A Fradi otthon botlott: sovány 0-0 Szentesék ellen - mi szülte az ikszet?

Feltöltve: 2010, március 12 - 21:48 Frissítve: 2010, március 13 - 11:23

Nem tudta legyőzni a Ferencváros hazai pályán a kiesés ellen küzdő Nyíregyházát, a zöld-fehérek hazai pályán csak egy 0-0-s döntetlenre voltak képesek. A Zalaegerszegen az első félidőben remekül futballozó FTC ezen az estén ötlettelenül futballozott, a vendégek pedig talán megelégedtek az egy ponttal.

JELÖLJ BE MINKET A FACEBOOKON! Ide kattints!


Jegyzőkönyv

Ferencváros – Nyíregyháza 0-0

A meccs minden fontos mozzanata itt - kattints!


Mi okozta az ikszet?

A VENDÉGEK CÉLJA: Bár minden csapat minden mérkőzésen győzni akar, a Nyíregyháza sok megmozdulásán az első perctől az látszott, az egy ponttal is tökéletesen elégedett lenne. Csak minimális kockázatot vállalt a vendégcsapat, minden erejével arra törekedett, hogy megfelelően megoldja védekezését. Ez sikerült is.

ÖTLETTELEN FRADI: A Ferencváros játéka nem a ZTE elleni első félidőt, sokkal inkább a Haladás elleni 90 percet idézte. A zöld-fehérek futballjából hiányzott az ötlet, igazán kombinatív elemeket nem lehetett felfedezni a hazaiaknál. Így jobb híján a hajrában maradtak elsősorban az átlövések, azok pedig hatástalannak bizonyultak.

RENGETEG HIBA: Amellett, hogy nem volt túl sok finesz a Fradi játékában, rengeteg hiba csúszott a hazaiak összjátékába. Gyakran azért nem alakult ki helyzet, mert az utolsó passzt gyatrán elrontották Craig Short fiai. Persze, a másik oldalról is elmondható mindez, ennek egyenes következménye tulajdonképpen a 0-0.

FRISSÍTETT TABELLA: Így áll az NB I - kattints!


Összefoglaló

A zöld-fehéreknek szűk fél óra kellett, hogy játékba lendüljenek, addig egyik csapat sem jelentett semmi veszélyt a másik kapujára. A játékrész második felében veszélyesebbé vált Craig Short együttese, és a vezetést is megszerezhette volna, ha Csizmadia 3 méterről fejjel nem téveszti el a kaput. Nem sokkal később Ovsyenko kapus sietett kis híján a Fradi segítségére: saját kapuja felé ütött labdáját Bosnjak fejelte ki a gólvonalról. A félidő hajrájára ismét visszaesett a meccs színvonala. A második felvonás első veszélyes lehetőségére 18 percet kellett várni, Ferenczi bólintotta Doherty beívelését a kapu mellé. Ezt követően a támadónak volt még egy centikkel a jobb alsót elkerülő próbálkozása, emellett elsősorban távolról próbálkoztak a hazaiak – kevés sikerrel. A Fradi támadásaiba a döntő pillanatban mindig hiba csúszott, így a vendéglátók gól és siker nélkül maradtak. Nánási Balázst a 93. percben második sárga lappal kiállította a játékvezető.


Fradi, Újpest, Loki, Vidi és a többi NB I-es csapat hírei itt - kattints!

Hozzászólások

Új hozzászólás | A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges.

A Fradi óriási becsvággyal és akarással focizott. Most ez kevésnek bizonyult. Állítom, hogy a csapatunk jobb, mint a közönségünk.
T: Franz

Tököli csak azért kedvence mert mutattam neki pár videót még amikor a Fradiba játszott!

hát azért nem hiszem hogy áttérne paks szurkolónak főleg ha az apja ekkora Fradi drukker! ezt onnan tudom hogy én is Fateromtól örököltem a Fradi iránti szeretetemet! :)

jah jól van!:)

melyik kommentre gondolsz?

Erre gondoltam,és bizom benne hogy a ZTE elleni első félidőt megtudjuk ismételni.Különben mit mondok a kisfiamnak.Szerintem áttérne Paks szurkolonak.Így is kedvence Tököli!

Csak azért gondoltam hogy találkozhatnánk mert Paks közelebb van Kaposvához de ha nem tellik rá azt is megértem.A kommentet elolvastad?

