam Allardyce kiszemeltje a 33 éves Ruud van Nistelrooy.

Egyre közelebb került a Liverpoolhoz a 16 éves Nikolaj Kohlert, aki három évre szerződhet a Vörösökhöz. A középpályás jelenleg a Esbjerg játékosa.

A Chelsea még egy utolsó próbát kíván tenni Franck Ribéry megszerzésére, de Carlo Ancelotti arra az eshetőségre is felkészült, ha esetleg nem sikerülne szerződtetni a franciát: akkor a Realos Wesley Sneijder érkezhet Londonba.

A Manchester City sem arról híres, hogy feladná: mivel úgy tűnik a csapat nem tudja megszerezni John Terryt, a City újabb ajánlatot készül tenni az Evertonnak Joleon Lescottért, akiért korábban már 15 millió fontot is adtak volna.


Július 6.:

Ha az Arsenal vinné szeretné Felipe Melót, a Fiorentina meg akarja kapni William Gallast.

A Liverpool kiszemelte magának az argentin Esteban Cambiassót (Inter).

Peter Crouch (Porsmouth) legfrissebb ajánlata a Fulhamtől érkezett.


Július 5.:

Úgy tűnik a Chelsea végül elfogadja a Manchester City ajánlatát és 45 millió fontért elengedi John Terryt.

A Barcelona egyre közelebb kerül az argentin Javier Mascherano leigazolásához.

A Manchester United portugál szélsője Nani aggódik a jövője miatt, amióta megérkezett a csapathoz Antonio Valencia. A hírek szerint az Atlético Madrid és a Villarreal is szerződtetné a 22 éves játékost.

A Milan az Arsenal korábbi játékosát, Mathieu Flaminit és 20 millió fontot adna az Ágyúsoknak Emmanuel Adebayorért.

David Moyes egy újabb Manchester United veteránt csábítana Evertonba, ezúttal Paul Scholes a kiszemelt.



Július 4.:

A Manchester City kész a Premier League legjobban kereső játékosává tenni John Terryt, a Chelsea rutinos bekkjét. A hírek szerint a City 300 ezer fontos heti bérrel csábítja a londoniak csékáját.

Edin Dzeko és a Milan kálváriája úgy tűnik végleg lecsengett, így a játékos maradt Wolfsburgban. Igen ám, csakhogy most a Daily Mirror értesülései szerint a Chelsea fog mindent megtenni a gólvágó bosnyák megszerzéséért.

A Liverpool egy csere keretében meg kívánja szerezni Alvaro Negredot a Real Madridtól, míg Xabi Alonso áttenné a székhelyét a Bernabeu-stadionba. Az üzlet létrejötte esetén némi pénz is átvándorolna a Vörösök számlájára.

Fülöp Márton riválisa, a 9 millió euróra taksált Craig Gordon elmondta, a klubnál marad és szeretné visszaszerezni helyét a kapuban.

Robin van Persie körül mindig is sok pletyka alakult ki, most azonban a játékos egy időre befagyasztotta a témát, ugyanis 2014-ig meghosszabbította szerződését az Arsenallal.


Július 3.:

Angol lapértesülések szerint Michael Owent már csak az orvosi vizsgálat választja el a Manchester Unitedtől. A korábbi Aranylabdás liverpooli nevelés, a transzfer létrejöttével ősi riválist erősítene. Owen szerződése szerdán lejárt a Newcastle Unitednél, így szabadon igazolhatóvá vált.

Dzsudzsák Balázs csapata, a PSV Eindhoven mindent megtesz azért, hogy megszerezze Jan Vennegoor of Hesselinket, akit a héten engedett el a Celtic.

A Manchester United másik kiszemeltje a Sevilla 28 éves gólvágója, Luis Fabiano, de a brazil csatárra a Milan is feni a fogát.

Sol Campbell, a Portsmouth védője a másodosztályba igazolhat, méghozzá az épp idén kipottyanó Newcastlebe.

Az Aston Villa 8 millió fontot adna a 22 éves svéd csatártehetségért, Markus Bergért.


Július 2.:

A Barcelona kész 25 millió fontot adni a Liverpoolnak az argentin középpályásért, Javier Mascheranoért.

A Birmingham City sem tétlenkedik, a gárda vezetősége a korábban az Arsenalban is megforduló Patrick Vieirát csábítja, heti 100 ezer fontos fizetést ajánlva az Inter franciájának.

A Manchester City menedzsere, Mark Hughes legújabb kiszemeltje az Evertonban szereplő Joleon Lescott. A liverpooli gárda vezetősége 20 millió fontot remél a transzferből, de ez 5 millióval több, mint amennyit Hughes szánna az üzletre.

