Tornyi az újpesti vereségről: 11 játékosom is hibázott, okulnunk kell
JELÖLJ BE MINKET A FACEBOOKON! Ide kattints!
- pepsifoci.hu - Mint ismeretes, a DVTK 4-1-re kapott ki a Szusza Ferenc Stadionban, azt követően, hogy a borsodiak az első hazai gólra még tudtak válaszolni, a szünet után viszont mintegy negyedóra alatt háromszor is kapituláltak.
- Miért történt mindez? Jobb csapat az Újpest. Egy ideig tartottuk magunkat, egy órán át, de utána 17 perc alatt bekaptunk hármat. Elsősorban is nem volt jó a középpályás játékunk. Ugyanakkor a korán elszenvedett hátrányból sikerült szinte rögtön felállnunk, egyenlíteni, és ezt az állapotot sokáig tartani is. Viszont következett az említett rövidzárlat. Tanulnivaló a meccsből? Tanulni mindig lehet. Nekünk most ebből a vereségből kell. És hogy láttam-e pozitívumokat? Természetesen. Amint mondtam: a 7. percben padlóra küldhettek volna minket azzal a korai találattal, de nem így történt. Utána hosszú időn át sikerült odafigyelnünk a nálunk kétségkívül erősebb Újpest játékára, hatvan percen át kiegyenlített volt a mérkőzés. Azonban kiütközött az idegi fáradtság. Jött a második gól, amihez egyéni védői hiba is kellett. Majd az a gyönyörű szabadrúgás; tudom, utólag nem számít, de nem előzte meg szabálytalanság - mondta Tornyi Barnabás a dvtk.eu oldalán.
Tornyi szerint a Loki és a Videoton elleni biztató játékukat követően Újpesten nem tudtak megfelelni a szurkolók elvárásainak, de azt még elemezniük kell, hogy mi vezetett a sorsdöntő hibákhoz vasárnap.
- Tudom, hogy a szurkolóink nagyon csalódottak. Megértem őket. A három eddigi fellépésünk közül ez most igazán rosszra sikeredett. Meg lehet, persze, nevezni, hogy kik hibáztak egyénileg, és én is tudok negatívumokat sorolni bőven, akár mind a 11 játékosomról. Ha az szükséges, hogy nagyon szégyelljük magunkat, ezt nem is kell mondania a szurkolóknak, akkor is megtesszük. Én magam már az éjszakát is videózással töltöttem, kerestem a legapróbb hibák okát is.
(fotó: dvtk.eu)
Fradi, Újpest, Loki, Vidi és a többi NB I-es csapat hírei itt - kattints!
Kapcsolódó hírek
- McStay az őszi Újpestet látta, Tornyiék "halomra kapták a gólokat" - így látták az edzők
- Nagydarab újpestiek, mozgékony diósgyőriek - Tornyi a hadrendet alakítja
- McStay eufórikus gólörömei: Kabát vezérletével győzött az Újpest
- Megint kikapott az Újpest, Tornyi első tavaszi pontja - ez történt délután az NB I-ben
- Short Lisztes pontrúgásaitól is tart, Tornyi nem akar öngyilkos lenni - beharangozó
















Baszki még csak március 17-ét írunk,de te már a szeptemberi meccsre buzdítasz mindenkit!
jah persze kint leszek hogyne lennek megyek 500km Erdelybol megnezzem a Moldavokat !!!biztos gyilkos iramu meccs lesz
Nem mert kint leszek, a Magyar-Oroszon azért nem voltam int ÉS EZT TÖBBSZÖR NEM AKAROM A POFÁTOKBA RÁGNI hogy túl messze volt nekem, (Győr) ennyi, remélem mellékesen te is ki jössz!:)
MINDÖRÖKKÉ MAGYARORSZÁG!!!!!!!!!!
Oliver azt is ird oda,hogy te viszont a meccs alatt a gep elott fogsz ulni es masokkal kotekedni mint a Magyar-Oroszon !!!:)
EZ LENNE A MAGYARORSZÁG-MOLDOVA!!!
2010, szeptember 7.-én Kedden, 20ora 45-kor a Puskás Ferenc Stadionba MINDEN NAGY MAGYAR DRUKKERE SZÜKSÉG VAN!!!!!!! LEGYEN EZ A MI FUTBALL ÉVÜNK, LEGYEN A (MAGYAROK) ÉVE!!!
MINDÖRÖKKÉ MAGYARORSZÁG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
CSINÁLJUNK OROSZLÁN BARLANGOT, A LEOMLADOZÓ PUSKÁS STADIONBAN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!