"Caci36, 2010, március 12 - 21:44

Én Tolna megyei vagyok 5 éves koromtól a Fradinak szurkolok,hamarosan 37 leszek,a kisfiammal néztük a meccset a tv-ben,ő 7 éves.Egészen eddig tűzbe jött mikor mondtam neki hogy jövő héten Paksra jön a Fradi és hogy elviszem megnézzük élőben a meccset,ez lesz neki az első Fradi meccse élőben.Csakhát a mai meccs után ő a 7 éves esze után mondta,(apa mi lesz ha Pakson ilyen rosszul játszik a Fradi,a Tököliék megvernek minket?)Nem szeretne még egyszer ilyen gyenge Fradit látni!"

erre gondolsz?
már tegnap olvastam...
én 30 vagyok és nincs gyerekem se asszony! mondjuk most jobb is ha az anyagiakat veszem alapul! :)
szerinted leszünk a tegnapinál jobbak? mert én erősen kételkedem a dologban... ha a tavaszi mérkőzéseket veszem alapul akkor csak a zte elleni első félidőben játszottunk úgy ahogy mindig is kellene!

Caci36 amint már mondtam pénz szűkében vagyok egy ideje! nem hiába csak 1300 forintot költöttem a buliban ahol a belépő 700 forint volt! igaz a paksi út valószínűleg kevesebbe kerülne mert közelebb van de nem kivitelezhető, így kétlem hogy ott tudnánk találkozni! max. majd Kaposváron vagy Pécsen (ha feljutnak) a következő bajnokságban... ha akarod nyugodtan gondold vagy mond hogy fotel vagyok!

JokeRoLL:Pakson találkozunk?Volt egy írásom este ehez a cikkhez olvasd el. (Én Tolna megyei....)

Tegnap muszály volt lehiggadnom,mert nem vagyok benne biztos,hogy szalonképesen fogalmazok.Csalodott vagyok,a ZTE elleni első félidei játékot vártam.Erre tessék,gyenge meccset kaptam.A helyzeteket be kéne rúgni,nem kihagyni.Én nem vagyok elégedett továbbra se 1-2 légiós játékával,nevet nem irok,de nem sok közük volt a focihoz.Nem értek egyet azokkal,kik Rósát,Tóth Bencét kritizálják.Szerintem minden tőlük telhetőt megtettek.Ezen a meccsen mindenki halovány teljesítményt nyújtott.Szégyen,hogy a kiesőjelőltet nem tudjuk legyőzni.Valami nem okés,mert sokkal többet tudnak a fiúk,vagy csak ennyit?!Vagy gyenge ez a keret?!Ha volt/van pénz,kérdem én,miért nem minőségi játékosokat igazoltak?!Elgondolkodtató az is,hogy már nem olyan vonzó a Fradiba igazolni!Remélem összeszedik magukat a fiúk!Bizom a jobb folytatásban!Hajrá Fradi!

Hát ez nagyon szar játék volt...és sajna az a hír is igaz volt, miszerint belviszályok vannak a Fradi-drukkerek közt..:S:S Kívánom hogy oldódjanak meg a belviszályok, és legyen 10-15 ezer ember kinnt az Üllői úti, Albert-stadionban!
üdv.:sunyi94

Hát nem ilyen meccsre számítottam. Ez a Fradi volt? Mert nekem nem annak tűnt, de sajnos ezek tényleg ők voltak. 1 hét alatt így összeesni. Nevetséges. Lehet, hogy támadott a csapat, de ha nem tudunk passzolni, a helyzeteket felismerni és futni akkor ezek bármit is csinálhatnak mert ez nagyon kevés lesz. (állva várjuk a labdát, játékos mögé passzolunk, felnézünk és az ellenfélnek adjuk oda a labdát és még sorolhatnám). Az utolsó 30 percnél én már nevettem. Az új igazolások sem váltották be az eddig hozzájuk fűzött reményeket(tisztelet a kivétel(ek)nek). Ugyan az a dekoncentráltság, fegyelmezetlenség volt a pályán amit ősszel láthatott a nézőközönség. Játszanak inkább a fiatal magyar tehetséges játékosok mert állítom többet tudnak mint ezek a külföldről hozott szerencsétlenségek akik elveszik a magyar játékosoktól a játéklehetőséget. És ezek akarnak a középmezőny elején végezni? Örülnek ha nem a kieső helyeken végeznek a szezon végén. És még ennek az 1 pontnak is örülhetnek abból a szemszögből, hogy egy jobb csapat belövi ezeket a helyzeteket amiket a Nyíregyháza kihagyott. Szóval én mondom, van még mit fejlődni. Én még reménykedem de ha így folytatják akkor lehet hogy elfogy a türelmem.
Ui: Elnézést a hosszú kommentért, de ezt csak így lehetett leírni.

"Hiszek egy Istenben, hiszek a hazámban, hiszek a magyar foci feltámadásában!"