Gera Zoltán csapattársa, Clint Dempsey könnyen az Evertonban köthet ki, miután a szerződéshosszabbítási tárgyalások megakadtak a Fulhammel. A játékos 4 millió euróért válthat.

A Sunderland menedzsere Steve Bruce közel áll ahhoz, hogy Fülöpékhez csábítsa a Reading középpályását Stephen Huntot, és Humberto Suazo személyében egy chilei támadót.


Július 1.:

A Blackburn menedzsere, Sam Allerdyce meg kívánja szerezni a korábbi evertoni szélsőt, Andy van der Meydét.

Michael Owent az Aston Villa és az Everton is viheti, amint lejár a szerződése a Newcastle Uniteddel.

Úgy tűnik, a manchester City brazil támadója Jó a következő szezont is az Evertonnál tölti kölcsönben, miután a City trénere, Mark Hughes nem tud neki helyet biztosítani a kezdőben.

A Tottenham legújabb kiszemeltje a svájci válogatott és a Lokomotiv Moszkva hálóját őrző Eldin Jakupovic.

Az Arsenal és a Tottenham készül versenyt futni a Marseille középpályásáért, Loik Canaért.


Június 30.:

Antonio Valencia, a Wigan ecuadori szélsője négy évre a Manchester Unitedhez igazolt.

Alaposan megerősítené keretét az Arsenal: a londoni egylet három top-futballistáért is síkra száll, az Ágyúsok Karim Benzemát, Franck Ribéryt és a brazil Felipe Melót szemelték ki maguknak.

Beerősítene a Chelsea: Jurij Zsirkov, a CSZKA támadója, Daniel Sturridge, a Manchester City csatára, valamint Ross Turnbull, a Middlesborough hálóőre a kiszemelt.

Az Arsenal vezetősége meglepődött Andrej Arshavin azon kijelentésén, hogy az orosz jobban érezné magát a Barcelona csapatánál.

A The Sun szerint Eto'o szívesen csatlakozna a Manchester Cityhez, ahol rekordnak számító 250 ezer fontos sztárgázsit is zsebre vághatna havonta.

A Wolverhampton a csapat háza táján átigazolási rekordnak számító 6.5 millió fontért megszerezte a Readingtől a csatár Kevin Doyle játékjogát.


Június 29.:

Anton Ferdinand elhagyja a Sunderland együttesét, és visszatér a West Ham Unitedhez, ahonnan egy évvel korábban távozott.

Az Everton 5 millió fontot adna a Groningennek, a 21 éves svéd Marcus Bergért.

A Wolverhampton Franciaországból szeretne erősíteni, 1,5 millió fontért igazolná le a Monaco horvátját, Jerko Lekót, és 2.5 millióba kerülhet a marseille-i Ronald Zubar.

A Hull védője Sam Ricketts a Bolton Wanderershez tart.

A Birmingham City a Rangers középpályásával, Barry Fergusonnal erősítene.


Június 28.:

Tim Borowski, a Bayern München középpályása 5 millió fontért az Aston Villához távozhat, ahol a Manchester City-hez igazolt Gareth Barry pótlása lesz a feladata.

Az Arsenal 30 millió fontot és a 10 millióra taksált dán Nicklas Bendtnert adná a francia Franck Ribéryért (Bayern München) cserébe.

Eidur Gudjohnsen visszatérhet Angliába: a Chelsea korábbi izlandi csatára Barcelonából a West Ham Unitedhez igazolhat.

A másodosztályú Swansea City két játékosát is a Premier League-be vinnék: összesen 7 millió fontot adna a holland Ferrie Bodde-ért a Bolton, illetve Jason Scotlandért az újonc Burnley.


Június 27.:

Steve Bruce, Sunderland tréner első igazolása a Tottenham csatára, Darren Bent lehet. A spurs 18 millió fontért kínálja a játékost, de a Fekete Macskák szeretnék lejjebb alkudni az árat.

Karim Benzema ügynöke tájékoztatta a Manchester United vezetőségét, hogy már csak idő kérdése, hogy a 35 millió fontra taksált játékos elhagyja a Lyont.

A Hull City menedzsere, Phil Brown elmondta, ha érkezik neki is tetsző ajánlat, úgy akár meg is válna a gárda brazil játékosától, Geovannitól.

Sam Allerdyce és a Blackburn nem kisebb nevet szeretne a Rovershez csábítani, mint a holland válogatott Ruud van Nistelrooy.

Az Aston Villa a 34 éves Sol Campbellt csábítja, aki ingyen csatlakozhatna a klubhoz.


