Csütörtök lévén ezen a héten utoljára jelentkezik Magyar foci TOP100 rovatunk. A mai részben egy már visszavonult és egy még aktív magyar futballnagyság mellett egy olyan sportvezetőt is érintünk, aki egy Premier League-es klub alkalmazottjaként tevékenykedik. ÍME a 79.-77. helyezett.

A szerkesztőségbe jövet többen is kígyót-békát kiabáltunk a zuhogó hó láttán, de el tudtuk képzelni, hogy mit érezhettek azok a klubvezetők is, akik látták, ahogy a bajnokira váró stadionjuk gyepszőnyege fehér takaró alá kerül. Mivel az NB I tavaszi programját már megzavarta a téli időjárás, így gondoltunk, érdemes lenne megkeresni a hétvégén házigazdaként pályára lépő csapatok illetékeseit. Bár nem mindenhol jártunk sikerrel, két fővárosi csapattól egyenesen kaptuk az infót a pályák állapotáról. Íme a CSÜTÖRTÖKI HÓKÖRKÉP!

Nem először fordul elő, hogy valamely más sajtóorgánumnál találtunk érdekes témára, így történt ez csütörtök reggel is, amikor a Nemzeti Sportban olvastuk a cikket Willie McStay-ről és újpesti (azaz skóciai) bérezéséről. Természetesen anélkül, hogy más tollával ékeskedtünk volna, igyekeztünk további hátteret adni a témához, így született meg a CIKKÜNK a tréner, a Celtic és a lilák frigyéről, és annak hátteréről.

Ahogyan azt már remélhetőleg megszokhattátok, ha szerda délután, akkor TOP100 is szerepel a programban – ma sincs ez másként. Ezúttal a Ferencvárost, Angliát, Miskolcot, Görögországot, Mexikót is érintjük többek között, ÍME a 80-82. helyezettek.

Igyekeztünk a szerintünk legérdekesebb és természetesen magyar szempontból is fontos mérkőzést kiválasztani az Európa Liga e heti kínálatból, így esett a választásunk Gera Zoltán Fulham-jére, amely a Juventus otthonában meccsel majd csütörtök este. A pepsifoci.hu oldalán így ÉLŐBEN követheted majd az eseményeket és remélhetőleg azt, ahogy Gerzson az olaszok kapuját is beveszi!

Ahogyan azt már tegnap jeleztük felétek, rendhagyó módon kedd helyett szerdára lőttük be Mr. Lila és Mr. Zöld közkedvelt párbaját. Nos, az anyag kikerült az oldalra, Craig Short és Willie McStay egy picit a másik csapatnak is odaszúrt a legújabb epizódban. Részletek ITT.

Rengetegen érdeklődtek már olvasóink közül arról, hogy mikor kapják meg e heti Short vs. McStay, avagy a brit rangadós anyagukat. Megnyugtatunk mindenkit, hogy a cikk készen áll, ezúttal azonban nem akartuk, hogy kedd esti cikkeinkkel "egymás elől vegyék el a helyet", így rendhagyó módon, szerdán napközben lesz majd olvasható a pepsifoci.hu oldalán! A témákról csak annyit, hogy lesz itt szó a magyar bírókról, a Vidi és a Loki párharcáról, és a brit trénerek legfurcsább magyarországi tapasztalatairól is, úgyhogy érdemes lesz szerdán is visszalátogatni honlapunkra!

Folytatódik a pepsifoci.hu magyar foci TOP100-as listája. A mai részben a válogatott egyik kulcsembere és Erwin Koeman jobbkeze mellett az egyik lehetséges MLSZ-elnökjelöltet is bemutatjuk. Hogy kik ők? ITT megtudhatod.

Mint bizonyára észrevettétek, jópár módosítás történt „külcsínyileg” az oldalon, a legújabb és szerintünk fontos újdonság, hogy a nyitólapon, a blogok mellett jobbra megtalálhatjátok mostantól a legnépszerűbb rovataink, így a Magyar TOP100, a Nap Fotója, vagy épp a Short vs. McStay összes cikkeit egy helyen! Jó kattintgatást és böngészést mindenkinek!

Szokásunkhoz híven most sem maradunk adósak a hétvégi élő közvetítések nézettségi statisztikáival. A prímet ezúttal az igen emlékezetes 3-3-as ZTE-FTC meccs vitte, míg a második helyre a bajnoki címre hajtó Vidi diósgyőri vendégjátéka futott be. Szintén sokan voltatok kíváncsiak a forduló pesti rangadójára, a Honvéd-MTK-ra is. Íme a lista:

1. ZTE - FTC
2. Diósgyőr - Videoton
3. Honvéd - MTK
4. Győri ETO - Vasas
5. Kecskemét - Újpest
6. Lombard Pápa - DVSC-TEVA
7. Nyíregyháza - Paks
8. Haladás - Kaposvár

Hosszú sérülést követően tért vissza hétvégén az AEK-be Németh Krisztián, így bíztunk benne, hogy egy friss blogbejegyzésben számol be a „comebackjéről”. Némó blogja be is futott a postaládánkba, így már Ti is olvashatjátok, hogyan látta belülről a Lárissza elleni meccset. ÍME.

