Mr. Zöld és Mr. Lila beszélni magyar: Short szerint az Újpest nem lesz bajnok, sőt, a Fradi is megelőzheti

Feltöltve: 2010, március 10 - 14:59 Frissítve: 2010, március 10 - 17:55

Ismét jelentkezik a pepsifoci.hu nagy sikerű rovata, a Brit rangadó. Mr. Lila és Mr. Zöld újfent a magyar foci legaktuálisabb kérdéseivel kapcsolatban mondja el véleményét. Miért tart sok magyar játékost kisasszonynak Craig Short? Hogyan gonoszkodhatna McStay a Fradival? Melyik edzőkolléga tette az FTC mesterére a legjobb benyomást? Mindenre választ kapsz brit párosunktól!

BRIT RANGADÓ: Short és McStay korábbi párbajai egy helyen - kattints!


"Az NB I-ben nagy divat a lányos viselkedés"

Mind a Ferencváros, mind az Újpest meccsén volt olyan játékvezetői ítélet, ami sok vitát váltott ki. Hogyan látják az itteni játékvezetői felfogást? Van-e eltérés a szigetországban tapasztaltakhoz képest?

Short: – Továbbra is állítom, hogy Dragóner kiállítása egy vicc volt! Tudom, hogy van egy „híre” a játékosomnak, ami miatt jobban figyelik őt a játékvezetők, de ebben a helyzetben Szabó Zsolt hibázott. Tisztán emlékszem a jelenetre, egy remek fejes volt semmi több, a védő és a zalaegerszegi játékos is a labdát figyelte, semmiféle szándékosság nem volt a mozdulatban, ráadásul el sem érte a ZTE-játékos arcát. Mondta a játékvezető, hogy nyugodjak meg, de hát amikor az egész hetet végigdolgozod a csapattal, keményen, elszántan, akkor nagyon nehéz abba belenyugodni, hogy egy ilyen ítélet majdhogynem tönkreteszi több nap eredményét. Hogy Csank János szerint jogos volt a piros? Hát, akkor ő egy másik meccset nézett. Jó és tapasztalt edzőnek tartom, aki úgy nyilatkozott, mint a rivális edzője, de ha a Ferencváros padján ül, ő is így látta volna, mint én… Összességében úgy látom, nincs nagy különbség a magyar és a brit játékvezetői felfogás között. Hogy őszinte legyek, a szigetországi bírók jobban idegesítenek, mert megértem, mint mondanak (nevet). Ami bosszantóbb itt, az a játékosok hozzáállása, vannak olyanok, akik egy szellőtől összesnek, jajgatnak, sírnak és dobálják magukat, sikítoznak, mint a kislányok, ahelyett, hogy férfiként viselkednének. Ez számomra teljesen elfogadhatatlan, és bár sajnos Angliában is egyre inkább gyakoribb ez a fajta lányos viselkedés, azért még nem annyira „divatos”, mint például a magyar NB I-ben. A játékvezetőknek erre jobban kellene figyelniük, mert mint láthattuk, akár egy meccs végeredményét is befolyásolhatja a hasonló színészkedés.

McStay: – Anélkül, hogy erre fognám a vereségünket, el kell hogy mondjam, voltak túlzó és megkérdőjelezhető ítéletek a kecskeméti mérkőzésünkön, de el kell ismerni, nem ezen múlott elsősorban a találkozó végkimenetele. Ha jól teljesítesz, akkor általában a játékvezető döntései sem fognak akadályozni, ez valahogy így működik a pályán. Pont a múlt héten volt egy prezentációnk a játékvezetői testület egyik vezetőjével, és ott is szóba került, hogy a legfontosabb, hogy a játék folyamatossága megmaradjon, ne szabdalják szét a mérkőzést a bírók sípszavai. Nagy-Britanniában is gondot jelent az, hogy a játékvezetők olykor kiesnek a szerepükből, és túlságosan is gyakran akarnak főszereplővé válni az állandó játékmegszakítással. A szabályokat be kell tartatni, de a játék folytonosságának megóvása mellett! Ami kissé bosszantó, az a szankciók kérdése: ott van például Vaskó esete, aki azért kapott hárommeccses eltiltást, mert mondott valamit a pályáról lefelé menet. Máshol lábtörésért adnak ennyit… Rengeteg a színészkedés, az eljátszott sérülés, a Győr ellen 3-4 esetben állt a játék emiatt, ami szintén nem tesz jót egy mérkőzésnek.