Június 26.:

Az Arsenal togói csatára, Emmanuel Adebayor lehet a Milan legújabb kiszemeltje, amennyiben az olasz klubnak nem sikerülnie megegyeznie a Wolfsburggal Dzeko ügyében.

Úgy tűnik a Manchester United egyre közelebb kerül Karim Benzema szerződtetéséhez, miután a Lyon 15 millió fontos ajánlatot tett a Portónak Lesandro Lopezért. A Vörös ördögök 30 millió fontot áldoznának Benzemára.

Továbbra is Manchester United: Sir Alex Ferguson megerősítette, hogy a portugál Nani is részét képezi a wigani Antonio Valenciáért tett ajánlatnak.

A Chelsea közel áll ahhoz, hogy 4 millió fontért leigazolja a Charlton 17 éves csatárát, Jonjo Shelveyt, akit a Newcastle, a Tottenham és West Ham
is szívesen megkaparintana.

Gyepes Gábor együttese a Cardiff is erősítene: Dave Jones edző csapatát szóba hozták a Millwall védőjével Zak Whitbread-el, a Motherwell kapitányával, a 23 éves Paul Quinnel, valamint csatárával, David Clarksonnal. E három üzlet nagyjából 2 millió fontba fájhat a Citynek, ugyanis Whitbreadet 1 millió, Quinnt hatszázezer, míg Clarksont négyszázezer fontra taksálják.


Június 25.:

Az angol The Sun-nak adott interjújában Cesc Fabregas, az Arsenal spanyol játékosa elmondta, bosszantja, hogy négy éve nem nyert semmilyen trófeát az Ágyúsokkal, így nem tartja kizártnak, hogy eligazol a londoni klubtól - a Barcelona és a Real Madrid tűnhet befutónak.

A Blackburn csapata a portsmouthi Peter Crouch-al pótolná a Manchester Cityhez távozó Roque Santa Cruzt.

A Sunderland meg szeretné szerezni a szabadon igazolható Peter Lovenkrandsot a Newcastle-től.

Djibril Cissé orvosi vizsgálaton esik át, mégpedig a görög Panathinaikosznál.

A Wigan vezetői elmondták, visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatokat kaptak a Manchester Unitedtől és a Real Madritól Antonio Valenciáért. A Daily Mail információi szerint 14-18 millió font közötti értékekről lehet szó.


Június 24.:

Sir Alex Ferguson 45 millió fontot sem sajnálna az argentin Sergio Agüero (Atletico Madrid) leigazolására.

Hamarosan a Sunderland csapatában folytathatja pályafutását Radoslav Kovac, a Szpartak Moszkva cseh hátvédje, aki a West Ham játékosaként már kipróbálta magát az angol pontvadászatban.

Napokon belül aláírhatja szerződését a Tottenhammel Stewart Downing, a Middlesbrough angol válogatott szélsője mintegy 15 millió font ellenében igazolhat a White Hart Lane-re.


Június 23.:

A Fülöp Mártonnal felálló Sunderland is érdeklődik a Fulham középpályása, Didier Zokora iránt. Az elefántcsontparti játékost az Atlético Madrid és a Sevilla is szívesen látná a soraiban.

A Wolverhampton Wanderers kész megdönteni a klub átigazolási rekordját, így akár hat és fél millió fontot is áldozna a Reading csatárára, Kevin Doyle-ra.

Az óriási meglepetésre kipottyanó Newcastle United védője, Steven Taylor elmondta, otthagyja a Szarkákat, ha nem Alan Shearer lesz a gárda menedzsere.

Úgy tűnik a Manchester United megtalálta a következő Cristiano Ronaldót, a brazil Grémióban játszó Douglas Costa személyében. A 18 éves játékos jelenlegi ára 21 millió font, de Sir Alexék reménykednek benne, hogy sikerül jobb belátásra téríteni a brazil együttes vezetőségét.

Mindeközben a Chelsea sem tétlenkedik: a londoniak CSZKA Moszkva baloldali védőjét, a 15 millió fontra taksált Jurij Zsirkovot vinnék.

Robin van Persie 2013-ig meghosszabbította a szerződését az Arsenallal, melynek értelmében évi három és fél millió font üti a markát a jövőben.



Június 22.:

Glen Johnson, a Porrtsmouth angol válogatott védője Liverpoolba igazolt. A rivális Chelsea által szintén körbeudvarolt bekk vételára egyelőre ismeretlen.

A Manchester Citynek sikerült hetedik próbálkozásra megszerezni a Blackburntől Roque Santa Cruzt. A játékos 17 millió fontért váltott csapatot.

