Gulácsi, Koman, Németh - érzi a hatalmas várakozást a nagy trió
FRISS ÁTIGAZOLÁSI HÍREK - NÉZZ VISSZA NAPONTA:
Hazai játékosmozgás I Hírek a magyar légiósokról
Gulácsi: Le tudom mérni, hol tartok Királyhoz és Fülöphöz képest
Gulácsi Péter az U20-as vb-n, a Liverpool tartalékcsapatában, majd a szezon végén, az angol harmadosztályú Tranmere Roversben is kitűnő teljesítményt nyújtott, így nem meglepő, hogy ott van a válogatott keretében a fiatal kapus, akinek hatalmas lehetősége jelent a meghívó.
– Azt szeretném bizonyítani, hogy mennyit fejlődtem az alatt a két év alatt, amióta utoljára lehetőséget kaptam arra, hogy a válogatott keret tagja legyek. Így le tudom mérni, hol tartok Király Gáborhoz és Fülöp Mártonhoz képest. Mindezt úgy, hogy Magyarország legjobb játékosaival készülhetek. Mint minden játékosnak, nekem is nagy álmom, hogy a válogatottban játszhassak, persze ennek sok összetevője van. Egyrészt folyamatos játéklehetőséghez kell jutnom, másrészt úgy kell teljesítenem, hogy ezt meg is érdemeljem. Próbálok ennek megfelelően készülni, úgy érzem, jó úton haladok ehhez, de még messze van a cél – mondta Gulácsi a pepsifoci.hu-nak, akit a Tranmere Roversnél hősként ünnepeltek annak ellenére is, hogy a portás csak pár meccsen védhette a kieséstől a hajrában megmenekülő gárda kapuját.
– Igen, jól sikerült ez a lépés, a csapattal, ahová kölcsönadott a Liverpool, kivívtuk a bentmaradást, ami akkor, amikor odamentem, még egyáltalán nem úgy nézett ki, hogy sikerül. Nem mondom azt, hogy én tartottam bent a csapatot, viszont álszerény sem akarok lenni. Magabiztos, jó teljesítményt nyújtottam, de mondom, nem miattam maradtunk bent.

Koman: Német drukker vagyok, de nem szombaton
Koman Vladimir sikeres kölcsönadáson van túl Bariban, rendszeresen szerephez jutott a Serie A-ban. Többek között ennek is köszönheti meghívóját.
– Nem érzek terhet magamon, nagyon örülök, hogy itt lehetek, boldog leszek, ha bemutatkozhatok, ha nem, akkor sincsen semmi probléma, építem magam tovább. Nagyon nagy megtiszteltetés ez a számomra – mondta az idén Bariban szereplő középpályás a válogatott meghívóról, kiemelve, hogy a német válogatott elleni találkozó számára amúgy is több lesz az átlagosnál, hiszen gyermekkora óta a Nationalelfnek és a Bayern Münchennek szorít, persze nem akkor, ha a válogatott játszik a német csapat ellen.
Bár a sajtóhírek szerint a Sampdoriánál is tárt karokkal várják vissza a magyar középpályást, Koman Vladimir egyelőre nem tudja, hogy alakul a sorsa a nyártól, annyi bizonyos,
– A jövőm egyelőre még bizonytalan, nem tudom még mi lesz, még azt sem, hogy maradok-e Olaszországban, vagy eligazolok-e valamilyen másik országba – mondta „Voli”, aki arra a kérdésünkre, miszerint az olasz lapok szerint ő lehet az átalakuló Samp egyik vezéregyénisége, meglepődve válaszolt:
– Ez nagyon jó hír lenne, most hallom először. Az olasz újságokban megjelenik ez-az, de nem mondom azt, hogy ez alapján bizakodok, mert könnyen lehet csalódni. Talán jelent valamit, de nem élem bele magam, inkább megvárom, hogy mi lesz – tette hozzá Koman a pepsifoci.hu-nak, kiemelve, hogy nála - és ahogy látja - másnál sem téma már, hogy végül a magyar vagy ukrán válogatottat választja. Mint azt a „mellékelt ábra mutatja”, Koman megtalálta a helyét.
Németh Krisztián: Érzem a felém irányuló nagy érdeklődést
Németh Krisztián a sérülések dacára megbecsült tag lett az AEK Athén csapatában, és nagy szerepet játszott abban, hogy a görögök az Európa Ligában indulhatnak. Bár a csatárnak papíron vissza kell térnie Liverpoolba a nyáron, egyelőre nem tudni, hol folytatja pályafutását az egyik legnagyobb jövő álló előtt álló magyar labdarúgó.
Némethet jelenleg csak a válogatott foglalkoztatja, és szeretné a németek elleni is letenni a névjegyét.