Short: Nem lesz bajnok az Újpest, és még a Fradi is megelőzheti

Sokak szerint végérvényesen eldőlt, hogy kétcsapatossá szűkölt a bajnoki címért küzdő együttesek csatája, itt már csak a Videoton vagy a Debrecen nyerhet. Beleszólhat még más is ebbe?

Short: – Ez nem meglepetés, a klubok keretét és anyagi helyzetét látva. Két tudatosan felépített, jól működtetett és erős klubról van szó, közöttük dől majd el a bajnoki cím sorsa, más csapat már nem is fog beleszólni a versengésükbe véleményem szerint. Nekünk nem is igazán rájuk kell figyelni majd, hanem a mögöttük állókra, hisz a váratlan eredmények miatt azért igencsak összesűrűsödött a mezőny, az Újpesthez képest nyolc pont a lemaradásunk, ezt mindenképp szeretnénk behozni! Ha itthon megverjük őket, akkor már csak öt pont lesz az a nyolc. Nem titok, és Csizmadia Csaba is nyilatkozott már róla, hogy tervünk az, hogy a lilákat megelőzzük, majd meglátjuk, hogy tudunk-e annyi pontot gyűjteni, hogy ez sikerülhessen, a legfontosabb, hogy legjobb 5-6 csapat között fejezzük be a szezont.

McStay: – Voltam a Pápa-Debrecen mérkőzésen, és azt láttam, hogy a hazai csapat nagyon jól kezdett, gólt és kapufát is lőtt, erre jött a négy bekapott gól. Nem ismerem a pontos statisztikákat, de szerintem a címvédő összes lövéséből gól lett, ami azt sejteti, hogy fejben és lélekben nagyon együtt van a DVSC csapata. Egyszerűen végzetesek, halálosan pontosak voltak a kapu előtt, nagyon kell majd figyelnie Rudolfékra az NB I minden védelmének. A Videoton megint hozta a meccsét, ráadásul egy új szerzemény, Nikolics góljával, ami megint csak mutatja, hogy milyen jól ügyködtek a fehérváriak az átigazolási piacon. Dr. Mezey György tudja, hogyan kell összerakni egy bajnokcsapatot, és a Debrecenhez hasonlóan nagyon erős játékos-anyagból dolgozhat, hatalmas lesz majd a versenyfutás a végén. Ami minket illet: tudjuk, hogy a két vereséggel nagy lett a lemaradásunk, de amíg matematikai esélyünk van, hajtani fogunk a bajnoki címért. Hogy a Ferencváros be akar minket hozni? Nekünk nem kell ezzel foglalkozni, de ha gonosz akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy ez már csak a bajnokságban sikerülhet, mert a kupából már kiestek… Nekünk viszont komoly célunk, hogy megnyerjük azt a sorozatot, az pedig természetes, hogy a legnagyobb riválisunk meg akar minket előzni a tabellán.


McStay az optimizmust, a mentális frissességet hiányolja

Külföldiként nehezebb beilleszkedni egy idegen ország futballjába. Önnek hogy sikerült? Milyen a kapcsolata a hazai kollégákkal, a médiával?