Robert Acquafresca iránt érdeklődik a Fulham.

Bár már elfogadta a MU a Hull által tett 6 millió fontos ajánlatot Frazier Campbellért, a csatárnak most újabb kérője akadt, méghozzá a Sunderland.

Úgy tűnt, hogy Kevin Davies a Boltonból a Blackburn Rovershez igazol, ám a jelek szerint mégsem fog realizálódni az ügylet.

A Manchester City válogatott kapusa Joe Hart újra kölcsönbe kerülhet, ezúttal a Birminghamhez.


Június 21.:

A Halmosi Péterrel felálló Hull legújabb kiszemeltje a kiesés sorsára jutó Newcastle csatára, Michael Owen. A szerződés létrejöttéhez a korábbi Aranylabdás játékosnak bele kellene egyeznie egy jelentős fizetéscsökkentésbe.


Június 20.:

Gianfranco Zola még mindig nem tett le arról, hogy a West Ham kölcsönvegye az Inter támadóját, Mario Balotellit.

Angol utánpótlás-válogatottal erősíthet az Aston Villa, David Wheater a kiesett Middlebrough együttesétől jöhet.

A legutóbb Portsmouthban játszó Jermaine Pennant iránt érdeklődik Steve Bruce, a Sunderland menedzsere, a jobbszélső játékjoga azonban eddig a Liverpoolé volt.

Az eddig a West Bromot erősítő Marc-Antoine Fortune is a Celtic fókuszába került, a skótoknak majd a francia Nancyval kell megegyezniük.

Rogué Santa Cruz a Blacburn Rovers csapatától a Manchester Cityhez igazolhat, a City állítólag már el is fogadta a 18 millió fontos vételi árat.


Június 18.:

A tekintélyes Independent a Halmosi Pétert is soraiban tudó Hull City lehetséges nyári igazolásai között emlegeti a korábban az Aston Villával is szóba hozott Juhász Rolandot, a magyar válogatott védőjét.

Egyik legnagyobb riválisától, az Arsenaltól igazolna csatárt a valószínűleg Cristiano Ronaldót és Tevezt is elveszítő Manchester United. Az angol bajnok kiszemeltje a holland támadó, Robbie Van Persie.

A Vörös Ördögök B-tervet is kidolgoztak, ha a londoniak nem mennek bele a holland költözésébe. Sir Alex Ferguson a Roma montenegrói csatárával, Mirko Vuciniccsal is szívesen dolgozna együtt. A probléma a támadóért kért összegben leledzik, hisz a Farkasok 25 millió eurót kérnének a csatárért, a MU viszont csak 15-öt adna.

Karim Bemzemát, a Lyon francia válogatott csatárát csak mega-ajánlatért engedné el az OL elnöke, Jean-Michel Aulas. A fiatal támadóért a MU, a városi rivális City, a Chelsea és a Real Madrid is érdeklődik.

Lee Bowyert, a West Ham korábbi válogatott középpályását a játékos tavaszi (kölcsön)csapata, a Birmingham City és a Fulham is vinné.


Június 17.:

Wojciech Szczesny-t, az Arsenal fiatal lengyel kapusát több alacsonyabb osztályú angol gárda is szívesen látná a gólvonalán.

A Fulham is csatába száll a Manchester City brazil támadójáért, Jóért. A csatárért a hírek szerint 8 millió fontot kellene fizetnie Gera Zoltán csapatának.

Mega-átigazolásra készül az Aston Villa: Némi készpénzért és John Carew-ért cserébe szeretné megkapni a Tottenhamtől Jermaine Jenast és David Bentleyt.


Június 16.:

Fernando Torres állítása szerint nem tud a Manchester United érdeklődéséről, ám nem is áll szándékában elhagyni a Liverpoolt.

Carlo Ancelotti is szívesen látná csapatában Carlos Tévezt, így nem kizárható, hogy 25 millió fontért végül a Chelsea szerzi meg a Manchester City által is csábított és a Manchester United által is marasztalt támadót. A szakember állítólag már a csatár telefonszámát is megszerezte Hernán Crespótól.

A Liverpool 19,5 millió fontért leigazolta a Portsmouth védőjét, Glen Johnsont.

A Chelsea-ben folytathatja a Manchester City támadója, Daniel Sturridge.

Egyre biztosabbnak tűnik Ricardo Carvalho távozása a Stamford Bridge-ről, miután a portugál kijelentette, hogy a Chelsea nem segítette kellőképpen sérülése idején.