– Természetesen nagyon örülök neki, ez egy nagyon jó lehetőség a számomra, még akkor is, ha nem tudhatom még, hogy játszom-e valamennyit is. Ha pályára küld a kapitány, akkor minden tőlem telhetőt megteszek majd, hogy megfeleljek az elvárásoknak, szeretnék gólt lőni a németeknek. Testközelből ugyan nem ismerem a németeket, nem nagyon játszottam egyikük ellen sem, én viszont szeretném, ha ők megismernének majd a meccsen, mert ez azt jelentené, hogy sikerült „bemutatkoznom” nekik. A két nap alatt, amit együtt töltök a fiúkkal nem könnyű felvenni a ritmust, főleg úgy, hogy újoncként érkeztem, de remélem, hogy ez is sikerül majd. Az biztos, hogy érzem a személyem körül a felfokozott érdeklődést, leginkább az újságírók részéről, főként a részükről felém áradó kíváncsiságból.
A pepsifoci.hu természetesen ÉLŐBEN közvetíti a magyar válogatott németek elleni találkozóját szombaton 19.50-től!
Kapcsolódó hírek
- Koeman kerete: Gulácsi, Németh Krisztián, Koman, NB I-es újoncok
- Németh és Koman: Fel kell kötni a gatyánkat, a holland meccs durvább lesz!
- Németh Krisztián bordazúzódást szenvedett, de utazhat Hollandiába
- Németh Krisztián: Szerintem piros volt, de igazából nem számít
- Komant kezdőként, Juhászt új poszton veti be Koeman - íme a tizenegy

















Bocs',de az általad felsorolt csatárok együtt nem lőttek 15 gólt az egész szezonban magasabb szinten.Egyenlőre közülük csak Némót érzem gólerősnek és ő bizonyítana is,ha nem volna a sok sérülése.De mindenképen két ékkel kell játszanunk,mert akkor hatékonyabbak lennénk elől,segíthetnének egymásnak.
Előszöris el kell söpörni Erwin Koemant, és az általa kiválogatott srácokat. A mostani "fiatalítást" leszámítva az egész 20on akárhány fős keretéből 3 fő az akit meg kell tartani, vagyis csak 2, mert Gerára nem tart igényt... Tehát az említett 3: Juhász, Dzsudzsák, Gera. A többiek mind alkalmatlanok. Nem tudom pl mit várnak a kiöregedett Királytól, vagy a kétballábas szintén kiöregedett kétballábas Torghellétől?! De itt még fel lehetne sorolni a többi 18-20at is akit ő eröltet. Tehát Koeman helyére 3 kiváló MAGYAR is akad: 1. Egervári Sándor (elég az U20-asokra gondolni akiket irányítot) vagy 2. Várhidi Péter (akit fogalmam sincs miért kellett leváltani amikor az ő kapitánysága alatt elkezdődött egy fiatalíts amivel az eredmények javultak és a világbajnok olaszokat is megvertük 3-1re)de akár László Csaba is lehetne aki kiváló eredményeket ért el külföldön. Mindhárom magyar és ők már letettek valamit az asztalra, Koemannal ellentétben...
Mondani sem kell, hogy ezzel a kapitánnyal és kerettel esély sincs a mostani barátságos meccseken, és a jövöben sincs semmilyen meccsen. A megoldás a következő lenne: GULÁCSI - DEBRECENI, JUHÁSZ, KÁDÁR - KISS, SIMON, DZSUDZSÁK, KOMAN, GERA - LENCSE NÉMETH a pad: Védők: Korcsmár, Szabó Középpálya: Gosztonyi, Filkor Támadók: Simon, Balajti, Szalai, Futács
"sos" ne mond már hogy nincsenek gólerős csatáraink.. nézz rá az általam javasolt támadósorra, és a cserékre, minden támadónk gólerős, csak olyanokat kell együtt játszatni akik megértik egymást. Amig Koman itt van és az általa jtszatott társaság addig ne várjuk előrelépést. Mielőbb haza kell zavarni Koemant, és azokat játszatni akik rászolgálnak a játékukkal. Az itt emlitettek ilyenek, meg kell nekik adni a lehetőséget. És nem úgy hogy felhoznak 2-3at és akkor attol csodát várnak.. Nevetséges az egész elképelés, látszik, hogy egy idegen fejéböl kipattant ötlet...
Én nagyon bízom mindhármukban,de persze nem azt kell várnunk,hogy most ők beállnak és megsemmisítik a német és holland válogatottat.De meg kell adni nekik az esélyt a bizonyításra,legalább egy félidő erejéig és szerintem élni fognak vele.Főleg,hogy Koman és Németh nagyon jól megérti egymást a pályán,Gulának meg a posztján nincs igazán játékban lévő ember és ő jó formában volt az utóbbi időben.Gólerős csatárunk nincs,ez tény és Némó érzi nagyon a kaput,csak ne egyedül küldje őt Koeman a védőfalba őrlődni.Vannak itt jó játékosok,össze kell gyúrni őket őszig és lehet egy ütőképes csapatunk