Torghelle a gólgép helyére pályázik, Szabics visszatérhet

Feltöltve: 2010, március 5 - 12:42 Frissítve: 2010, március 5 - 14:03

Ahogy a csapat egyre jobban szerepel, úgy szeretnének az Augsburg keretének tagjai minél több szerephez jutni a Bundesliga 2-es együttes kezdőcsapatában. A két magyar légióst, Torghelle Sándort és a sérüléséből felgyógyuló Szabics Imrét is foglalkoztató német gárdánál elsősorban a csatársorban lehet kiélezett csata a következő napokban-hetekben.

VÁLOGATOTT: Minden a magyar-orosz meccsről - kattints!

- pepsifoci.hu - Merthogy a gárda elsőszámú gólfelelőse, Michael Thurk betegeskedik, és egyelőre kérdéses, hogy ki pótolhatja majd a német másodosztályú együttes első számú góllövőjét. Az egyik regionális lap szerint a helyére jó eséllyel pályázhat az a Torghelle Sándor, aki az utóbbi időben kiszorult a kezdő tizenegyből.

- Egyelőre várunk a döntéssel. Michael közel sem százszázalékos, és még kérdéses, hogy tud-e teljes értékű munkát végezni a pénteki edzésen – nyilatkozta Jos Luhukay első számú csatára állapotáról. Amennyiben Thurk mégsem gyógyul fel, úgy a Torghelle-Rafael-Hain trióból kerülhet ki a győztes a helyéért folyó versenyben, a Paderborn elleni, vasárnapi mérkőzésen.

Jobb hír az Augsburg- (és a magyar) drukkereknek, hogy Szabics Imre sérülése után újra részt vehetett a heti tréningeken. Hogy pontosan mikor térhet vissza ténylegesen, az hamarosan kiderül.


A legérdekesebb magyar focihírek - kattints!

Hozzászólások

Új hozzászólás | A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges.
Tartalom átvétel