A Real Madrid egy listát juttatott el a Premier League-es klubokhoz, azon játékosok nevével, akiken szívesen túladna. Az angol klubok így Arjen Robberne, Ruud van Nistelrooyra, Klaas-Jan Huntelaarra, Wesley Sneijderre, Rafael van der Vaartra, Royston Drenthére, Javier Saviolára, Gabriel Heinzére és Mahamadou Diarrára egyaránt lecsaphatnak.


Június 15.:

A Manchester United 45 millió fontos ajánlattal szállhat harcba a Real Madriddal a Valencia gólgyárosáért, David Villaért.

A Manchester City ajánlatot tehet a Porstmouth támadójára, Peter Crouchra, illetve kölcsönveheti a Fulham csatárát, Jot.

Fülöp Márton együttese, a Sunderland támadósorát a Tottenhames Darres Benttel erősítené meg, míg a védelembe a Manchester Citytől Richard Dunne, a középpályásra pedig a Wigantól Lee Cattermole érkezhet.


Június 14.:

A nagy rivális Liverpool támadójára, Fernando Torresre készül állítólag ajánlatot tenni a Manchester United. A Vörös Ördögök BL-döntőbeli ellenfelüktől, a Barcelonától pedig kapusukat, Victor Valdest csábítanák el Manchesterbe.

Június 13.:

A Liverpool trénere, Rafa Benitez a hétvégén meg szeretné szerezni a Portsmouth védőjét, Glen Johnsont.

A Fülöp Mártont is foglalkoztató Sunderland új edzője, Steve Bruce kész 15 millió fontot ajánlani a Tottenhamnek Robbie Keanért.

Angol lapértesülések szerint a triplázó Barcelona elcserélné a gárda gólvágóját, Samuel Eto'o-t a Liverpoolal Javier Mascheranóra.

A Real Madrid továbbra is Angliában keres játékost, a hírek szerint 8 millió fontért vinnék Alvaro Arbeloát Liverpoolból.

Harry Redknapp, a Tottenham menedzsere a Toulouseból erősítene: Moussa Sissoko és Etienne Capoue érkezhet.


Június 12.:

Angol lapértesülések szerint Sir Alex Ferguson csak is azzal a feltétellel engedte el C.Ronaldot, hogy az érte kapott összeget teljes egészében új játékosok leigazolására költheti. Főcélpontjai így most Ribéry (Bayern München), Benzema (Lyon) valamint Valencia (Wigan).

Állítólag végül a Barcelona támadója, Samuel Eto’o is a Vörös Ördögöknél köthet ki, de felmerült a United kapcsán David Silva (Valencia) és Robben (Real Madrid) neve is.

Gennaro Gattusso követve korábbi mesterét, Carlo Ancelottit az AC Milantól a Chelsea-hez igazolhat.


Június 11.:

A Manchester United elfogadta a Real Madrid Cristiano Ronaldóért tett 80 millió fontos ajánlatát.


Június 10.:

A Gera Zoltánt is a soraiban tudó Fulham szívesen leigazolná a német Hertha BSC-t elhagyó Marko Pantelicet. Vlado Borozan, a 30 éves szerb támadó ügynöke egyelőre annyit árult el, hogy a futballista elhagyja a német fővárost.

Az Everton nyerheti a Leeds United szupertehetségéért, Fabian Delphért folytatott versenyfutsát. A 4 millió fontra taksált középpályásért a Manchester United, a Fulham és a Sunderland is érdeklődik.

Rafa Benitez, a Liverpool spanyol menedzsere kijelentette: nincs esélye a Barcelonának az argentin Javier Mascherano megszerzésére, mivel a játékos nem eladó.

A Chelsea tehetséges védőjével, Michael Mancienne-nel erősíthet az újonc Wolverhampton, a bekk kölcsönben érkezhet a Farkasokhoz.


Június 9.:

Kaká szerződtetése ellenére sem mond le a Real Madrid Cristiano Ronaldo megszerzéséről.

A Valencia támadója, David Villa várhatóan még a héten döntést hoz jövőjével kapcsolatosan, hogy a Real Madrid vagy a Chelsea színeiben folytatja pályafutását.

A Liverpool menedzsere, Rafa Benitez tagadja azon híreket, melyek szerint klubja leigazolni készülne a Napoli támadóját, Ezequiel Lavezzit.

A Blackburn az osztrák Marc Jankoval pótolná Roque Santa Cruzt amennyiben az végül elfogadná a Manchester City ajánlatát.

Dimitar Berbatov valamint Nemanja Vidic ügynökeik állítása szerint nem hagyják el a Manchester Unitedet.