Short: – Nem tagadom, nagyon nehéz volt megszokni az itteni körülményeket, családos ember vagyok, két gyerekkel, sok mindent el kellett fogadnom, ami új volt számomra. Hiányzik Anglia, az elmúlt 18 hónap olyan volt nekem, mintha öt év telt volna el. Ugyanakkor azt is látnom kellett, hogy vezetőedzőként, vagy menedzserként otthon nem dolgozhatnék egyelőre egy ilyen kaliberű klubnál, maximum egy harmadosztályú gárdánál. Az is feltétlenül a magyarországi munkám mellett szól, ami Angliában azért nem túl gyakori, azaz hogy egy szigetországi edző külföldön munkát vállal. Nem sok ilyenre van példa azért, pedig mindenkinek érdemes lenne kipróbálnia, mert rengeteget tanulhat belőle az ember. Gyönyörű a város, kedvesek az emberek, és bár Budapestet össze sem lehet hasonlítani Londonnal, jó itt élni, nem tagadom. Úgy érzem, a magyar médiával és a kollégákkal is sikerült kialakítani egy olyan viszonyt, ami megkönnyíti a beilleszkedést. Az angol sajtó nem véletlenül hírhedt, sokszor sajnos nem azt látod viszont írásban, amit mondtál, és ezt én magam is megtapasztaltam, amikor játékos voltam. A magyar médiával nincs bajom, bár talán egy dolog: sokszor nem látnak mást, csak a negatívumokat, a rosszat a futballban, miközben meg kell érteni, hogy nem csak arról kell írni, hogy Craig Short a bírót kritizálta, vagy azt várni, hogy a játékosait bántja nyilvánosan, mert azt soha nem teszem meg. A kollégák közül Aczél Zoltán tette rám eddig a legjobb benyomást, hozzám hasonlóan gondolkodik a futballról, és aki az információim szerint hozzám hasonlóan „könnyed” védőjátékos volt… (nevet).

McStay: – Nem könnyű itt dolgozni, hiszen azért egy külföldi trénertől elvárják – hozzáteszem jogosan – hogyha már idejött, akkor eredményeket mutasson, úgyhogy ez számunkra biztosan külön motivációs tényezőt jelent. Ami rögtön észrevettem, amikor idejöttem, az az volt, hogy senki sem annyira optimista és mentálisan friss, mint ott, ahonnan én jöttem. Ezért nagyon komolyan meg kellett küzdenem, nem csak a játékosokkal, de a klub más dolgozóival is, de nem azért mert ez valami egyedi eset, hanem mert – ahogy észrevettem – ez sajnos egy általános dolog Magyarországon. Így sok időt elvett, és elvesz a mai napig az, hogy motiváljam az embereket. A másik furcsaság az volt, amikor felemeltem a hangom, mondhatni kiabáltam a játékosokkal, azok lehorgasztották a fejüket, nem láttam a tüzet a szemükben, pedig Angliában vagy Skóciában épp az ilyen jellegű edzői kifakadások pörgetik fel a futballistákat. A kollégákkal, akikkel a meccsnapokon találkoztam is azt beszéltük, hogy a körülmények megváltoztatása mellett a legfontosabb, hogy végre pozitív szemléletet csöpögtessünk a magyar futballközegbe, mert csak így lehet sikeres az itteni labdarúgás. Ahogy látom, a média is igyekszik kiaknázni a legjobb negatív sztorikat a történésekből, ami egy bizonyos határig nem is lenne baj, hisz a munkáját végzi mindenki, a sajtónak például sztorikat kell megírnia, rosszabbik esetben gyártania. Ha azonban a sajtóorgánumok a szebb, jobb és a futball nagyszerűségét jellemző eseményeknek is nagyobb teret adnának, sokkal könnyebb lenne előrelépni.


Fradi, Újpest, Loki, Vidi és a többi NB I-es csapat hírei itt - kattints!

Hozzászólások

Új hozzászólás | A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Hát ilyent valahogy meg kell akadályozni a gazembereket.

Hihetetlen ami a "szurkolóknál" folyik, remélem vége lesz ennek is egyszer, azt a hangulatot (debreceniként) sajnálnám, ami az Üllőin szokott lenni néha!

Pénteken a meccs alatt jelent meg,de természetesen a pepsifoci meg sem említi...
"Miután a klub rendre azt kommunikálta, hogy 10 ezer körül regisztráltak a szurkolói kártyára, felmerült a kérdés: vajon miért csak alig 3000 néző látogatott ki az Albert-stadionba ma este, főleg úgy, hogy hónapok óta most láthatták először csapatukat tétmeccsen a drukkerek.
Nos, az alábbi emailt az első félidőben kaptuk, és nem tisztünk ugyan annak (valóság)tartalmával foglalkozni, sok mindenre választ adhat, többek között a fentebb feltett kérdésre is...