Amint azt lassan megszokhattátok, kedden ismét jelentkezünk a McStay-Short Brit rangadóval a pepsifoci.hu-n, ennek apropóján is járt ma kollégánk a két edzőnél, de nem mehettünk el szó nélkül a lilák hétvégi, zsinórban második veresége mellett sem, így a skót mestert arról is faggattuk, hogyan kezeli a helyzetet a csapaton belül és miként ítéli meg saját helyzetét a nem túl rózsás tavaszi rajt után. ÍME.

Újra hétfő, újra magyar foci TOP100. Immáron az ötödik résszel, amelyben a modern Minarikról, a csodadokiról és a teremspecialistáról olvashattok IDE kattintva. Ahogy ígértük, ezen a héten is csütörtökig tálaljuk minden nap, kora délutánonként a lista újabb és újabb fejezeteit.

Tisztában vagyunk vele, hogy nagy többségében férfiak olvasnak minket, ennek ellenére természetesen hölgyolvasóink is kiemelten fontosak számunkra. Pláne ma, úgyhogy ezúton köszöntjük a pepsifocit olvasó hölgyek táborát nőnap alkalmából.

Rokker kolléga Willie McStay-nél, az Újpest mesterénél járt a nap folyamán, a tartalmas beszélgetés mellett sikerült alaposan megnevettetni a skótot. Munkatársunk megmutatott a trénernek pár korábbi, vele kapcsolatos anyagot, a McStay derbimúltját bemutató írás, és az abban szereplő képek például igen hangos kacajt generáltak a szakembernél. Elmondása szerint az egyik fotót a brit 20 éve nem látta. Nem csoda, hogy Joe McBride másodedzőnek nem volt egyszerű rávennie az edzőt, menjen edzést tartani. :) Több témáról is szó esett a beszélgetés során, a nyersanyagot megmunkáljuk, az eredményt pedig hamarosan kezdjük csepegtetni Nektek.

Múlt héten elkezdtük a kölcsönjátékosok teljesítményét bemutató sorozatunkat, a rovat érdemben viszont ma indult be, hiszen immár az NB II-ből is szemezgettünk. Sokat tanakodtunk, pontosan milyen formában értékeljük a futballistákat, végül egy zenei életben szokványos módszer mellett döntöttünk. Ugyanaz volt a helyzet magával a rovat nevével is, végül komoly fejtörés után a "Kölcsönkalkulátor" született meg. Hogy mi is ez pontosan, megtudhatod az anyagból, elöljáróban annyit, az élvonalban a Honvéd, a második vonalban a Pécs adja az éllovast.

George F. Hemingway blogjai általában menetrendszerűen érkeznek minden hétfőn, a kispestiek tulajdonosa ilyenkor elsősorban a Honvéd hétvégi produktumáról mondja el véleményét. Nem volt az másként ma sem, a mai bejegyzésben viszont az üzletember a hétvége leginkább vitatott esetére is kitér. Hogy mi a véleménye Hemingway-nek Dragóner kiállításáról? Megtudhatod ITT.

Ahogy ígértük, meg is született a Zalaegerszeg és a Ferencváros 3-3-as meccsén történt kiállítások jogosságát vagy tévességét taglaló anyag. Mindkét oldalról 3 főszereplőt szólaltattunk meg az esetek kapcsán, mondani sem kell, hogy az álláspontok igencsak ellentétesek... A vélemények ITT.

Természetesen igyekszünk alaposan kivesézni az NB I szombati napjának fontosabb eseményeit, a nap folyamán több nyilatkozatot is olvashattok a főszereplőktől, és a tervek szerint nagyobb anyagunk is lesz. Nyilván a ZTE-Fradi mérkőzésen történtek mellett mi sem tudunk szó nélkül elmenni, a hatalmas meccs után egy sor játékost is elkaptunk, többen elmondták véleményüket többek között a kritikák kereszttüzébe került játékvezető ténykedésével kapcsolatban is. Nyomjuk az anyagokat folyamatosan, érdemes visszanézni!

A Kecskemét és az Újpest meccsének egyik legpikánsabb jelenete az volt, amikor a korábbi Megyeri úti csatár, Simon Attila igen arcátlan megoldással vette be büntetőből a korábbi csapattárs, Balajcza Szabolcs kapuját. Természetesen a lefújás után megkérdeztük mindkét felet, mi a véleménye a fejleményekről, és kiderült, a támadó nagyon jól kalkulált, amikor a nem éppen szokványos megoldást választotta. Részletek ITT.