Június 8.:

A Liverpool a hírek szerint a Laziós Goran Pandevvel erősítene.

A Tottenhamnél cáfolják, hogy elengednék Didier Zokorát a Sevillába.

A Manchester United 7 millió fontot is megadna a Sheffield Unitednek Kyle Naughtonért.

Az Everton a Readinget gyengítené, Kevin Doyle-t és Stephen Huntot is csábítják a liverpooliak.

Az Arsenal nagyon közel került ahhoz, hogy 13 millió euróért megszerezze az Ajax csapatkapitányát, Thomas Vermaelent.

A Manchester United és a Real Madrid is ajánlatot tehet Antonio Valenciáért, a Wigan csatáráért. A játékost azonban könnyen lehet, hogy már Sunderlandből tudják csak elcsábítani, ugyanis a játékos követheti Steve Bruce-t Fülöp Márton együtteséhez.

Június 7.:

A Tottenhamet irányító Harry Redknapp akár 10 millió fontot is adna a Blackburnnek Roque Santa Cruzért.

A Newcastle ászát, Michale Owent szeretné az Aston Villa, bár a játékos 70 ezer fontos heti fizetést szeretne.

Az olasz bajnok Inter 25 millió fontot sem sajnálna Robin van Persire, az Arsenal holland csillagára.

A Sunderland új menedzsere Steve Bruce mindent megtesz azért, hogy megszerezze Antonio Valenciát korábbi csapatától, a Wigantől.

A Blackburn trénere, Sam Allardyce legújabb kiszemeltje a Paris St. Germainben játszó Jerome Rothen.


Június 6.:

A Manchester Cityt szóba hozták az Andok Maradonájaként emlegetett perui Roberto Merinóval.

A Real Madrid rálicitálna a Chelseare és 60 millió fontot sem sajnálna Franck Ribéryért.

A Tottenham 8 millió fontot és David Bentleyt adná az Aston Villának a szélső Ashley Youngért.

A Barcelona a Liverpoolban játszó argentin Javier Mascheranóval erősítene, erre pedig 20 millió font körüli összeget fordítana.

Az Anfield Roadról az olasz Andrea Dossena is igen kapós, most a Juventus a legújabb kérő.


Június 5.:

Frank Lampard szerint a Chelsea-nek Franck Ribéry-vel és David Villával kellene erősítenie.

Andrea Prilo tagadja, hogy ahogyan az a sajtóban megjelent, Carlo Ancelottit követve elhagyná az AC Milant a Chelsea-ért.

A Manchester City angol lapértesülések szerint egyre közelebb kerül Samuel Eto’o leigazolásához. Ugyanakkor állítólag a Chelsea is érdeklődik a támadó iránt.

A Chelsea-nél “parkolópályára” tett Deco az Internazionaléban folytathatja, miután szabadon igazolhatóvá vált.

Az AC Milan és a Barcelona is szívesen látná a soraiban a Manchester United hátsósorát erősítő Nemanja Vidicet.

A Real Madrid 20 millió angol fontot ajánl a Liverpool középpályásáért, Xabi Alonsoért.

Az Aston Villa 10 millió fontért csábítaná vissza Angliába Alexander Hlebet a Barelonától.

Emmanuel Adebayor ügynöke megerősítette, hogy már több ajánlatot is kapott az Arsenal 25 esztendős támadójára, ugyanakkor állítása szerint az AC Milannal egyelőre nem folytat egyeztetéseket.

A Portsmouth új tulajdonosa, Sulaiman Al Fehim állítása szerint tévesek azon a sajtóban megjelent információk, melyek szerint Sven-Göran Eriksson kerülne a Pompey kispadjára.

A West Hamben köthet ki a Middlesbrough védője, Matthew Bates.


Június 4.:

A Chelsea 40 millió fontos ajánlatot tett a Valenciának David Villáért, amit azonban a spanyol klub nem fogadott el.

A Chelsea szeretné elhalászni a Liverpool orra elől Glen Johnsont, akit korábban 4 millió fontért adott el a Portsmouth-nak. Most 17 millió fontot adnának érte.

A Milan alelnöke, Adriano Galliani a sajtóban üzente meg a Chelsea-nek, hogy mondjon le Kaká, Pirlo és Pato megszerzéséről.

5,3 millió fontért happolhatja el a városi rivális Arsenal orra elől a Tottenham a holland tehetséget, Ismaïl Aissatit (Ajax).

A Liverpool és a Bolton is bejelentkezett Sanli Tuncayért, a Premier League-ből kiesett Middlesbrough török csatáráért.