"Tisztelt szerkesztőség!
Aggódó szurkolóként írom soraimat...
40 éve nem volt őszi vagy tavaszi szezonkezdet, hogy családommal hiányoztunk volna az FTC mérkőzéséről. Ma nem leszünk ott.
És több ezren nem leszünk ott, pedig - állítólag - közel 10 ezren regisztráltunk.
Talán Önök is tisztában vannak az FTC szurkolóit megosztó problémákkal, de ha mégsem, akkor leírnám nagyon röviden a lényeget, mert az elmúlt hetekben volt időm foglalkozni a témával.

Hetek óta tart az igazi szurkolók fenyegetése, megfélemlítése. Az internetes fórumokon mást sem lehet olvasni, csak a magukat fradistáknak, a fradizmus őrzőinek nevező bűnöző csoportok üzeneteit, melyben tudtára adják mindenkinek, hogy aki regisztrált az a Fradi ellensége. Aki pénteken meccsre indul, számoljon azzal, hogy "levadásszák". A főváros egész területén bűnöző hordák fognak vadászni zöld sálas fiatalokra. "az utcákon, parkolókban, metróállomásokon és mindenhol". A meccsre senkit nem akarnak beengedni: "ha szükséges ütjük a gyereket, a nőt és a 77 évest".
Itt tartunk.
Ha ma negatív csúcsot "dönt" a nézőszám az Albert stadionban, az nem az angol tulajdonosnak és nem a csapatnak szól. A mai nap a bűnözőkről, a félelemről és rettegésről szól.
A rendőrségre számtalan bejelentést intéztek a megfenyegetett szurkolók. Sok jóval nem biztatták őket, viszont tisztában vannak azzal, hogy mi várható, így különösen érdekes lesz, ha a magyar rendőrség csupán szemlélője lesz a történéseknek (mint a Diósgyőr elleni meccsen tette), és nem akadályoz meg minden rendbontást, szabálysértést és bűncselekményt, esetleg hagyja az ártatlan emberek bántalmazását, bűnöző csoportok garázdálkodását.

Röviden az előzményekről: AZ FTC vezetése szerződést kötött a megalakuló (más néven újjáalakuló) Fradi Securityvel. Nem sorolom a neveket, mert szinte mindenki tudja, kikről van szó. A vezetők a botrányaikról elhíresült 16-os és 2-es szektor hangadói. Az "alkalmazottak" szinte kivétel nélkül mind börtönviselt bűnözők.
Nekik köszönhetjük a nyári "Hertha-balhé" címen elhíresült botrány okozását. Akkoriban a szurkolói csoportok nyomására az FTC vezetése komolyan elgondolkozott azon, hogy más biztonsági céggel köt esetleg szerződést. A németek megverésével adott nyomatékot a "Secu" annak, hogy szükség van rájuk és csak is rájuk.
A Diósgyőr elleni meccsen kirobbant botrányt egy szintén közismert bűnöző szervezte és irányította a börtönből. Jelezve, hogy érkezik, és komoly szeletet követel a Fradinál újra fellelhető tortából.
A börtönből szabadulva első dolga volt az FSZSZ (szurkolói szövetség) szétkergetése. Berkinek egyezséget ajánlott: természetesen komoly pénzt kért, cserébe nyugalmat ígért a lelátón.

Berki hajlandó lett volna az angol pénzét adni a nyugalomért, de a Secu közbelépett. A Secu nem engedte, hogy a csoportok regisztráció nélkül járhassanak meccsre, pedig Berki már ezt tényként közölte. Csak hogy jelenleg már Berki a Ssecu engedélye és beleegyezése nélkül fingani sem mer (elnézést). Így maradt a totális regelési kötelezettség, amit megfejeltek azzal, hogy már az idegenbeli meccsekre is csak így mehetünk.
A Secu ezzel kordában tartja a teljes lelátót, főleg a K-L szektorokat, ahol a csoportok (hoolok és ultrák azaz a tábor) szurkoltak. A tábort a Secu komolyan megfenyegette, vérfürdőt és ok nélküli kitiltásokat ígér, de még a zsarolástól sem riadt vissza (másfél milliót akartak az egyik csoporttól a belépésért). Innentől érthető a tábor tagjainak ellenállása regisztráció és kártya ügyben. Persze vannak ott is bűnözők, akik hallani se akarnak a beazonosíthatóságról.