Kellemes meglepetés volt a zalai szervezők részéről, hogy "reagáltak" a csípős hidegre, és kényelmes, meleg párnákat hoztak tudósítóinknak, ami alaposan javította embereink komfortérzetét a fagypont körüli hidegben. Apró, de annál szívélyesebb figyelmesség volt ez a ZTE stábjának részéről.

Szinte a pályán érezheti magát diósgyőri tudósítónk, mivel a DVTK U20-as válogatott játékosa, Takács Péter ül mellette a sajtórészben. A futballista a helyi rádió szakkommentátoraként nézi a meccset, mivel nem került be a keretbe a Vidi ellen.

Nem csak Tornyi Barnabás és az új lelátó debütál Miskolcon a nap folyamán, a pepsifoci.hu is új felállásban tudósít Diósgyőrből. Az új kollégával beszélgetve kiderült, bár egy „unalmas 0-0-ról” könnyebb sallangmentesen beszámolni, mint egy gólzáporos fociparádéról, mindannyian azt szeretnénk, ha utóbbi következne be.

Természetesen az egész szerkesztőség már a hétvégi NB I-es forduló lázában ég! A tudósítóink készen állnak a bevetésre, mi pedig itt bent szállítjuk a már-már megszokottá vált beharangozókat, közvetítéseket, beszámolókat, értékeléseket, videókat és véleményeket! Érdemes lesz ellátogatni a pepsifoci.hu-ra ezen a hétvégén is!

Újra itt a TOP100, immár a negyedik résszel, és ez a héten ez is lesz az utolsó. A lista újabb és újabb szereplőivel minden héten hétfő és csütörtök között ismerkedhettek meg naponta, péntektől-vasárnapig pedig rápihenünk az újabb négy adagra.

Még egy sztori kimaradt a tegnapi válogatott mérkőzés beszámolói közül, egy apró kis mozzanat, mely talán nem csak nekünk kedves. Éppen a meccs utáni interjúkat készítettük, amikor tudósítónkat néhány izgatott fiatalember rohanta meg, kölcsönkérve tőle egy tollat. Újságíró toll nélkül? Még viccnek is rossz mifelénk, így természetesen szívesen adtunk a srácoknak, akikről kiderült, hogy lelkes autogramvadászok, s elsősorban a magyar válogatott tagjaitól gyűjtötték be a szignókat. Jó volt látni rajtuk a hatalmas érdeklődést és lelkesedést a játékosok felé, ezek azok a pillanatok, amikor azt érezzük, hogy van értelme a munkának, sokan vannak, akik tényleg szeretik a magyar focit. Később, bár mi már meg is feledkeztünk a tollról, arra is volt módjuk, hogy utánunk szaladjanak, és visszaadják azt.

Némi átalakítás az átláthatóság további javításának kedvéért! Talán már néhányan észre is vettétek, hogy a felső menüben új pontot találtok „Rovatok” fedőnéven. Ide gyűjtöttük egybe az oldal olyan kedvelt rovatait, amelyeket a tapasztalatok szerint rendszeresen olvastok. Brit rangadó, Lapszemle, Médiaradar, Napló, minden ott van egy helyen, reméljük, egy picit sikerült így segíteni Nektek a pepsifoci böngészésében.

A nyilatkozatok mellett jól megszokott állandó rovatainkat is elővettük a válogatott meccs másnapján. Előbb szétnéztünk itthon és külföldön is, milyen szalagcímekkel tálalták a különböző médiumok a tegnapi döntetlent, majd tettünk egy kis kiruccanást Oroszországba, hogy a helyi kollégák beszámolóiból lapszemlézzünk egy kicsit.

Ismét új rovattal jelentkezik a pepsifoci.hu. Honlapunk most induló sorozatában igyekszik egyfajta „barométert” felállítani minden héten arról, mennyit segítettek a kölcsönjátékosok klubjuknak, milyen mértékben váltak be a hasonló klubcserék. Rovatunkban elsősorban a fiatalon kölcsönadottakra fókuszálunk majd, hiszen esetükben lehet a legnagyobbat robbantani az effajta klubváltással. Az első rész ITT olvasható.

Ahogy ígértük, a mai nap folyamán megosztjuk Veletek a magyar-orosz válogatott meccs után készült interjúkat. Elsőként Torghelle Sándor „szólal meg” a pepsifoci.hu hasábjain, az Augsburg magyarja igen önkritikusan nyilatkozott kollégánknak. Hogy mivel kapcsolatban, azt ITT megtudhatod.

Tartalom átvétel