Sir Alex Ferguson, az angol bajnok Manchester United mestere három fiatal játékosát, Frazier Campbellt, Danny Simpsont és Darron Gibsont is átadólistára tette.


Június 3.:

A Liverpool a nyáron nagy csatát vívhat a Chelsea-vel Stephane Sessegnon (PSG) átigazolásáért. A Vörösök kiszemeltjei közül Carlos Tevezt (MU) a Tottenham is vinné.

Gareth Barry megszerzésével sem "áll le" a Manchester City: Mark Hughes menedzser Samuel Eto'o-t (Barcelona), Joleon Lescottot (Everton), Kolo Tourét (Arsenal) és Didier Drogbát (Chelsea) is szívesen látná csapatában.

A City nem hivatalos honlapjának információi szerint amennyiben a támadószekcióba jelentős nevek érkeznek, úgy a brazil Robinho hazatérhet nevelőegyesületébe, a Santosba.

A hírek szerint a városi rivális United is nagy fába vágta a fejszéjét, a BL-döntős az olasz világbajnokot, Daniele De Rossit (Roma) nézte ki magának.

A Bolton Wanderers a Tottenham utánpótlás-válogatott középpályását, Tom Huddlestone-t csábítaná el.

Ugyancsak Bogdán Ádám csapatával kapcsolatos átigazolási hír, hogy a Wanderers 5 millió fontért visszacsábítaná Newcastle-ből Kevin Nolant.


Június 2.:

Komoly változások várhatók a története első élvonalbeli szereplését bennmaradással záró Hull Citynél. A Halmosi Pétert is foglalkoztató klubtól nyolc játékos távozik nyáron, köztük a tavaly Premier League-tagságot jelentő gólt szerző veterán Dean Windass.

Angol válogatottat igazolt a Manchester City: Gareth Barry-ért 12 millió fontot fizettek az Aston Villának.

Carlo Ancelotti nagyon komoly erősítéseket tervez a Chelsea-nél. A hírek szerint az olasz többek között Andrea Pirlót, Kakát, Alexandre Patót, Xabi Alonsót, Clarence Seedorfot, David Villát és Franck Ribéry-t is szeretné megszerezni.

A Halmosi Pétert is foglalkoztató Hull City nem hosszabbít szerződést a klubot a Premier League-be lövő veterán csatárral, Dean Windassel.

Az Everton együttese a Newcastle-lel kieső Michael Owen megszerzésén fáradozik.

Steven Gerrard, a Liverpool csapatkapitánya az Aston Villa kulcsemberének, Garreth Barry-nek a megszerzésére ösztönzi Rafa Benitezt.

A Blackburn leszerződtette az FC Bruges 25 éves dél-afrikai középpályását, Elrio van Heerdent.

Az Aston Villa az Evertonos Joleon Lescottban látja a visszavonuló martin Laursen egyik lehetséges utódját.

A Liverpool a Juventusszal üzletelne, Andrea Dossenáért cserébe Paolo De Cegliét kérné.

Hajnal Tamás klubja, a Borussia Dortmund kizárta annak lehetőségét, hogy elengedje Neven Suboticot az Evertonba.


Június 1.:

A Chelsea bejelentette, hogy a távozó Guus Hiddink helyét az AC Milant elhagyó Carlo Ancelotti veszi át a londoni együttes kispadján.

Fülöp Márton együttese, a Sunderland várhatóan hamarosan a korábban a Wigannél dolgozó Steve Bruce-t jelenti be az gárda új edzőjeként.

A Blackburn menedzsere, Sam Allardyce szeretné véglegesen megszerezni a Marseille-től kölcsönben az együttesében szerepelt védőt, Gael Givet-t.

Robinho szerint minden alapot nélkülöznek azon pletykák, melyek szerint visszatérne hazájába a Santoshoz.

A korábban a Sunderlanddel is hírbe hozott Roberto Mancini az elsőszámú jelölt a Portmouth kispadjára.

Nicklas Bendtner várhatóan meghosszabbítja szerződését az Arsenallal.

A Middlesbrough-t irányító Gareth Southgate visszautasíthatatlan ajánlattal csábítaná együttesébe a Manchester United emblematikus figuráját, Gary Neville-t.

Hiába a Liverpool állítólagos érdeklődése, úgy tűnik, hogy Ezequiel Lavezzi nem hagyja el a Napolit.

A Manchester City 30 millió fontot is megadna Carlos Tévezért, ám úgy hírlik, hogy a Manchester Uinted sem mondott még le a támadó megtartásáról.

Rafa Benitez nem kívánja útnak engedni Xabi Alonosót, habár a Liverpool középpályását vinné a Real Madrid is.