Próbáltam érthetően fogalmazni. Egyszerű szurkolóként ennyit sikerült megértenem az elmúlt hetek történéseiből. Persze megérne a téma egy komoly oknyomozást és akár egy könyvet is.
Remegő gyomorral várom a mai estét, és csak reménykedem, hogy végül a józan ész felülkerekedik, vagy a rendőrség határozottan közbelép, és talán néhány hét múlva minden fradista bátran mehet szurkolni a csapatnak."

Név és email-cím a szerkesztőségben"

koeman_erno! Bocs, de ki kell kérnem magamnak azt a "vidéki emberek ilyenek" dolgot. Most normális esetben vissza kéne ugatnom, ogyí a pesti emberek mekkora suttyó parasztok, de szerinjtem nem lehet elkülöníteni. Vidéken és pesten is van értelmes és értelmetlen!...sajnos!
A cikkre rátérve. Mi a mondandója minden egyes bekezdésnek? Na mi?!?!?!? Hát az hogy mentálisan lófasz szinten van mindenki és ez a válogatotton is meglátszik. A klubokról nem is beszélek. Igazuk is van. Sokkal több dől el fejben, mint azt a játékosok gondolják.

Ne haragudj de ezzek a külfődiek mivel jobbak mint a kis Nyilasi.Erőltetik őket ha már ide hozták más csapatban csak labdaszedő helyetesek lehetnének.Igy majd eltudják őket adni az angol harmadosztályba mivel NB1 es játékosok.Sajnálom,hogy a Fradinak nincs 11 magyar játékosa,megprobáltam légios nélkül ősszeálitani a csapatott de nem lehet mert akkor két kapust kell nevezni.

fenyőkút-a kis Nyilasival akarsz előrelépni?..először bizonyítson..a sját apja se tenné be a kezdőbe..

sajnos,vannak olyan nagyon okos fradisták,akiknek senki nem jó..de régen is voltak ilyenek,és lesznek is..emlékszem a Dalnokit is utálták sokan,még a játékosok sem csípték..az uccsó 20 évben nem volt edző,akit ne szekálltak volna..

fenyőkút te teljesen homályban van , milyen pályamunkásról beszélsz?:D

bjoc20 hozzáállásbeli különbségek vannak itt.. de azok óriásiak!

Gondolom te szebb gyerek vagy,igaz?

Lipcsei meg lópofa:DDD

McStay jopofa.:)

Nem értem miért látják jól a dolgokat?Mi újat modanak?Semmit.Az itteni hozzászólók nagyrésze is tudna ilyeneket írogatni, ez a két ember tök felesleges és drága is, állítom több jobb magyar edző van náluk.

De igazán nekem a Shortal meg a semmire valo légiosaival van bajom,mert 00000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000 ák

Nem jelent semmit mert pályamunkás volt.

fenyőkút ki a faszt érdekel a játékosmúlt?? semmi összefüggés nincs aközött h aki játékosnak jó volt az edzőnek is az lesz.. McStay egyébként 8 évig focizott a celticben és csupán 14 évet dolgozott eddig a celticnél.. ott azért lehet tanulni... de az gondolom neked nem jelent semmit..

koeman_erno, 2010, március 11 - 10:24
"Ezek a vidékiek ilyenek!"
Milyenek a vidékiek?

Forza Juve

HU Koeman-erno de müvelt gyerek vagy,hát nem Short nyilatkozta,hogy más helyen esetleg a harmadosztályba lehetne edző?De szerintem még ott sem,ugy ahogy irtad inkább bohócnak való.VARGA ZOLI NYILASI TIBI ifjALBERT FLÓRIÁN stb még a büdős zokniukat sem érik meg ezek a pénzehes focihoz nagyon keveset ertő emberkék.Milyen játékos multjuk van,hol voltak idáig edzők,milyen végzetséggel rendelkeznek.T.FENYŐKÚT.

fenyokut és atttttti ha nem épp ugyanaz vagytok
ti takarodjatok a lónak a faszára seggarcú majomszopók

Elnézést Craig és Willy!
Ezek a vidékiek ilyenek, de ne aggódjatok nem minden magyar ekkora paraszt

A játékvezetők varrassanak mélyebb zsebet, mert zavaró, hogy mindig mindenért fújnak. Kéne kicsit hagyni a játékot is. Elvégre azért fizetünk és nem a sípszóért!