Short nagyon jó helyen van a padon! Ide nem kell más edző! Azt nem várhatjuk, h mindjárt jönnek az eredmények! Össze kell szokni a csapatnak, és jók leszünk! Amúgy a pálya is elég szar volt!!! Senki ne szidja egyik játékost se, mert az nem is fradista aki ilyet tesz! Ezt a meccset felejtsük is el, és készüljünk jövő hétre! Hajrá Fradi!!!!!!!

szerintem már a kezdő csapat összeállításánál hibázott az edző páros tisztán látszott már kedden a Paks elleni meccsen is hogy Tóthnak és Adnan nak semmi keresnivalója együtt apályán egy szerűen fizikálisan harmat gyengék futni sem tudnak de még nem is fradi szintű játékosok már a 20.perc ben lekellet volna cserélni mind kettőt igaz hogy a PAKS ELLEN TALÁLT VÉLETLENÜL EGY POTYAGÓLT DE AKKOR IS MÉG RENGETEGET KELL ERŐSÖDNIE BŐVEN VAN MÉG MIT TANULNIA HOGY MI AZ HOGY ALÁZATOS FOCI ÉN JAVASOLNÁM NEKI HOGY VEGYE FÖL A KAPCSOLATOT !!!!! A VARGA ZOLIVAL OTT KEZDŐDIK A FOCI TUDÁS MEG A FOCI IRÁNTI ALÁZATOS JÁTÉK SZERETET

NazaX21 remélem én is!

Caci36 hát sajnos az út Kaposvárról (kb. 5000 vonattal, kb. 4000 autóval) aztán a parkolás ha autóval megyek (1000) plusz a jegy (kb. 1500-2000) sz'al 7000-8000 forint! a tegnapi bulim meg összvissz került 1300 forintba azt megszorzom kettővel 2600 forint!

amúgy kicsit lehiggadva is azt kell mondanom hogy sz*rok voltunk! akit ki lehet emelni az Abdi a cselei miatt de nem tud passzolni. továbbá még Schembritől láttam valami focira emlékeztető dolgot!
remélem a paks ellen jobbak leszünk!

bocs:SS

Itt a pepsifocin

Szerintem Rósa és Tóth játszott a leggyengébben. Egyszerűen nem merték felvállalni az 1-1 elleni játlkot a védőkkel szemben, rendre megálltak és visszafele passzoltak, nem egyszer akadt meg ezért gyors kontránk. Rósa meg rengetegszer húzódott be középre, aztán amikor elszórta a labdát a bal oldalon a védőig mehettek a nyíregyházi játékosok, míg Rósa komótosan kocogott középen vissza. Elding is rosszul játszott, bár benne becsülöm, hogy amikor elszórt elől egy labdát, a saját tizenhatosáig visszafutott( persze nem mindig, de gyakran lépett vissza még ha nem is a tizenhatosig), megpróbálta megszerzni.

Abdi és Schembri beállítása szerintem sokat lendített a csapaton, lehet legközelebb nekik kéne kezdeni (még ha Abdi sok labdát el is adott). De én minimum Schembrit követelem a kezdőbe. Adnan helyett meg könyörgöm egyszer kezdjen már Lipcsei.

Caci 36: Hol kellet volna?:dD

tomi1996:Igaz Abdinak szép cselei voltak, de ha jól emlékszem a foci az egy csapatjáték namármost tőle csak örökölni lehet a labdát.A sok szép cselnek a végén ő mindig elszórta a labdát.

Rossz meccs volt , melyben az egyetlen pozitívum Abdi csodás cselei voltak.
Gondoltam ,hogy nem fogunk győzni. Mind a 10 embere védekezett a nyíregynek és ezen a talajon ez nekik kedvezett. Tóth és Adnan játéka hatalmas csalódás, viszont Tutoric-csal k*rva jól jártunk. Az Nb1 egyik , hanem a legjobb középhátvédje.
Lesz ez még jobb is !(remélem)

nemtudom miért de nekünk a hazai pálya hátrány, itthon nemszabadott volna pontot vesztenünk a szezonban ehejett minden paraszt csapat a saját pályánkon nevet a pofánkba.

Hajrá Spartacus!!!
-----------------------------------------------------
Angol,Spanyol,Olasz,Német, MAGYAR Mérkőzések ÉLŐBEN!:

WWW.FOCI9.GPORTAL.HU

NÉZZ ITT EGY HELYEN!:

WWW.FOCI9.GPORTAL.HU

DaveNsZeg:Nézesd meg magad egy orvossal!

Lacika93a:Kívánom neked olyan régi FRADIT láss ujra mint én láttam,Nyíl,Dzurják,Zsiborás stb vagya 95-ös bl csapat.Az volt igazán a FRADI.Egy ilyen meccs után mint az esti volt,ők sírtak volna szégyenükben!

Hello Olivér567:Az este nem jelentkeztél!!!

Ez igy nem fog menni ! ADNAN es T BENCE nem valo a csapatba, egyik jatekos jatek intelligenciaja sem eri el a kozepest sem. A pajan lassuak es korulmenyesek, T B raadasul meg rettento onzo is. Egy fradiban focizotol legalabb nagyobb alazatot varnek el a fotball irant

Ez tényleg: SOVÁNY VOLT!!!!

Tartalom átvétel