Május 30.:

Az Evertont irányító David Moyes szívesen látná együttesében a Premier League-ből kiesett Newcastle United támadóját, Michael Owent. A Szarkák másik csatára, Obafemi Martins közben már orvosi vizsgálaton vesz részt a Fiorentinánál.

Az Arsenalnál alighanem Emmanuel Eboue, Emmanuel Adebayor valamint William Gallas távozásával indul meg a vérfrissítés.

A CSKA Moszkva baloldali védője, Yuri Zhirkov a nyár folyamán csatlakozik a Chelsea-hez. Az orosz válogatott játékosért állítólag 18,6 millió fontot fizetnek a londoniak.

A West Ham kapusa, Rob Green visszautasította klubja szerződéshosszabbítási ajánlatát. A hálóőr iránt a Tottenham és az Arsenal is érdeklődik.


A Stoke City a ManUnited veterán klasszisát, Paul Scholes-t szemelte ki magának, aki a hírek szerint akár játékos és edző is lehet egy személyben.

Az Európa-bajnokságon is megcsodált orosz Jurij Zsirkovért száll harcba s Chelsea, az orosz Tvoi Den szerint 20 millió euro feletti összeget kér érte a CSZKA Moszkva.

Az Arsenal Gareth Barryt, az Aston Villa csapatkapitányát szerezné megszerezni magának, és a váltás a játékosnak sem lenne ellenére.

Miguel Veloso, a lisszaboni Sportingból a Boltonhoz tart.

A kiesett Newcastle francia védőjét, Sebastien Bassongot akarja a Tottenham, az Arsenal és az Aston Villa is.


Május 28.:
Juhász Roland után újabb hátvédet szemelt ki az Aston Villa: Martin O'Neill Kyle Naughtont, a feljutásról lemaradt Sheffield United bekkjét szerződtetné 4 millió fontért.

Ryan Babelt, a Liverpoolt elhagyó holland szélsőt kinézte magának Harry Redknapp, a Tottenham Hotspur menedzsere.

Újabb spanyol igazolhat a Liverpoolba: Rafa Benitez Javi Martinezt, az Athletic Bilbao középpályását költöztetné a Mersey partjára, 10 millió fontért.

A helyi Echo című lap értesülései szerint a görög Panathinaikosz szemelte ki magának a Sunderland magyar válogatott kapusát, Fülöp Mártont.


Május 27.:
A Manchester United kész 25 és fél millió fontot áldozni Carlos Tevez jövőjének bebiztosítására.

Ryan Babel, a Liverpool szélsője megpendítette, hogy a nyáron elhagyja az Anfield Roadot.

Az Inter trénere, José Mourinho elcsábítaná korábbi csapatából, a Chelsea-ből Ricardo Carvalhót és Decót.

A Bolton leigazolná a Portsmouth három millió fontot érő védőjét, Sylvain Distint.

Philippe Senderos, az Arsenal védője elmondta, nem szeretne visszatérni Londonba, miután lejár a kölcsönszerződése a Milannal.


Átigazolási hírek a korábbi átigazolási időszakokból itt!

Hozzászólások

Új hozzászólás | A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges.

csak a MU!!!

www.fcbarcelona.gportal.hu

Nézz BE!!

www.supermilan.gportal.hu

Nézz BE!!!

az MU befejezte...mármint az átigazolásokat-olvashtaó Fergie nyilatkozata a ManUtdfanatics.hu-n. Pedig még agüero-ért be kéne lendíteni egy utolsót...

Tevezt senki se nevezze árulónak.Sokat tett a csapatért megérdemli a tiszteletet.Ő volt CARLITOS.Fontos golokat szerzet és jó döntést hozott a karrierje szempontjából.

A Realos találgatások már tényleg nagyon nagyon nagyon unalmasak meg a Ribérysek is.Igazolásokra fáj a fogunk.

www.fcbarcelona.gportal.hu

www.atigazolas-ok.gportal.hu

Nézz bE!!!!!

http://www.foci.hu/teljeshir.php?hid=21037

A B'burn úgy tűnik Pennantet akarja Bentley helyére, viszont akkor a Liverpoolnak meg Pennant helyére kell szereznie valakit. Bár ugye a szezon vége felé a 4-2-3-1-es felállásban Kuyt játszott a jobb szélen, 4-4-2-ben legtöbbször Pennant. Plusz, ha Benayoun is menne, akkor pláne kéne valaki a helyére. Márpedig valaki menni fog, mert Benítez is megmondta, hogy eladásokból kell pénzt teremteni az átigazolásokra.

Tartalom átvétel