Sosem érjük utol a futballnemzetek bajnokságát ha sorfalállításban vagyunk jók

Hihetetlen, hogy ezek az "idegenek" mennyire egyformán és jól látják a bénaságainkat!!!

Jók a zrikáik is, Craig pedig kifejezettem humoros, akár stand up comedy tagjaként is megállná a helyét ;)

Mr. Zöld!
ZTE, Paks. Megilletődöen, feszülten nem szabad játszani soha. Nem szabad lebénulni. Felszabadultan kell játszani mindig. Akkor is ha kilencen, akkor is ha tizen vagyunk. Akkor is ha vezet az ellenfél.
Hajrá Fradi!
Kollektív összefogást!

Iaz mit is mondott Angliában esetleg HARMADOSZTÉLYBA lehetne edző akkor nálunk miert lehet .Ez olyan mintha az utcaseprő ide jőnne miniszternek.TAKARODJATOK INNEN.

két idióta köcsög brit disznó haza húzhatnátok a jó kurva angol anyátok picsájába ey deka eredményetek nem lesz szánalmas idióta faszok vagytok.

"Gyönyörű a város, kedvesek az emberek, és bár Budapestet össze sem lehet hasonlítani Londonnal, jó itt élni, nem tagadom."

tényleg szép a város...az emberek meg bunkó parasztok..(akinek inge az vegye magára...) és amúgy tényleg jó itt élni.....

mostani fradi elég jól össze van rakva... csak nem értem morrison mit keres a csapatban...ZTE ellen az első félidő végén passzolta az elsőt...de ha nem is az elsőt, akkor max a 3-at és azt is hátra... és kicsit pontatlanul 5 méter távolságból Kb. kicsit emlékeztet Fatusira :D de azért egy olyan Fradiban nem ártott egy bohóc. :) ám jó lenne ha visszahoznák, a 3 külföldit nevezhetek egy csapatba... :) és az Nb1ben lennének ezek a csapatok:

Fradi, Ute, Mtk, Kispet, Győr, Debrecen, Fehérvár,... jó akkor max 8 csapat lenne.... sokkal erősebb lenne a bajnokság.... nem lenne ennyire híg... ráadásul a stadionok is egy fostartállyal felérő pöcegödör kupachalmaz. :D lennének 5000 férőhelyes ülős fedett vagy legalább a nézők felett fedett pályák... mindig telt ház lenne és jó hangulat.... persze ez most csak álom...de egy ilyen pici országban remélem meg fog ez valósulni...

hah, Jóéjt! Hajrá Fradi!!! :)

fenyokut nem akarom Short-ot védeni! de tudtommal a ligakupában is Dejan M. állítja össze a csapatot, mint az nb3-as csapatnál!

Mindjárt rosszul leszek még,hogy ezzek értenek a focihoz.Mitől játszik a 40 éves angol figura aki semmit nem ér és a kis Nyilasi ül a padon.Ez nem hozzá értés.Szerintem bugyutaság.

Abdi és Wolfe jó kis játékosok! Schembri is csinált szép dolgokat néha a liga Kupában.
A távoli lövéseket, akár jók, akár nem, továbbra is hiányolom a Fradinál.
Én kívánom, hogy előzzük meg az Újpestet.
Hajrá Franzstadt!

Jól beszélnek! Föleg Short! Kellenek ezek az emberek a magyar fociba. Nem is kicsit. Látják mi a baj, mig a magyarok többsége csak elmegy a gondok mellett. Hajrá Short! Hajrá Fradi!!!

Bírom ezt a két palit, rem McStay-t nem rúgják ki vasárnap ha nyerünk:D
Hajrá Diósgyőr!

nagyon jókat mondanak! Hajrá Fradi!!!! Short a király!!!!

Tartalom átvétel